Olvasókör oktatásról, társadalomról és Európáról - Arató Gergely blogja

Népiskola

Népiskola

Élethalálharc

2016. szeptember 13. - Tanbácsi

A miniszterelnök immár személyesen is részt vesz a népszavazási kampányban, és nem kétséges, hogy apait-anyait belead. Kötcsén már a találkozóra érkezve közölte, hogy "ezért október 2-a után élethalálharcot kell folytatnunk azért, hogy meg tudjuk változtatni ezeket a döntéseket".

orban.bmpÉs mi ellen kell folytatni ezt az élethalál osztályharcot? Hát természetesen a "kényszerbetelepítési kvóta" (érdemes lenne felvenni az agiprop stábba valakit, aki beszél magyarul), valamit a családegyesítés ellen. Hogy az első hadjáratnak semmi értelme, azt jól tudjuk például az Amnestytől.  Szép keresztényi gondolat a családegyesítés ellenzése is, úgy látszik a kormányzati családbarátság kissé válogatós.

Ami még nagyobb baj, hogy Orbán úgy tesz, mintha az EU menekültpolitikájával kapcsolatos döntéseket az Európai Bizottság már meghozta volna, és neki csak tiltakozás maradna. De mielőtt magunk előtt látnánk a hős államférfit, amint a Bizottságnak helyet adó Berlaymont épülethez láncolja magát, áruljuk el, hogy az EU nem így működik. Az unióban abból lesz jogszabály, amiben az Európai Parlament (benne a fideszes képviselőkkel és jobboldali többséggel) és a Tanács (benne a magyar kormány képviselőivel) egyetért.  Nem orbánék feje felett, hanem velük együtt születnek a döntések.

Ezt persze Orbán is tudja, és azt is, hogy az efféle retorikai szabadságharcra csak itthon vállalkozhat. Nem véletlen, hogy februárban simán megszavazta Brüsszelben a kvótát. Ott nem lehet összeg-vissza handabandázni.

Na de miért október másodika után? Orbán talán ennyire demokrata, hogy a nép különbejáratú felhatalmazása nélkül nem mer lépni? Ennek például az alaptörvény esetében nem sok jelét mutatta.

Sokkal inkább arról van szó, hogy a népszavazástól felhatalmazást remél valódi tervéhez, az EU gyors ütemű leépítésére. Amit ugyanis hirdet, a közös intézmények, a választók által közvetlenül választott Európai Parlament és a szerződések végrehajtása felett örködő Európai Bizottság jogkörének megnyírbálása nem más, mint az Unió szétverésének programja. Nem véletlen, hogy az általa felkapott "nemzetek Európája" az európai szélsőjobb jelszava. Na meg a Jobbiké.

Ez valóban élethalál harc Orbán számára. Jól tudja, kiépülő tekintélyuralma hosszú távon nem kompatbilis a demokratikus értékeken alapuló Európai Unióval. Egyiknek el kell buknia.

A bejegyzés trackback címe:

https://nepiskola.blog.hu/api/trackback/id/tr9712112199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hattáb 2016.09.13. 13:09:47

Nem baj ha a döntéshozók idejében megkapják az üzenetünket: Nem kérünk az muszlim-afrikai kultúrából,mert az maga a megsemmisülés.

Muzsikok közt 2016.09.13. 13:10:58

Ízzé porrá lesztek zúzva a népszavazáson, már az EUs szocialisták is maguk alá fostak.

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2016.09.13. 13:12:50

Élethalálharc? Ilyen fasságot a népszarában olvashat az ember valamelyik munkásőr trottytól legfeljebb. A Patás akkorát fog nyerni most is meg 2018-ban is hogy levegőt nem kaptok libsi kulagépek.

N. Barbie 2016.09.13. 13:23:59

"a demokratikus értékeken alapuló Európai Unióval. "

Hja, gondolom az maga a demokracia csucsa, hogy par tagallam par elmebeteg vezetoje, kiegeszulve az EU par emberevel akarja megmondani, az osszes tagallamra kotelezoen, a tagalammok allampolgarainak megkerdezese nelkul, hogy az orszaguk akarja-e vagy nem a tomeges muszlim/neger bevandorlast. Es ha egyesek nem tapsikolnak ehhez oromukben, akkor nacifasisztarasszistahomofobgyulolkodok. Hat tenyleg, milyen szep demokracia is ez, ja, nem.

Az is aranyos, ahogy a nagy NY-EU demokraciat eltetok lehurrogjak azt a demokratikus felvetest (nemzetek Europaja), aminek a lenyege, hogy az EU ugyan ne akarjon mar minden kis lenyegtelen kerdesig lemenve a torveny erejevel rakenyszeriteni a tagorszagokat dolgokra. Legyen nemi szabadsaga is az egyes orszagoknak, ne csak disz legyen a parlamentjuk. Hat tenyleg, micsoda fasiszta, jabocs, szelsojobb otlet...

degeco 2016.09.13. 13:54:08

Geziorban monnyonle!

bloglegelő 2016.09.13. 13:56:03

lendületes ajánlás, bizonyára hasznos írás annak, aki el is olvassa, mert érdekli az Orbán meg minden.

egyébként október 2.-án népszavazáson választ lehet adni egy kérdésre, miszerint akarom-e, hogy az otthonomba a beleegyezésem nélkül mások beköltöztessenek megint másokat.

a válaszom: NEM

fidesz maszop dk együtt egykutya 2016.09.13. 13:59:51

Igaza van a poszternek.

Az EU-nak le kell feküdni, és hagyni hogy bármit megtegyenek velünk.

Ha a feleséged és lányod erőszakolja az egyszeri üldözött menekült, akkor adj neki szállást és élelmet.

Minnél több jön az országba, annál jobb lesz nekünk is, és Soros Gyurinak is !

Az EU-ból nem lépünk ki, így logikus, hogy annyi migránst tesz ide az EU amennyit csak akar.

Aki nem akar kilépni az EU-ból azok közül az élelmesebbje be is fogadhat egy szerencsétlen sorsú 5 országon keresztül menekülő menekültet, mint Gyurcsány Ferenc példaképünk tette !

Medgar 2016.09.13. 14:03:45

Figyu! Arról nem akartok írni, hogy kedvenc németországi menekültjeitek hova járnak nyaralni? Hát persze, hogy hazaugranak kicsinyt a német balekok pénzén.

Andy73 2016.09.13. 14:12:30

"És mi ellen kell folytatni ezt az élethalál osztályharcot?"

Semmi ellen. Osztályharc már nincs Magyarországon, a blogger láthatóan még a kommunizmusban él, átaludta az elmúlt 25 évet. Vagy csak szimplán hazudik, már az első mondatában.

K0nrada 2016.09.13. 14:16:36

@Ballib Cenzúrázók Réme 10:

OStoba !

Arról szavazunk, hogy engedjük-e migránsokkal telepakolni az országot, vagy sem !

Én kifejezetten EU párti vagyok !
És kifejezetten Kvóta ellenes !

Azaz elmegyek és "NEM"-el szavazok !

