Véget értek a mézeshetek. Az első olyan kormányzati elképzelés, amely az oktatás területén érdemi vitát váltott ki, az új felsőoktatási törvény tervezete. Kevesebb jog a hallgatóknak, a felvételi verseny helyett központi akarat, kevesebb gazdasági autonómia, kézből etetett egyetemek-sokan nem kérnek belőle. A kormány nem cáfolja, hogy a kiszivárgott információk helyesek, jövő hétre ígéri a részletes papírt és az egyeztetés kezdetét. Izgatottan várjuk mindkettőt.
Sokan felkapták a fejüket október 22-én, amikor Keresztes Péter az egyetemi hallgatói képviselet vezetője meglehetősen karcosan fordult a Műegyetem ünneplő közönségéhez.
"Egy olyan új Felsőoktatási Törvény tervezet, amely a tisztelt professzor urak nyomására az intézményi autonómiát nyomokban sem tartalmazza, amelyben a hallgatókat alsóbbrendű egyetemi polgárként kezelik, nem engedve beleszólást még saját ügyeikbe sem, elfogadhatatlan!
A Kormányzatot is megvezetve, az ilyen törekvéseket támogatók 1956-óta nem látott módon, sáros halina csizmájukkal tapossák a demokráciát."
Nem kérdéses, hogy a hallgatók tapsától kísért beszéd meglepte a jelenlévőket (a videón 1:05-től). Az ünnepségtől hangnemében talán idegen volt, de tartalmában nagyon is odaillet. A forradalmat megelőző diákmozgalmak egyik célja épp a független diákképviselet megteremtése volt. Azóta aztán lett facebook csoport is 33 ezer taggal, és számos ide tartozó blogbejegyzés és cikk született. .
Mi a probléma lényege?
Az indexnek a botrányt kiváltó cikke alapján az "egyetemi buktatás" bevezetése. Ebben nem az a lényeg, hogy a hallgatók nem vehetnek fel akárhányszor egy tárgyat és nem vizsgázhatnak bármennyit. Esddig se lehetett bármeddig elsősnek lenni, de erről helyben az intézményi szabályzatok döntöttek. Most a kormány óhajtja meghatározni a vizsgák számát, ami nem épp az egyetemi autonómia diadala. És hogy a hallgatók nem okvetetlenkedjenek túl sokat, rögtön el veszi a hallgatói önkormányzatok egyetértési jogát a hallgatók tanulmányi ügyeiben. A rendszerváltás idejének egyik legnagyobb vívmánya volt ez a jogosítvány, ami mindig is kiváltotta a konzervatívabb professzorok rosszallását.
Az egyéb részek sem kevésbé izgalmasak. Többek között kötelező kétszintű érettségi a felvételhez, a felvételi keretszámok kormányzati elosztása az eddigi verseny helyett és hallgatók átirányítása a kormány által rokonszenvesnek tartott iskolákba. Na meg a gazdasági autonómi átértelmezése: az intézmények önálló gazdálkodási jogának korlátozása és a költségvetési támogatás központi döntéssel való osztása, egyszerűbben fogalmazva, az egyetemek kézből etetése.
Ehhez képest a tanárképzés átalakítása már apróság: bár elég vicces lesz, ha a bölcsészek és a természettudományos tanárok képzése eltérő rendszerben zajlik majd. Ez tulajdonképpen megfelel a bolognai rendszer előtti gyakorlatnak.
Az egész törvénytervezet olyan, mintha egynémely idősebb professzorok visszatérnének boldog ifjúkorukba, az állami oktatásirányítás és a korlátlan tanári tekintély korába. A dolog nem éppen veszélytelen: például azért, mert ma már nehéz megakadályozni, hogy az agyonfegyelmezett hallgató ne keressen magának két órányira nyugatra, vagy újabban már akár keletre is egyetemet, főleg, ha ő fizet.
A minisztérium, úgy tűnik, kissé meg is rettent a felkeltett izgalomtól, az anyag nyilvánosságát és valódi egyeztetést ígérő közleményt adott ki. Különes bájos, az előző kormány ekézése, mivel az ennél sokkal kisebb ügyekben is mindig egyeztetett az úgynevezett Felsőoktatási Kerekasztal keretében, ahol többek között a hallgatók képviselői is ott ültek.
Így aztán nem igazán megnyugtató az az ígéret, hogy "egyfajta nemzeti konzultáció" indul el a törvényről. Az eddigi fajták aligha passzolnak a felsőoktatási autonómia szelleméhez. Az egyetem nem kormányé és nem is csak a professzoroké.
