Aki azt gondolta, hogy az államilag finanszírozott iskolákban lelkiismereti szabadság van, tévedett. Az egyházi fenntartás nemcsak azt jelenti, hogy innen kezdve az önkormányzat helyett a költségvetés adja a pénzt. Ami Kecelen történik, csak  a kezdet.

Már többször írtam arról, hogy milyen kockázatai vannak annak, hogy a kormány az önkormányzati támogatások csökkentésével, és az egyházak számára biztosított további kedvezményekkel erősen ösztönzi az eddigi önkormányzati iskolák átadását (Mennyibe kerülnek az egyházi iskolák?), és persze az, hogy a fideszes testületek boldogan szabadulnak intézményektől (Önkormányzatok kontra iskolák) .

Amikor az intézmény átadásról tárgyalnak, általában meglehetősen megértőek a felek, maradhatnak a gyerekek és a tanárok, legfeljebb a vezetőt cserélik le. Aztán az új vezető majd nekiáll megteremteni a kívánatos szellemiséget: a tanároknak nem kell részt venniük persze a misén (ami egyben tanévnyitó), csak ott kell ülniük. Ez mindjárt más. És ha nem tetszik, persze nem kell aláírni a szerződést. És azért annak az állására se fogadnék, aki csak csöndben ül és nem hányja lelkesen a keresztet.

A szülő és a gyerek is választhat. Ha nem akar katolikus iskolába járni, és erről írásban nyilatkozik, akkor iskolabusszal majd elviszik valahová máshova a megtévedt lurkót. Tegyük hozzá, a keceli a környék legkorszerűbb intézménye, amelyet 2005-ben állami és önkormányzati forrásból 500 millió forintért bővítettek és újítottak fel. A többség tehát hallgat és marad. Mondani se kell, hogy innen kezdve aztán természetesen már csak a hittan és hittan között marad választása a diáknak és szülőnek.  (Kötelező hit).

Félreértés ne essék, a jelenlegi szabályok szerint az iskola és az önkormányzat valószínűleg jogszerűen jár el. Ez a legijesztőbb, mert azt jelzi, hogy az egyházi iskolák bármelyikében előfordulhat hasonló. Jobban járnánk, ha az államtitkárság a továbbiakban inkább a rovásírás oktatás terjesztésével kötné le az energiáit.