Andy73 2016.09.13. 14:20:27

Egyébként már nagyon uncsik ezek a balos poszterek, akik a szavazást kizárólag pártpolitikai kérdésnek akarják beállítani.
És arra is kíváncsi lennék, hogy miből gondolják, hogy jobb lenne, ha ellepnék Magyarországot az arab bevándorlók, mint tavaly, amikor még a kerítés ellen kampányoltak. Esetleg abban bíznak, hogy káosz esetén majd megint visszajöhetnének a hatalomba, hogy rendet tehessenek? Akkor sem lenne esélyük leváltani Orbánt, arra legfeljebb a Jobbiknak lenne esélye.
A baloldal ezzel a kampánnyal csak a saját baloldali szavazóit veszti el, még a maradékot is.

Ballib Cenzúrázók Réme 10 2016.09.13. 14:41:08

@K0nrada:

te liberális nihilista álmagyar, még szép hogy az EU-ról népszavazunk, nem pedig az uborka görbületről! Ezt még a magadfajta Soros ügynökök is megértheti ha nem hülye!

Beüzenjük Brüsszelnek, hogy ez itt nem az EU, itt rend, fegyelem és a magyar családok megvédése van. Itt európai civilizált nép lakik, nem pedig elpuhult nyugati barbárok akiket pár év múlva túlszaporodnak a muzulmánok, elveszik a földjeiket és az agrártámogatásaikat, az asszonyaik meg már csak csupa arab gyerekeket fognak szülni.

Orbán Viktornak megint igaza van amikor a véres kardot körbeviszi az országban: aki kultúrált és nemzetféltő magyar, az csatlakozzon a nagy honvédő háborúnkhoz, hogy még magvában kiirthassuk a fajunk elkorcsosításának a lehetőségét.

OKTÓBER 2-ÁN SZAVAZ NEMM-MEL AZ EU-RA, HOGY MEGÜZENHESSÜK BRÜSSZELNEK, HOGY NEM KELL NEKÜNK AZ EU, JÖVÖRE MÁR A KILÉPÉSRÖL FOGUNK NÉPSZAVAZNI!

Persze ha a eltörlik közben az EU-t és ha Haider, az AFD meg a Le Pen pártok jutnának hatalomra, akkor esetleg maradnánk tagok.

konrada 2016.09.13. 14:50:56

@K0nrada: Nem találtál jobb nicknevet?
Mert a mai eszemmel én biztosan, csak hát annak idején - még az Index hajnalán, az ezredforduló környékén- nem volt olyan egyértelmű, mit lehet, meg mit nem. Tán jobb lenne, ha mást választanál...

(S mindezt azért merem leírni, mert tulajdonképpen ezt írtam volna én is annak a nicktolvajnak, de nem így, mert tőlem távol áll a már megszóllításból személyeskedés, ezért nem szeretném - még ha a megszólított esetleg megérdemli is - azt, ha összekevernének a hasonló név miatt. Előre is köszönöm!)

konrada 2016.09.13. 14:52:33

@Ballib Cenzúrázók Réme 10:
Ja hogy velem is bepróbálkozol? Hát te tudod...

Tanbácsi 2016.09.13. 15:07:53

@Jóléti Dán Kekszesdoboz: Nem. Ezt a főnököd mondta, itt van a megbízható Magyar Időkben is.
magyaridok.hu/belfold/orban-nihilistak-az-europai-elitben-991516/

Unbiased 2016.09.13. 15:15:40

Asselborn luxemburgi külügyminiszter tegnapi megnyilatkozása meggyőzött arról, hogy október 2-án nemmel kell szavaznom. Érdemes elolvasni, hogyan reagálnak európai miniszterek erre a minősíthetetlen kirohanásra.

Egyébként a bal oldal képtelen felismerni, hogy nem lehet úgy nekifutni a 2018-as választásoknak, hogy szembe mennek az ország többségének véleményével. Én sem lelkesedem azért, amit Orbán a belpolitikában művel, de tudomásul veszem, hogy menekültügyben igaza van. És aki ezt kétségbe vonja, javasolom, olvassa el a vezető nyugati újágok ezzel kapcsolatos írásaihoz fűzött kommenteket.

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.13. 15:27:40

@Ballib Cenzúrázók Réme 10:

Jól jelzi hogy a ballib oldal reménytelenségét, hogy már nickhamisítással is, próbálják súlykolni az egyébként Gyurcsnyista marhaságot, hogy az EU-ról szavazunk.

----

Szia Tibi !
Saját név alatt írj, mert ezt nem számolja el így a Feri !

Pisti 90 2016.09.13. 15:38:11

Szerintem meg az a demokratikus, hogy szavazhatunk arról, akarjuk-e a migránsokat, és az a tekintélyelvű rendszer, ahol kötelezően ideküldik őket.

tényállás 2016.09.13. 16:17:37

Nevetséges ez a migráns mizéria! Én csak röhögök rajta, meg a sok idiótán!

kvp 2016.09.13. 16:19:53

Ket elv verseng jelenleg az EU-ban. Az europai egyesult allamok, amit pl. Gyurcsany is tamogat, amikor az EU kozponti bizottsaga mondja meg mit kell tenni es a tagallamoknak max. megyei jogkoruk marad. A masik az europai konfoderacio, ahol minden tagallam egyenlo es csak a kozos megegyezes miatt vannak egyutt es csak az kozos amivel mindenki egyetert. Az eredeti EU ilyen volt, de ilyen keres volt anno a 48-as 12. pont, az uniot Erdellyel is. Na ez az amit a jelenlegi kormany szeretne megtartani, a telnyleges europai egyesult allamok nelkul, mert ott a magyarok helyere pillanatok alatt akadna 10-20 millio friss europai valamelyik afrikai vagy azsiai orszagbol.

3 valasztas van:
-igennel szavazni, ezt tamogatja a DK, kapnank is rogton par millio uj magyart, jellemzoen muszlim hatterrel es ertekrenddel
-nemmel szavazni, ezt tamogatja nagyjabol mindenki aki elni szeretne hosszabb tavon is (vagy csak csaladja van es nem akar emigralni)
-nem szavazni, azaz a brusszeli es a nemet vezetokre bizni mi lesz, akik anno megmondtak, hogy nekik az lenne az idealis ha Magyarorszag mint az osszefuggo schengeni ovezet szele lenne a menekulttabor es hozzajuk mar csak a kepzett bevandorlok jutnanak el, akiket itt kivalogatnak, a maradek 2-5 millio meg itt telepedne le (termeszetesen a magasan kepzett magyaroknak is felajanlottak a kivandorlas lehetoseget, megse hagynak oket egy orszag meretu menekulttaborban)

Mindenki eldontheti mit akar, de mind az igen, mind a tartozkodas azt jelenti, hogy nem csak a franciaknal lesz 17-20 millio muzulman bevandorlo hanem nallunk is. A nem eseten is elofordulhat hogy a mostani EU-s szabalyok szerint idehozzak oket, de akkor legalabb lesz valami alapja annak ha a magyarok nem engedik be oket a hataron.

Marcsi14 2016.09.13. 16:39:54

@K0nrada:
"Én kifejezetten EU párti vagyok!
És kifejezetten Kvóta ellenes!

Azaz elmegyek és "NEM"-el szavazok!"

Azzal pont kiszavazol minket az EU-ból.
Nincs kvóta, csak elmebeteg kitalálmánya - ezzel rémisztgeti, akit lehet.
Téged lehet!

