Egy dolog biztos, hogy az idei francia elnökválasztás még a szokásosnál is izgalmasabb lesz. Bár a francia szocilisták autentikus zöld baloldali jelöltet választatottak, a kampány pillanatnyi sztárja mégsem Hamon, hanem egy pártnélküli baloldali liberális, az Európa barát Emannuel Macron.

Hamon győzelme a francia szocialisták előválasztásán világosan mutatta a Hollande elnökségét követő mély elégedetlenséget a párt bázisán. A baloldali jelölt meglepetésre könnyedén győzte le Valls volt miniszterelnököt, aki egyszerre próbált a baloldal kedvében járni hagyományos munkásbarát ígéretivel és a jobboldaléban rendpárti retorikájával. Hamon programja egyértelműen baloldali populista és zöld karakterű, fő ígéretei közé tartozik a 750 eurós alapjövedelem mellett a deficit növelése, a fű legalizálása, az atomenergia arányának csökkentése és diesel autók betiltása is.

Bár Hamon az elmúlt hónapban többé-kevésbé összeszedte a szocialisták maradék szavazóinak jó részét, és néhány százalékot elszedett a többi baloldali jelölttől is, mégsem ő lett az utóbbi időszak meglepetés embere. A szocialisták balra húzódásával ugyanis megnőtt a korábban Hollande kormányában gazdasági miniszterként szolgáló, de azt idejében otthagyó Emannuel Macron esélye, aki megelőzte a pénzügyi botrányaiba belekeveredett konzervatív Fillont is, és így a második fordulót érő ezüstérmes helyre ért a kutatásokban. Bár a legutóbbi kutatások szerint újra kiegyenlítődtek az esélyek,  továbbra is Marcron az elnökválasztás egyik esélyese, ami hatalmas meglepetés.

A volt befektetési bankár meglehetősen szokatlan politikai szereplő. Nincs semmilyen korábbi politikai tapasztalata, jól fizető piaci állását hagyta ott, hogy először Hollande tanácsadója majd minisztere legyen. A miniszteri székből való távozása után saját mozgalmat hozott létre "En Marche!" (nagyjából "Gyerünk!") néven, ami nem regisztálta magát pártként, így párttámogatást sem kap, adományokból működik.

Politikai nézetei is izgalmasak. Macron ugyanis határozottan piacbarát politikus, aki szeretné kiemelten támogatni például az innovatív vállalkozásokat, ugyanakkor gyakran beszél a szociális juttatások kiterjesztéséről és rugalmassá tételéről, az államilag finanszírozott egészségügyi megelőzés fontosságáról, vagy éppen az ipar leépülése miatt nehéz helyzetbe került munkások támogatásáról, átképzéséről is. Bár (az outsider politikusok szokása szerint) sem jobb, sem baloldaliként nem határozza meg magát, kulturális értelemben egyértelműen a francia (liberális) baloldalhoz tartozik, szembeszáll a nacionalista és idegenellenes uszítással. Ugyanakkor nem folytat hagyományos tőkeellenes baloldali osztálypolitikát, többféle réteget próbál megszólítani. Ezt a mozaikszerű politikai identitást fejezik fő politikai üzenetei is: munka, szabadság, hűség, nyitottság.

Makron emellett határozottan Európa párti politikus. Sigmar Gabriel jelenlegi német külügyminiszterrel közösen írt tavaly előtti cikkében kiált az eurózóna közös költségvetése, az ehhez tartozó erősebb közös európai politikai kormányzás, és a szociális Európa, többek között a minimálbér és a szociális juttatások összehangolása mellett. Emellett az esélyes jelöltek közül a leginkább ő lát fenyegetést az  orosz hatalmi terjeszkedésben. Stábja állítása szerint az oroszok már meg is kezdték a lejáratását és az informatikai támadásokat.

Sikerének egyik kulcsa valószínűleg az, hogy számos választó számára úgy tűnik, hogy ő az a jelölt, aki leginkább sikeresen egyesítheti a bal és jobboldali demokrata szavazókat az elnökválasztás második fordulójában. Itt ugyanis az ellenfél minden valószínűség szerint Le Pen lesz, akit idegenellenessége és az EU szétverésére irányuló politikája számos francia szavazó számára elfogadhatatlanná tesz.

Mindenesetre Macron eddigi sikere azt mutatja, hogy az egyre agresszívabb szélsőjobboldali populizmussal nemcsak radikális baloldali politikával lehet szembeszállni. Van der Bellen győzelme Ausztriában azt mutatta, hogy létrehozható olyan az egész centrumot összefogó olyan alternatíva, melyik eredményesen képes szembeszállni a radikális jobboldallal.Truduau sikeres kormányzásába Kanadában szintén egy hasonló középbal politika sikerét hozta. Egészen más módon, de Schulz jó németországi szereplése is  azt mutatja, hogy a korábbinál jóval nagyobb odafigyelés a globalizáció veszteseire, a lecsúszó rétegek problémáira, az elszántság a társadalmi szolidaritás fenntartására nem ellentétes a határozott demokratikus és európai elkötelezettséggel, és komoly társadalmi támogatást szerezhet. Ugyanakkor a balra fordulás élharcosának tekintett, az Brexittel szembeszállni nem merő Corbyn féle brit Munkáspárt továbbra sem képes semmilyen sikert sem elérni.

A francia elnökválasztás még messze van, és addig sok izgalmas kanyarra számíthatunk. Nyárra kiderül majd, hogy a Macron sztori csak kis színes, vagy az év egyik meghatározó története lesz.