Az oktatás irányítói sokat beszélnek arról, hogy milyen fontos társadalmi szerepet szánnak az egyházi iskoláknak. Az új egyházügyi törvény viszont olyan vallásos intézményeket tesz lehetetlenné, amelyre valóban nagy szükség van. A nyers politikai akarat felülírja a hátrányos helyzetű és roma gyerekek érdekeit.
Hétfőn kiderült, hogy a parlament jogalkotási kreativitása korlátlan. Az egy éves munkával előkészített egyházügyi törvényt ugyanis számos ponton újjáírták, részben úgy, hogy még a módosítást is módosították az utolsó pillanatban újra. Az eredetileg beterjesztett javaslat háromféle kategóriája többségében tartalmazta az érdemi közfeladatot ellátó egyházakat, egy meglehetősen bonyolult szempontrendszer alapján. Az elfogadott változat viszont egyszerű, mint a kettes lego: 14 egyház egyház, a többiek meg mehetnek a parlamenthez könyörögni azért, hogy ne vallási egyesületként működjenek. Önmagában is abszurd, hogy az Országgyűlés fogja meghatározni, hogy mi egyház és mi nem, de a dolog oktatási következményei gyakorlatilag is aggasztóak.
A korábbi ígéret ellenére egyházi státuszát elvesztő felekezetek között van olyan, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség, amely 13 közoktatási intézményt tart fenn. Ezek olyan zömmel hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyerekeket ellátó intézmények, amelyeket önkormányzatoktól és alapítványoktól vettek át, gyakran olyan vészhelyzetben, amikor sok száz gyerek kerülhetett volna az utcára. Az egyházi státusz elvesztése azt jelenti, hogy bizonytalanná válik az intézmények finanszírozása. Úgy kell elkezdeniük a tanévet, hogy nem tudják, hogy lesz-e forrás az intézmények fenntartására.
A veszélyeztettek között több olyan egyház van, amely teológia főiskolát tart fenn. Nehezen képzelhető el, hogy a krisnások, a buddhisták vagy éppen az különböző evangéliumi keresztény gyülekezetek teológiai képzésével mi lesz, ezeket a főiskolákat mégse lehet átadni a katolikusoknak.
Van olyan egyházi iskola is, amit a törvényalkotó már az eredi javaslatban sem tartott kellően egyházinak. Sajókazán működik a Dzsaj Bhim közösség iskolája, amelyben roma diákok tanulnak, és amelyet már az eredeti törvényjavaslatból is kihagytak. Igaz reménykedtek abban, hogy a törvényhozásban javulhat a helyzet, levelükre természetesen nem érkezett válasz. Nos hát lehet, hogy Budapestről ez a vallási irányzat egzotikusnak és komolytalannak tűnik, vagy éppen a buddhizmus jelentéktelen ágának, de talán nem véletlen, hogy a borsodi cigányok számára nagyon is vonzó egy olyan vallási irányzat, ami Indiában a legszegényebb, kitaszított dalitok egyenrangúságát hirdeti.
Írtan már itt arról, hogy milyen káros következményei lehetnek az állami iskolák erőszakos egyházi kézbe adásának (Kereszt és kard). Ugyanakkor ezek a példák, és persze több, a nagy egyházakhoz tartozó intézmény gyakorlata is mutatja, hogy az ezek az iskolák gyakran nagyon fontos társadalmi szerepet játszanak. Nemcsak a vallásos családok számára fontosak, de gyakran vállalják fel az állami rendszerből kieső hátrányos helyzetű, sajátos nevelésű igényű diákok sorsát is. Az egyházi iskola nem jelent feltétlenül pedagógiai konzervativizmust sem: például Mária Montessori gyermekközpontú pedagógiájának kialakításában nagy szerepet játszott a katolikus hite. Szóval a törvényalkotó, ha akarna, találhatna olyan kritériumokat is, amelyek valóban "az egyházak társadalmi szerepvállalását" ismerik el, és nemcsak a nyers politikai akaratot tükrözi.