Akiket ez a féreg már beengedett Mo.-ra sok-sok pénzért - migránsot - azok nem migráncsok nekik, mert telerakták a zsebüket pénzzel.
16ezer ilyen migráns van egyelőre az országunkban - ezzel szemben 1200 menekültet kellett volna befogadnunk, amiért az EU fizetett volna. A sok tiltakozás miatt a kvótát visszavonták - ja, ezt elfelejtette az M1 közölni? - már régen.

AKKOR MOST MIRE IS MÉSZ SZAVAZNI?

Arra, hogy ez az elmebeteg kirúgat minket az EU-ból - és kitörhet a totális diktatúra. Tudod? - Románia - Ceausescu - ...emlékszel még?

Androsz 2016.09.13. 16:50:21

"valamit a családegyesítés ellen."

Hát ez aztán a jellegzetes ellenzéki félrevezetés. Hány migránsnak lakik itt valakije? Letelepülve? Na, annyi család lehet egyesítve, legfeljebb. Ez aztán igazán súlyos probléma.

Ráadásul: KÉNYSZERbetelepítésről van szó, igaz?! Azt senki nem állította, hogy nem kényszerből, hanem különféle megfontolásokból ne fogadhatnánk be idegeneket. A népszavazás ezt nem is érinti.

Tanbácsi 2016.09.13. 16:58:15

Amit az első felében írsz az lényegében így van. Valóban két szemlélet van, csak én ezt a vitát úgy fogalmaznám meg, hogy akarunk egy működőképes Európai Uniót, aminek erős és demokratikusan ellenőrzött vezetése van, és ami képes kezelni a globális méretű problémákat, vagy azt szeretnénk, hogy a 28 helyi vezető aktuális politikai érdeke és alkuja határozza meg azt, hogy mi történik. Tehát USA vagy ENSZ típusú EU-t akarunk. Ma nagyjából a kettő között állunk, ez egy csomó baj oka.
Abban viszont tévedsz, hogy a DK az igen mellett érvelne. Ha jól tudom, határozottan a távolmaradást támogatja, többet között azért, mert szerintük a népszavazás kivezet az EU-ból.
Amit meg a végén írsz az minimum sima propaganda. A mai EU-s szabályok szerint szó sincs 17-20 millió migráns Magyarországra telepítéséről. Az emlékezetes kvótadöntés alapján Magyarországnak 1280 embert kéne fogadnia. Amúgy Franciaországban sincs természetesen 17-20 millió bevándorló.

Muzsikok közt 2016.09.13. 16:59:10

NEM

sírjatok 2016.09.13. 17:12:51

@Marcsi14: "Nincs kvóta, csak elmebeteg kitalálmánya - ezzel rémisztgeti, akit lehet."

Másfél évvel ezelőtt még menekültek se voltak a magadfajták szerint.

Egy évvel ezelőtt meg : a kerítés sem állítja meg őket, terroristák mellesleg tuti nincsenek köztük.

Egy újabb pofonba szaladsz épp.

Androsz 2016.09.13. 18:07:44

@Marcsi14: Ceausescu Romániája tagja volt a szocialista tábornak (ideológia), a Varsói Szerződésnek (hadsereg) és a KGST-nek (gazdaság). És diktátor volt. Nekem nem érthető az előrevetített összefüggés az EU-ból való kikerülés és a vezető (tovább)diktátorosodása között.

Ben Franklin 2016.09.13. 18:12:55

nem

kvadrillio 2016.09.13. 18:21:34

2016. 09. 13.
Magyar-izraeli gyógyszeripari minikonferencia Tel-Avivban

0
inShare

Minikonferenciát szervezett Magyarország tel-avivi nagykövetsége azzal a céllal, hogy elősegítse az új izraeli gyógyszerek magyarországi klinikai vizsgálatait.

A külképviseleten megszervezett, “Magyarországon találja meg EU-partnerét!” című fórumon az izraeli egészségipar mintegy 80-100 szereplője gyűlt össze, köztük gyógyszer-, orvostechnikaieszköz- és digitálisegészségtechnológia-fejlesztők.

A konferencián Fényi Ágnes a Nemzetgazdasági Minisztérium képviseletében elmondta, hogy az utóbbi években sikerült úgy megváltoztatni a szabályozásokat, hogy nemzetközileg is kiemelkedő gyorsasággal, mindössze negyvenöt nap alatt el lehet végezni az új gyógyszerek klinikai kipróbálásához szükséges ügyintézést.

Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főigazgatója hangsúlyozta, hogy a klinikai kutatási protokollok létrehozása és egységesítése nagyon kedvező feltételeket teremtett a külföldi gyógyszer- és orvosiműszer-fejlesztő vállalatok Magyarországon végzett vizsgálataihoz.

Pápai Zsuzsanna, a Honvéd Kórház onkológiai osztályának vezetője elmondta, hogy az osztályán lévő magyar betegek és orvosok örömmel vesznek részt az új gyógyszerek klinikai vizsgálataiban, mert ezek újabb reményt ígérnek betegségük sikeres kezeléséhez.

A találkozón bemutatkozott több, együttműködésre nyitott hazai vállalkozás is, köztük a Richter Gedeon gyógyszergyár.

Levi Shapiro, az összejövetel társszervezője, az izraeli mHealth nevű vállalkozás vezetője az MTI tudósítójának elmondta, hogy szerinte két fontos okból is sikeres együttműködés várható ezen a területen. Egyrészt Izraelen kívül Magyarországon képezik a legtöbb izraeli orvost, akik az ott eltöltött egyetemi évek alatt számos személyes kapcsolatot alakítanak ki a magyar egészségügyi intézményekkel, az ottani orvosokkal. Másrészt komoly vonzerőt jelent az is, hogy a gyógyszerek sikeres magyarországi tesztelése egyben az uniós szabványoknak is megfelel, ami hatalmas piacokat nyithat meg az izraeli cégek előtt.

Azbej Tristan, a magyar nagykövetség tudományos és technológiai attaséja elmondta, hogy az új gyógyszerek elfogadásához szükséges klinikai vizsgálatok hozzávetőlegesen 50 milliárd forinttal járulnak hozzá a magyar GDP-hez, de a hasznosítható kapacitás ennek többszöröse.

Orientalista.hu – MTI

AHHA ! NA, ETTŐL DÖGLIK MAJD A MAGYAR MÉG GYORSABBAN ! MÁR AZ IS IRRITÁL, HOGY A ZSIDÓ TEVA GYÓGYSZERGYÁR ORRBA-SZÁJBA HIRDETI GYÓGYSZEREIT MINDEN MAGYAR CSATORNÁN ÉS A SZEGÉNY IDŐSEK MEG IS VESZIK A SZARJAIKAT ÉS HALMOZOTTAN HALNAK KI..... !!!

Androsz 2016.09.13. 18:29:07

@Marcsi14: "Akiket ez a féreg már beengedett Mo.-ra sok-sok pénzért - migránsot - azok nem migráncsok nekik, mert telerakták a zsebüket pénzzel.
16ezer ilyen migráns van egyelőre az országunkban."

Gondolom, a letelepedési kötvényre utalsz. De én nem találom ezt a számot. Te hol olvastad?

Egyébként az eladott kötvények száma nem azonos a kötvénnyel tartózkodási engedélyt szerzettek számával.

