Búcsú a modern felsőoktatás esélyétől

 

Kevesebb hallgató, átláthatatlan szelekció, kézből etetés - támogatás a  "nemzeti középosztálynak", a többieknek munkanélküliség vagy emigráció. Ilyen brutális osztálypolitikát az ötvenes évek óta nem látott a felsőoktatás.

Az elmúlt napokban sok figyelmet szenteltünk a közoktatási törvénnyel kapcsolatos szappanoperának (nem teljes gyűjtemény). Ugyanakkor szintén a kormány elé kerül vasárnap (mit szól a KDNP?)  a felsőoktatási törvény is. Erről még kevesebb tudni, de ami kiderült,  abban van néhány durva ötlet. Nem véletlen, hogy az előkészítő államtitkári értekezleten "kormány elé terjesztésre nem alkalmas"minősítést kapott.

Ilyen lesz a törvény?

Kezdjük személyes kedvencemmel, a szóbeli felvételi visszaállításával. Ezt sokan szeretik, mert azt hiszik, hogy így jobban  el lehet dönteni, hogy a jelentkező alkalmas-e. Aki már volt hasonló szituációban, az tudja, hogy ez nem így van. Az egy nap alatt sok-sok jelentkezőt meghallgató bizottságnak esélyes sincs arra, hogy érdemben összehasonlítsa, értékelje a jelentkezőket. Viszont nagy szerepe lesz annak, hogy ki melyik bizottsághoz és hány órára kerül, milyen formában van a jelentkező, és milyenben és vizsgáztatók - akiknek mellesleg az esetek többségében fogalmuk sincs arról, hogy mi a középiskolai tananyag. Viszont újra jó pénzért lehet majd árulni az egyetemek előkészítőit, és esetleg lehet szólni egy két jót szót a protekciós hallgatók érdekében.

Mellesleg ezzel együtt jár a jelentkezési lehetőségek korlátozása is. A három dobás csak látszólag elég: hiszen, ha bejátszanak a fizetős és nem nappali képzések is, rengeteg olyan diák lesz, aki beférne valahova, de oda nem jelentkezett. Ha még ehhez hozzávesszük a felvételihez kötelező nyelvvizsgát, rövidesen úri sport lesz a felsőoktatás (Ajtók zárulnak), vagy mint a hatásvizsgálat írja: "megnő a lehetősége egy erősödő nemzeti középosztály színre lépésének." (A koncepcióról)

Jó hír, hogy a gazdasági (tehát nem az oktatási!) minisztérium belátta, hogy nem lehet gyorsan lefelezni az állami finanszírozású hallgatók számát, és "csak" 13 000 ezerrel csökkenti az ingyenes helyeket. Viszont mivel a pénzt csak ki kell venni Széll Kálmán bá' kedvéért, ezért aztán innen kezdve a forrás 3/4-ét fenntartói támogatásként kapják az intézmények. Értsd: nem számít, hogy hány hallgatód van vagy hogy mit kutatsz,  majd a minisztérium eldönti, hogy mennyi pénzt kapsz. Egy dolog biztos, hogy kevesebbet, mert a módszer arra is alkalmas, hogy egyedi döntésekkel könnyedén lehessen csökkenteni a felsőoktatás támogatását, persze kézből etetve közben a kedvenceket.

Ehhez képest habkönnyű bohózat a szerződésben vállalt tandíj  visszafizetendőtámogatás ötlete. Legfeljebb csak a megvalósítás nem tűnik könnyűnek (milyen fajta szerződést kíván a kormány majd mondjuk ausztrál bíróság előtt kikényszeríteni?), na meg a régi csúnya időket idézi, amikor Ceausescu és kollégái kérték vissza a tandíjat a távozóktól.

Mélyen egyetértünk Réthelyivel (a minőségjavulás reményétől eltekintve):

"Sőt, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának vezetője tovább megy: szerinte a felsőoktatás kapacitásának tervezett csökkentése várhatóan minőségi javulást okoz ugyan, viszont emiatt nőhet a munkanélküliség és még több fiatal hagyhatja el az országot. Ráadásul – írja a miniszter – az államilag finanszírozott hallgatói létszám csökkenése „tovább súlyosbítja az egyébként is komoly szakemberhiányt, amelyet a végzettek hazai munkavállalását segítő intézkedések csak részben képesek kiegyenlíteni."

(A koncepcióról)