"Maga akkor a legundorítóbb, amikor kedves próbál lenni!" mondja Mr. Tájfel von Schwartznak a Macskafogóban, és mi sem mondhatunk mást a Jobbik hanukai jókívánságaira.

A Fidesztől tanult, a napi népszerűséget kereső stratégia alapján a Jobbik vezetők úgy döntöttek, hogy pillanatnyilag többet hoz, mint visz a hanukai jókívánság. Amióta a muzulmán-ellenesség több támogatót hoz, amúgy is kiment a divatból a világon a szélsőjobb nagy részében a politikai antiszemitizmus.

Amikor aztán a magyarországi zsidó közösség vezetői felette tartózkodóan fogadták ezt a nem várt közeledést, rögtön lefoszlott a cukiság máza.

Vona válaszában így fogalmaz:" A keresztény magyarság és a zsidó magyarság számtalan sebet okozott egymásnak. A XIX. század biztató indulása után a XX. század a falak, az árkok és a pusztítás évszázada volt. Ha megnézzük a nagy történelmi fordulópontokat – Tanácsköztársaság, Horthy-kor, II. világháború és Holokauszt, ÁVH, 1956 stb. –, akkor azt látjuk, hogy ezekben a pillanatokban a magyar-zsidó együttélés és közös hazaépítés eszményétől mind távolabb és távolabb kerültünk".

Ez szerintem egyértelműen antiszemita narratíva. E szerint a XX. századi Magyarország története nem más, mint a keresztény magyarok és zsidó magyarok egymással való küzdelme (hova álljanak az ateisták és a buddhisták?) . Egyforma súlyú a Holokauszt magyar állami segédlettel elkövetett népirtása, és mondjuk a Tanácsköztársaság bűnei (amelyik mellesleg a zsidó vallású tőkésre ugyanúgy osztályellenségként tekintett, mint a keresztényre). Még 1956 is zsidó-keresztény összecsapássá torzul (szegény Angyal István).

Mondhatnánk persze, hogy csak félrecsúszott a nagy barátkozást, de a történész végzettségű Vonáról nem feltételezem, hogy ne tudná miről beszél.És persze lehet azt is mondani, hogy ez is jobb, mint a korábbi időszak nyílt és hangos antiszemitizmusa, de engem ez a számító kétszínűség még a korábbiaknál is jobban taszít.