A kötvények vásárlói igazolják magukat. Az ide betóduló migránsok megpróbálják eltitkolni a személyazonosságukat.

" ezzel szemben 1200 menekültet kellett volna befogadnunk, amiért az EU fizetett volna. A sok tiltakozás miatt a kvótát visszavonták - ja, ezt elfelejtette az M1 közölni? - már régen."

Kellett volna, akkor. Első adagként. Ezt a számot akkor említették utoljára, amikor Németországba még csak 600 ezren érkeztek (azóta mát túl vagyunk az 1 millió 300 ezren, ugye), és elkezdték kóstolgatni, hogyan szabadulhatnának meg tőlük.

A kvótát visszavonták, már nem 1200. Későbbi "megállapodás" kérdése. De a kvótatervezetet nem vonták vissza, hanem az egységes döntés sajnálatos elmaradása miatt visszaadták az előkészítő bizottságnak, a további egyeztetés idejére. Merkelék is szeretik a hosszú nyári szünidőket, ezért a téma eddig aludt. Most újra előkerül, még a népszavazás előtt.

nemecsekerno_007 2016.09.13. 18:41:43

"népszavazástól felhatalmazást remél valódi tervéhez, az EU gyors ütemű leépítésére...."

Muhahahahaha. Most akkor a patás Orbán egy jelentéktelen kis ország, jelentéktelen miniszterelnöke v. az EU legveszélyesebb embere... Döntsétek már el. :)

Most akkor van rajta sapka v. nincs. Komolyan mondom, nem hittem volna, hogy az EU "vezetői" , a bürokraták ennyire töketlen bagázs. Ezt komolyan nem gondoltam volna. Az utóbbi másfél évben olyan szintű balfaszkodás folyt, hogy arra nincsnek szavak, mentség meg főleg.

morph on deer 2016.09.13. 18:44:17

@Ballib Cenzúrázók Réme 10:
" ...így országunk soha nem látott sebességgel fog robogni."

A sebesség még rendben is lenne, csak az iránnyal vannak még bajok!
Mert nem mindegy, ugye, hogy a falnak, vagy inkább a szakadék felé...
Igaz ugyan, hogy a végeredmény gyakorlatilag azonos mindkét esetben, de a látvány egészen más hatással bír, és mi lesz így a "művészi kivitelezésért" járó jutalompontokkal, ha rosszul választun?

Censored Trompf 2016.09.13. 18:44:53

@Marcsi14:

Marhaság...

Aki NEM-el szavaz az arra szavaz NEM-el, ami a kérdés.

Nevezetesen arra, hog az EU ne telepítsen migránsokat a megkérdezésünk nélkül a szomszédunkban.

Aki ezzel nem tud egyetérteni azzal nagy probléma van, avagy annyira utálja Orbánt, hogy elfelejtett olvasni, és kérdést értelmezni.

Ben Franklin 2016.09.13. 19:04:50

Azt az EU-t amit Martinsulc, Seppele, Junker meg Kónbendit jelent, nyugodtan le lehet építeni, senki nem veszít semmit vele.

Ben Franklin 2016.09.13. 19:09:11

@morph on deer: A fossunk magunk alá, nehogy az EU csúnyán nézzen hozzáállás mindig is lényegi eleme volt a hazai szoci szavazóknak, de az IMF kampány során sem jött be, meg a devizahitel átváltáskor se. Meg most se fog, nincs az EUval sok baj csak le kell cserélni a vezetést és választott emberekre bízni a birodalmi bürokráciát nem elszámoltathatatlan kinevezett komisszárokra.

röf 2016.09.13. 19:28:38

Élethalálharc?
És mit csináltok, ha Orbán életben marad?

morph on deer 2016.09.13. 19:30:48

Azért mesébe illő az a görcsös igyekezet, amellyel továbbra is milliók "kényszer" betelepítésével riogatjátok egymást, azt a hülyeséget fújva kisérőnek, hogy a "fejünk fölött" döntenek!

Hát egyrészt nem mindenki feje felett, mert ott azért felnőttek is akadnak, akik elérik a szintet, az ő fejük felett nem...
Ami még fontosabb: Magyarország és Orbán Viktor részese a döntéseknek, gyakorlatilag minden döntésnek!
Csak éppen ugyanannyit ér a szava(zata), mint bármelyik másik európai vezetőé, röviden: ott nem ő diktál!

És ez az ő igazán nagy problémája az EU-val. Ráadásul ott szépen aláírta a tervrzetet, majd hazajött hőbörögni!
Meg átment Romániába hőbőrögni, meg úgy mindenhol máshol, úgy általában, de amúgy szépen rendesen aláír.

Hát ez van...

A kvóta azt jelentené, hogy Magyarország kéne, hogy elbírálja és döntsön pár ezer(!) migráns/menekült/stb. sorsáról, az alapvető munkamegosztás vagy tehermegosztás miatt.
Ezen időtartam alatt az említett személyek Magyarországon tartózkodnának, az eljárás lefolytatása után pedig csak azok maradhatnának, akiknek a magyar hatóságok megadnák a tartózkodási engedélyt!

Na ez az a "kényszer", ami ellen muszáj tiltakozni, meg harcolni, körömszakadtáig!

További kellemes hőbörgést, harcolást meg véres kardot kívánok!
Akik ennyire könnyen megvezethetők, azok tényleg nem is érdemelnek mást, mint azt, hogy a fenti képen is látható, végtelenül "bátor" és "jellemes", ámbár csüngő hasú vezér a lógó tökű nadrágjában a véres karddal a kezében hadba vigye őket - akár saját maguk ellen is!

Európa az nem "azok" ugyanis, Európa igenis mi (is) vagyunk, amíg annyira hülyék nem leszünk, hogy kicseszve magunkkal inkább Putyin és a szép emlékű egyéb KGB-sek csicskája leszünk, mert úgy éri meg jobban a Vikzornak..!

Tehát szemellenzőket fel, és kövessétek tovább a vezért!
Ez a dolgotok, nem a gonfolkodás!

morph on deer 2016.09.13. 19:33:30

@Ben Franklin:
"...választott emberekre bízni a birodalmi bürokráciát nem elszámoltathatatlan kinevezett komisszárokra."

Ezzel semmi bajom!
És akkor miért nem erről van szó?

Tibi ! 2016.09.13. 19:41:28

@Ballib cenzúrázók réme 18: Aszt hiszed okos vagy. Nem vagy. Mivel fidesztroll vagy nem is lehetsz okos.

Ben Franklin 2016.09.13. 19:53:40

@morph on deer: Az állampolgárság, letelepedés, menekültügyek nemzeti hatáskör, nem EU hatáskör.

Az EU kizárólag gazdasági társulás. Ha Junker és a többi szoci másképp gondolja, jövő tavasszal választáson küldjük el őket a kurva annyukba.

Ben Franklin 2016.09.13. 19:54:36

@morph on deer: Erről van szó. Orbán mindig is azt mantrázta, hogy nem az EUval, még csak nem is a menekültekkel van baja, hanem a brüsszeliekkel.

pánpéter 2016.09.13. 20:10:24

Megint egy tipikus, csúsztatásokkal (jobb esetben, rosszabb esetben direkt hazugságokkal) teletűzdelt balliberális idiótaság.
Szerencsére túl sokan már nincsenek, akik ezt a fajta álmoralizálást beszopják.
Október 2-án elmegyünk és szavazunk nemmel. És kedves blogger, jobb lesz ha beletörődsz, hogy a hazugságaitok egyre kevesebb embert érdekelnek. jól is van ez így.

Ben Franklin 2016.09.13. 20:12:54

Egyébként a V4 bekaphatja, mert ők, úgy hogy nincsenek a közvetlen közelében a problémának, Orbán háta mögé bújnak. Ők is ugyanazt tartják a migrikről mint mi, de megvárják mi lesz a szájkaraték vége. Aztán ha szar kerül a palacsintába ők ott se vótak.

Mi meg keleteurópaiak már akkor is megszoppantyúzzuk a migriket ha egyet se raknak ide, mert a brüsszeliek kitalálták hogy akkor fizessük meg mi az agysebész migránsok gazdaságélénkítő hatását: www.portfolio.hu/unios_forrasok/gazdasagfejlesztes/levagtak_a_regio_eu-penzeit_elindult_a_megtorlas.1.237270.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Tehát a mai brüsszeli vezetés szerint kötelességünk ellátni az illegális bevándorlókat, de nem kötelességünk segíteni a kelet európaiakon, akik eladták nekik a piacukat, minden tvüket összhangba hozták a központi irányelveikkel, az elmúlt 10 év leggyorsabb GDP növekedését produkálták EUn belül, és 10 évet vártak a tagságra.

Ezeknek fontosabbak a dzsihádisták! Nagyon át kellene gondolni, hogy mennyire éri ez meg nekünk innentől fogva!

$pi$ 2016.09.13. 20:13:29

@Marcsi14: "16ezer ilyen migráns van egyelőre az országunkban - ezzel szemben 1200 menekültet kellett volna befogadnunk, amiért az EU fizetett volna."

Talán említést érdemel még az az 52 000 akiket eddig ide akartak küldeni. Meg talán az a csillió, akit ideküldenek ha az első 1200-ra rábólintunk. Csak egy idióta hiheti, hogy az EU egyszer s mindenkorra lemonddana a betelepítésről ha 1200-at befogadunk.

Androsz 2016.09.13. 21:16:49

@Tibi !: Ne égesd magad ilyen primitívséggel.

@$pi$: "Csak egy idióta hiheti, hogy az EU egyszer s mindenkorra lemonddana a betelepítésről ha 1200-at befogadunk."

Azt nem tudom eldönteni, hogy akik úgy csinálnak, mintha ezt nem értenék, azok valóban nem értik, vagy valami általam ki nem található okuk van úgy csinálni.

Ben Franklin 2016.09.13. 21:23:54

@Androsz: A hazai szocik soha nem mentek szembe semmilyen kérdésben a brüsszeli szocikkal, még akkor sem ha ez itthon a megsemmisülésüket jelenti.

Zsákos Dildo 2016.09.13. 21:30:57

Alakul az Orbán / Erdogan / Putyin tengely Európa ellen. Emberek, gondolkozzatok már, hova akartok tartozni? És ennek tükrében kell reagálni erre a népszavazásra, ami az EU gyengítésének az oroszok által is támogatott eszköze. Basszus, mekkora hazaáruló már, aki a történelmi múlt tudatában pont a törökökhöz és az oroszokhoz dörgölőzik?

Zsákos Dildo 2016.09.13. 21:34:05

@K0nrada: Akkor most bajban vagy, mert ez a népszavazás nem futhat ki máshova, mint az EU-tól való távolodásunkhoz. Érdekes, hogy a nagy nemzeti Viktor ennyire mérhetetlenül hülyének nézi a saját híveit is.

martineden 2016.09.13. 21:55:33

@Ballib Cenzúrázók Réme 10: ...,,A kilépéssel végre megszabadulunk a multik és a brüsszeliek béklyóitól, a profitot nem fogják többé külföldre vinni, így országunk soha nem látott sebességgel fog robogni." ........a szakadekba.

Ben Franklin 2016.09.13. 21:59:58

@Tutta? Kampánymigráncs: Bekaphatod. Nem putyin akar ide arabokat telepíteni hanem a brüsszeli főalkesz.

Ben Franklin 2016.09.13. 22:01:10

@martineden: A szocik már az IMFről is megmondták hogy nélküle jő az államcsőd...

Nyilván most az EUról mondják ugyanezt, és mi csüngünk minden szavukon.

kvadrillio 2016.09.13. 22:03:44

IZRAEL HELYETT INKÁBB A CSÓRÓ FEKETÉKRE KÖLTENÉ AZ USA EZT A PÉNZT !!! MERT IZRAEL EGY NAGYON GAZDAG ORSZÁG ...UGYE...:)
38 milliárd dolláros katonai segélyt kap az USA-tól Izrael

Az Egyesült Államok és Izrael néhány napon belül aláírja a következő tíz évre szóló, 38 milliárd dolláros (csaknem 10,5 ezer milliárd forintos) katonai segélyről született megállapodást - értesült a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság honlapja kedden.

Ez a valaha adott legnagyobb amerikai katonai támogatás, amelynek létrejötte érdekében mindkét oldal kénytelen volt jelentős engedményeket tenni.

Ezek közül kiemelkedik Jeruzsálem azon kötelezettsége, hogy nem fordul a washingtoni kongresszushoz a számára évente átadott összegen túli további forrásokért.

Washington pedig eredeti szándékát megváltoztatva beleegyezett, hogy Izrael a pénz egy részét fokozatosan saját hadiipari termékeire költhesse az amerikai gyártmányú fegyverek helyett.

A két ország katonai delegációi hónapok óta tárgyaltak a tízéves izraeli katonai segély megújításáról, de a megbeszélésekre árnyékot vetett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Barack Obama amerikai elnök elmérgesedett kapcsolata.

Viszonyuk egyrészt azért romlott meg, mert Netanjahu Obamával szemben ellenezte az Iránnal tavaly megkötött nukleáris megállapodást, másrészt mert Washington hiába próbált engedményeket elérni Jeruzsálemnél a palesztinok ügyében.

Netanjahu ennek ellenére kompromisszumok árán is kész volt a jelenlegi amerikai kormánnyal megtárgyalni a katonai segélyt, mert egyáltalán nem volt benne bizonyos, hogy a novemberi elnökválasztás után felálló új vezetés engedékenyebb lesz.

Obamának is fontos volt, hogy még januári leköszönése előtt rendezze az izraeli katonai segély ügyét, hogy a választási kampányban a demokrata párti jelöltjét erősítve a nagylelkű támogatással is bizonyítsa: hamisan vádolták Izrael-ellenességel.

Ben Franklin 2016.09.13. 22:27:15

@kvadrillio: Majd Trump felmondja ezt a szerződést (is).

Androsz 2016.09.13. 23:10:19

@Tutta? Kampánymigráncs: "Alakul az Orbán / Erdogan / Putyin tengely Európa ellen."

Ez már elég szakállas vicc.

"a népszavazásra, ami az EU gyengítésének az oroszok által is támogatott eszköze."

Már bocsánat, de az EU miért is gyengül, ha mi azt mondjuk, hogy nem telepíthetnek ide kedvük szerint pár ezer szutykost?

Zsákos Dildo 2016.09.13. 23:13:50

@Ben Franklin: Nem, Putyin az. És nem Brüsszel. Menj és szajkózd Orbán Viktor agyatlan és logikátlan fasságait ott, ahol kíváncsiak rá.

Zsákos Dildo 2016.09.13. 23:15:46

@Androsz: Azért, mert megfúrhatja az egységes fellépést. Azért mert megosztást szít, amit amúgy Orbán már 25 éve művel Magyarországon is. Putyin álma, hogy ne legyen egységes, közös stratégiával bíró Európa a szomszédjában. Viktor pedig kiszolgálja ezt az álmot. A fideszbirkák pedig asszisztálnak ehhez. Gratulálok mindnek egytől egyig. Ez az egész sztori nem a menekültekről szól.

Zsákos Dildo 2016.09.13. 23:18:50

@Ben Franklin: Mit foglalkozol a szocikkal? Vannak még egyáltalán? Az IMF pedig a saját bankunk volt. Az nyilván egy elemezhető kérdés, hogy végül milyen áron köszönünk el tőle. Megérte-e az IMF hitelt más finanszírozásra cserélni.

Amúgy pontosan mi volt a baj az IMF hitellel egy átlag magyar választópolgár szemszögéből?

Ben Franklin 2016.09.13. 23:19:47

@Tutta? Kampánymigráncs: Nem lesz egységes fellépés semmiféle szocialista brüsszeli vezetéssel. Leváltjuk őket tavasszal a brüsszeli posztokról aztán kezdődhet az újjáépítés.

Az EU azt képzeli mint gyurcsány aki kinevezte bajnait amikor már muszáj volt eltünnie. Hogy a mostani vezetés szarát az ő elképzeléseik szerint kezdjük eltakarítani...hát lófaszt! Takarodó!

Ben Franklin 2016.09.13. 23:21:43

@Tutta? Kampánymigráncs: Ja, elemezhető. Teljes a siker, Mo. pénzügyi dolgaiba már nem pofázik bele az IMF, és csökkent az adósság 10%-ot. Amikor belepofázott nőtt 30%-ot.

De a szocik akkor is az IMF mellett álltak ki, bár nekik mindegy, csak ellentmondjanak Orbánnak.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.09.13. 23:44:50

@Androsz: "Már bocsánat, de az EU miért is gyengül, ha mi azt mondjuk, hogy nem telepíthetnek ide kedvük szerint pár ezer szutykost?"

nektek a nagyokos magyarjának ahhoz is 40 év kellett hogy rájöjjön, hogy Kádár a falnak vezette az országot, most megint kell vagy 30-40 év hogy Putyin leghüsdégesebb EU bomlasztója, orbán esetében is rájöjjetek erre, hát ez van, a rendszerváltás megadta a lehetőséget, hogy a magyar népnek megjöjjön az esze, ma már tudjuk, hogy még az a kevés maradék is elment neki.

Európa beteg népe ez, meg is érdemli hogy orbán és a gázszerelője még vagy 20-30 évig uralkodjanak rajta. Azután majd pont a magadfajtája fog rájuk vadászni, miután megvilágosodtál a nyomorod okáról.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2016.09.13. 23:49:33

@Ben Franklin: "Mo. pénzügyi dolgaiba már nem pofázik bele az IMF, és csökkent az adósság 10%-ot. Amikor belepofázott nőtt 30%-ot."

Hát a hazudozást még gyakorolni kell ostoba fidesz troll. Az adósság egy bolhafasznyival se csökkent, miközben orbán pont 10%-nyi GDP értékü magánnyugdíjvagyoont nyúlt le és már 6 éve megszorítgat téged.
És nem is fogja a következő 20 évben se kivenni a f-rkadat a satuból. Végülis belőletek, a rabszolganépének a lerablásából él.
Mint az egész fideszkomcsi bagázs.

Zsákos Dildo 2016.09.13. 23:52:44

@Ben Franklin: Mekkora fasz vagy te fideszes. Mindig csak szocik, gyurcsány, nincs valami prioritási listátok, hogy most melyik démont kell emlegetni? De ne aggód a normális ember csak röhög egy fideszesen.

Zsákos Dildo 2016.09.13. 23:54:03

@Ben Franklin: Ezt már nem kommentálom. Kiragadsz egyetlen mutatót a 100-ból amire azt gondolod, hogy az jó, és azt bégeted. Ez megy, bonyolultabb már nem várható el, gondolom a Habony is tudja ezt két szippantás között.

Ben Franklin 2016.09.14. 00:03:29

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: Hagyd a baromságaidat, az adósság perpill 72%.

Ben Franklin 2016.09.14. 00:04:34

@Tutta? Kampánymigráncs: Helyes, más dolgod sincs csak röhögni 2018ig, és utána tovább. Más dolgod nem is lesz.

Ben Franklin 2016.09.14. 00:09:17

@Tutta? Kampánymigráncs: Nincs egyetle mutató sem amiben a szocik akár csak megközelítenék Orbánt.

van +500ezer munkahely közmunkán kívül 2010hez képest
10%kal csökkent az adósság
nő a GDP
nincs infláció
hitelkamat a töredéke a szocikénak
ÁFA alacsonyabb mint a szocik alatt
SZJA a fele mint a szocik alatt
csúcsokat dönt a turizmus
bérek 50%-kal magasabbak mint 2010ben
+épült kisvasút, stadionok, széllkálmántér, múzeumnegyed, várbazár, vár, kéktúra és valahogy nem vagyunk mégse a csőd szélén

miller light 2016.09.14. 00:14:21

Sosem fogom megérteni, ha valaki ennyire ostoba, mint ennek a blognak a szerzője, minek ír nagyképűen "európai levelet"? Ez sem nem európai, sem nem levél. Egy ostoba pamflet, semmi más.

Ben Franklin 2016.09.14. 00:17:36

Átlagkereset 2010ben 202ezer ft szoci SZJA-val kaptál belőle 120at
Átlagkereset most 260ezer ft kapsz belőle, ha nincs gyereked, se friss házas se vagy meg semmi - 173ezret minden más esetben jobban jársz

www.hrportal.hu/berkalkulator_2016.html?edt_brutto=260000&edt_elt=0&edt_gyerekek=0&edt_egyedulnevel=1&edt_kedvezmeny=0&edt_munkaido=40

173/120=44%-os nettó béremelkedés volt az átlagkereseten mióta a fidesz van hatalmon

ja igen, ezért olyan erős a ballenzék, meg a migráncsimádat miatt

Androsz 2016.09.14. 00:29:37

@Tutta? Kampánymigráncs: Ha figyeled a híreket, láthatod, hogy baszhatjátok az egységes fellépést, amikor már az országok felének nem tetszik, hogy Németország beleugat az ő dolgaikba. Orbán a megosztó 25 éve? Gyurcsány, Lendvai, Kovács, Demszky, Kuncze... Csupa nyílt lelkű, gáncstalan, konstruktív ember, mi? Ezeknek tele lehetett ordítani a fülét bármivel, csak az jött ki belőlük, hogy Orbán Viktor mondjon le.

Androsz 2016.09.14. 00:32:19

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy: Te egy annyire sötét segglyuk vagy, bazmeg, hogy fel sem fogtad, mennyire nincs semmi köze a röfögésednek ahhoz a kérdéshez, amit idézel. Még egyszer: miért gyengíti meg az EU-t, ha nem szopunk?

Kámasuka 2016.09.14. 03:56:06

Engem meggyőzött a poszt. Verjük szét az EU-t, hol lehet kezdeni?

Október 2-án.

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 06:24:24

hodor

Aldou Raine 2016.09.14. 06:33:51

Jó kis poszt! Pontosan rávilágít, tömören a lényegre! Erről van szó!

Aldou Raine 2016.09.14. 06:37:38

Azt egyébként nem lehetne, hogy az összes Orbánista, Putyin imádó, orosz-mániás, Ázsia rajongó, keletre húzó, EU ellenes idiótát az ország keleti felébe telepítjük, az Európai Unión kívülre, Orbán vezetése alá, a többiek pedig az ország nyugati felében bent maradunk az EU -ban, egy demokratikus rendszerben?

midnight coder 2016.09.14. 07:03:25

@Aldou Raine: Nagyon hamar kellene benneteket is befogadni a többi nyugat-európai menekülttel.

Amit a sok hülye balfék nem lát, az az hogy jelen pillanatban az USA elbaszásait fizeti Európa. Igen, az IS sem jött volna létre, ha az amcsik nem végzik ki Szaddámot. A migrik nem jönnének tömegesen, ha az amcsik nem próbálják meggyengíteni az oroszbarát Aszad rezsimet, egyrészt rákényszerítve Aszadékat az ellenzék elleni háborúra - és itt az ellenzék alatt ne holmi európai demokratákat érts, hanem ugyanolyan iszlám szélsőséget mint az IS. És persze a demokratikusan választott kormányukat megdöntő ukrán neonácikat támogató, valójában Putyin megdöntését célzó orosz embergó árát is a jó öreg hülye EU fizeti... És akinek mindezek a remek folyamatok nem tetszenek, az gonosz EU ellenes.

Az már csak hab a tortán, hogy a szír fronton a Demokratikus Nyugat legfőbb szövetségese, a jó öreg Erdogan bácsi - aki amúgy szintén szélsőséges iszlamista - módszeres népirtást végez a kurdok ellen, és egy laza álpuccs segítségével megszabadul a hazai ellenzékétől is. De különösebben senki nem bántja őt ezért, elvégre ha kinyitná a határokat, Merkeléknek vége lenne, ezt pedig Merkelék nagyon nem szeretnék, az USA-nak pedig kell a közel-keleti szövetséges. Így aztán még azt is elnézik neki, hogy Putyinnal barátkozik, pedig ez kb. olyan, mint ha a pápáról kiderülne hogy titokban sátánista. Persze, a mostani pápa esetében amúgy ez sem annyira sci-fi...

midnight coder 2016.09.14. 07:07:01

Amúgy Orbán kb. a mai Európa utolsó esélye. Persze elég halvány esély, gyakorlatilag minimális a valószínűsége, hogy akár a magyar NEM-mel a háta mögött is meg tudja fordítani a folyamatokat. Azt viszont talán el tudja érni, hogy kis hazánk a mostani Nyugat-Európa helyén 20 év múlva dúló Mad Max keleti határa legyen.

midnight coder 2016.09.14. 07:41:16

@MSZP Afrika Korps: Mondjuk azon annyira nem lepődök meg, hogy egy random arab vagy afrikai helyen annyira nagyon nem kedvelik az amerikaiakat (ahogy az európaiakat sem). Inkább azon csodálkozom, hogy azok akik tömegesen akarják importálni őket Európába azt gondolják, hogy itt majd jobban fogják kedvelni őket. Dél-Afrika a legjobb példa arra, hogy bizony nem csak a fehér ember rasszista. Csak a többiek ebből nem csinálnak problémát maguknak.

midnight coder 2016.09.14. 07:44:52

@MSZP Afrika Korps: A gond az, hogy errefelé azért nem annyira egyszerű kitelepíteni őket. Ez a recept itt nem igazán működne. Ennyire nem kell nagyívű elképzeléseket sejteni a dolog mögött. Egyszerűen csak arról van szó, hogy Obama szerette volna Putyin trófeáját a falra akasztani az elnöksége végére, elvégre így megmutathatta volna, hogy lám egy fekete elnök milyen nagyszerű történelmi tettre volt képes. A kísérlet nem sikerült, az árát viszont Európa fizeti meg.

midnight coder 2016.09.14. 07:50:24

A gondot itt amúgy nem ez a pár millió migri jelenti. A probléma inkább az, hogy egyrészt van még ott ahol ezek jöttek úgy pár száz millió. Nem csak a Közel-Keleten, Pl. Afrikában is. Ha a szírt beengedjük, akkor miért ne engednénk be az Afrika bármelyik tűzfészkéből vagy nyomortanyájáról érkező négert ? Ráadásul tesszük ezt egy olyan korban, ahol Európa már most is szarban van, a kilátásai pedig katasztrofálisak. Az átlag európai fiatalnak komoly gondjai lesznek 20 év múlva, és a sok-sok kilátástalan helyzetben lévő elkényeztetett európai gyerek között úgy fog majd terjedni a migrik által behurcolt iszlám mint a futótűz. Ettől persze csak még szarabb lesz a helyzet, és még több migri fog érkezni délről, mert ott azért még mindig rosszabb. Szóval, Európában ma nagyon nem Orbán az, akitől félni kell.

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 08:08:07

@midnight coder: Newark meg Oakland mióta random afrikai hely? Ezek abban a felmérésben a legfosabb városok mind2ben néger többség van (nem emltve az egyéb etnikumokat)

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 08:08:59

Na ki is cenzúrázta a kis érzékeny lelkü független demokrata a tényeket gyorsan.

MSZP Afrika Korps 2016.09.14. 08:13:23

@midnight coder: Nálunk az emberek nem annyira mobilisak, az a külömbség. USAban elveszted a melód 2 hónap és költözöl 1000 km-re. Néger költözik az utcába már mész is odébb mert már el is kezdett a házad értéke amortizálódni. Ezért az árak gyorsan mozognak fel-le.
De nálunk is van ilyen...komáromban egy teljesen leélt de tégla lakótelepről valahogy kipaterolták a cigókat, rá se ismerni a környékre. Mióta az eszemet tudom az volt a város gettója 5 év alatt rendbejött a környék.

Hókirályfi 2016.09.14. 08:16:41

Én is úgy vélem, hogy ez az október 2 az uniós tagságunkról fog szólni..
Tetszik a poszt, gratulálok hozzá. Külön érdekes, hogy micsoda trollmágnesként működik ez az írás. Látszik, hogy új fokozatra kapcsolt a kormányzati agymosó gépezet.. :)

driopios 2016.09.14. 09:42:44

Olyan EU kéne, ahol csak elküldik nekünk a pénzt (sokkal többet, mint eddig, mert több JÁR), de közben szépen bekussolnak és nem szólnak bele semmibe mert miránk semmilyen szabály nem vonatkozik. Vagyis, ööö, az már nihilizmus? Picsába!

moonshadow 2016.09.14. 10:02:07

@Ballib Cenzúrázók Réme 10: Tehát innen fúj a szél, ki akartok lépni az eu-ból, hogy legyen megint ingyen munkaerő közmunkás állásokhoz.

konrada 2016.09.14. 10:24:50

@moonshadow:
A szél ugyanonnan fúj, ahol te állsz, csak ő szarkasztikus paródiával próbálja ugyanazokat az érveket a másik oldal lejáratásával (ti. mintha azokat a blödségeket onnan írnák) megerősíteni...
(Teszem hozzá, nem csinálja rosszul, csak nem kéne mások nicknevével visszaélnie ehhez, mert az már nem a vicces, hanem az aljas kategória...

...persze lehet hogy mindezt tudod, mert ebben a meghasonlott világban sokan vitatkoznak önmagukkal is, ha egy jónsak vélt poént lehet azzal elsütni...

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.09.14. 10:31:07

Javul a helyzet migránsügyben Németországban.

Július elején még csak 50 migránst sikerült munkába állítani a 2 millióból.

Jó hírek érkeztek.

Ma már 63 dolgozik.

Ha így haladunk mire meghalna a Németekhez érkezett 2 millió muszlim, addigra már több százan is munkába állnak közülük !
De szerencsére a 2 millió muszlim addig készít nekik vagy 5 millió gyereket, így lesz mivel küzdeniük akkor is.

------------------
Linkek:
Július eleje:
888.hu/article-otven-migranst-sikerult-eddig-munkaba-allitani-a-2-milliobol-nemetorszagban
Ötven migránst sikerült eddig munkába állítani a 2 millióból Németországban.
...
Most:
index.hu/gazdasag/2016/09/14/a_nemet_topcegek_szerint_a_menekultek_nem_keszek_a_munkara/
A Reuters hírügynökség felmérést végzett 30 német nagyvállalat körében, és azt találta, hogy ezek mindössze 63 menedékkérőt foglalkoztatnak, holott több mint egymillióan érkeztek az országba tavaly.

Capt. Hindsight 2016.09.14. 10:35:36

Úgy behülyítették a parasztokat, hogy a felcsúti ember lazán szarrá nyeri magát október 2.-án.
Figyelemre méltó az ellenzék passzivitása az ügyben, gyakorlatilag képtelenek bármilyen állásfoglalásra és annak lekommuinikálására. Néhány értelmiségi megfogalmazta az aggályait az egész migráncs-népzsvazással kapcsolatban, de az hány emberhez jut el? Pár ezer?

Mindeközben a kövér ember még tovább dagad, a stróman pedig számolatlanul kapja a lóvét. Bár egy gerinctelen undorító féregnek tartom a Kedves Vezetőt, de azt el kell ismernem az intrikában és aljasságban mutatott tehetsége felülmúlhatatlan.

Könnyen elkaptuk, uram! 2016.09.14. 10:37:40

@sírjatok: hülyeséget írsz. A kerítés nem állította meg őket. Határzár van, rendőrökkel.
Hülyeséget írsz. A kérdés úgy hangzott, hogy ezek a menekültek mind terroristák-e, avagy igen.
Ha egyetlen menekült sem kerül be Európába, robbantások akkor is lettek volna.
Tudod, az imádott Törökországodba bejutva már szabad a pálya.

konrada 2016.09.14. 11:05:55

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Határzárral akkor is próbálkoztak, de a terület nagysága és átjárhatósága miatt legfeljebb egy idióta jobbikos tévés lába volt az egyetlen akadály, ami mellett nem tudtak elszaladni...

Hókirályfi 2016.09.14. 11:14:51

@Capt. Hindsight: Igen..úgy néz ki Ovi és bandája tarolni fog a nemekkel...
És ha Magyarországnak ez kell, akkor lám ezt kapja..
De legalább az érvényessége nem lesz meg a népszavazásnak..
Remélem ennyire nem fogják tudni behülyíteni a népet...

nnnnnnnn 2016.09.14. 11:37:13

nagy patás orbán szétzuzza az eu-t is :D lol

$pi$ 2016.09.14. 11:44:54

@Tutta? Kampánymigráncs: "Azért mert megosztást szít, amit amúgy Orbán már 25 éve művel Magyarországon is."

Cirka 90% magyar mondja azt, hogy nem kér migránsokat. SOHA még nem volt ilyen egységes az ország.

Tehát TE vagy az, aki megosztást szítasz! :D :D

na4 2016.09.14. 12:42:20

@na4: bocs: Marhaság.

Zsákos Dildo 2016.09.14. 17:08:12

@$pi$: Ezt te sem írod komolyan. Ezzel együtt mélységesen sajnállak, mert birka vagy, aki bégetve követed ezt a manipulátort. A szemedet kilopja Lőrinc haverjával, meg a többivel, és röfögtet téged a migrácsozással, te meg röfögsz. Erről van szó.

$pi$ 2016.09.14. 18:36:48

@Tutta? Kampánymigráncs: "Ezt te sem írod komolyan."

Az index hozta le a közvéleménykutatást. Szavahihetőnek tűnt, persze biztos nem lehetek benne. Te mire alapozod azt, amit mondasz.

"Ezzel együtt mélységesen sajnállak, mert birka vagy, aki bégetve követed ezt a manipulátort."

Fogalmad sincs, hogy ki vagyok, fogalmad sincs, hogy mit csinálok. Nem követem bégetve, kritikusan gondolkodó ember vagyok. Művelt is, tudom, hogy állatnevekkel illetni a vitapartneredet kizárólag az alsóbb osztályokban szokás.

"A szemedet kilopja Lőrinc haverjával, meg a többivel,"

Lehet. Tavaly cirka 2,5 millió adót fizettem, jóval kevesebbet, mint Gyurcsány alatt. Ha az Orbán tényleg kilopja a szememet, akkor Gyurcsány sokkal jobban kilopta, úgyhogy legalább van valami javulás. Jövőre talán jobb lesz. :D

"és röfögtet téged a migrácsozással, te meg röfögsz. Erről van szó. "

Ha jól emlékszem az ilyen állatokhoz hasonlítgatás nálam valahol az alső tagozatban elmaradt. De gondolom te mindenben továbbfejlődtél, csak ez az egy dolog van amiben el vagy maradva, ugye? Az ország dolgaiban roppant járatos és kiművelt vagy, csak a mások sértegetése megy 9 éves szinten. :D

Hókirályfi 2016.09.14. 18:51:49

@$pi$:
"Cirka 90% magyar mondja azt, hogy nem kér migránsokat. SOHA még nem volt ilyen egységes az ország."
Igen, valóban ez lehet kb az arány. Mondjuk érdemes lett volna ezt mérni a kormány gyűlöletkampánya előtt is, mert valószínűleg lényegesen kevesebb volt.
De gyűlöletet és félelmet gerjeszteni sokkal könnyebb mint azt utána elcsitítani.
Nem valószínű persze, hogy valaha is egy ilyen közvéleménykutatás a menekültek tömeges befogadását hozta volna ki többségként, de ha mondjuk egy olyan kérdést tennének fel, hogy az illető szeretne e ingyen sört, akkor is eléggé borítékolható a válaszok aránya. Az idegentől a mástól való félelem, meg a potyára vágyás is a zsigereinkben lakozik.

$pi$ 2016.09.14. 19:15:01

"22 civil szervezet kéri a polgároktól, szavazzanak érvénytelenül, vagy bojkottálják a népszavazást!"

Gondolom egytől-egyig Soros érdekszférából. :D
süti beállítások módosítása