A hazai oktatáspolitikai Szent Grálja a pedagógus életpálya modell. Irányító, szakszervezet és pedagógus egyaránt tőle várja a pálya vonzóvá tételét, a bérek és a minőség javítását Az új oktatási kormányzat kulcskérdésnek tekinti az életpálya programot, a törvénnyel együtt hozták nyilvánosságra alapelveit. A koncepció rémisztő: szigorú kasztrendszer és adminisztratív minősítés vár a tanárokra, cserébe a bizonytalan béremelésért.

A jó pedagógus-életpályamodell biztonságot ad, kiszámítható és megteremti az anyagi és társadalmi megbecsüléssel együtt járó előmenetel lehetőségét – hangoztatta Pálinkás József . Az MTA elnöke az életpályamodell kritériumai közé sorolta a világos követelményrendszert és azt, hogy az előmenetelt releváns és mérhető teljesítményhez kössék. Fontosnak tartotta, hogy a szakmai értékelés olyan hiteles és megkérdőjelezhetetlen legyen, amelyet a társadalom elfogad.

Oktatás - becsületes megállapodás kellene

Az életpálya modellt 2001-ben már majdnem bevezették, majd a 2009-2010 az ellenzéki oktatási programjának egyik központi eleme lett. Az új oktatási kormányzat kulcskérdésnek tekinti az életpálya programot, a törvény koncepcióval együtt hozták nyílvánoságra alapelveit.

Az életpálya modell a pedagógusok fizetését, pótlékait, minősítését, képzését tartalmazza. Természetesen eddig is voltak erre vonatkozó szabályok, de ezeket meglehetősen szerteágazó módon tartalmazta több jogszabály: a pedagógusok általános bérezésére a csak a végzettséget és a szolgálati időt figyelembe vevő közalkalmazotti bérrendszer vonatkozik. A közoktatási törvény és az ahhoz tartozó rendeletek tartalmazzák a pótlékokra és továbbképzésre vonatkozó szabályokat.

Az életpálya modellel szemben lényegében három elvárás van.  A pedagógus azt szeretné, ha növekedne a bére, ráadásul évtizedekre előre kiszámítható módon. Másrészt az is fontos, hogy a pedagógus jövedelem jobban tükrözze a pedagógus valóban végzett munkáját, ösztönözze a teljesítmény. Végül az is lényeges szempont, hogy az új modell javítsa a pedagóguspálya vonzerejét, presztízsét.  Eddig nagyjából mindenki egyetért.

Az államtitkárság által kialakított modell azonban ezt erős központosítással képzeli el. Több pénzt akartok? Majd a kormány megmondja, hogy kinek. Minőséget? A kormány megmondja, hogy mi a minőség. Kiszámíthatóságot  akartok? Adjátok érte a szakmai önállóságotokat. A modell egészen szürreális kasztrendszert alakít ki: az iskolában a gyerekeinket tanítják majd gyakornokok, pedagógus egyek, pedagógus kettők és pedagógus hármak, valamint a kivételes tudóstanárok.  Ehhez a szigorú osztályrendszerhez aztán különböző bértáblák tartoznak.

A blogger híve a pedagógusok minőségi bérezések, és a pedagógusmunka szakszerű értékelésének. Mint korábban írtam a világon sok helyen része az oktatás modernizálásának a korábbi merev bértábla rendszerek minőséglapú átalakítása. A tervezett életpálya nem ilyen.

A szintlépésekhez, ugyanis minősítésen kell megfelelni. A pedagósmunka értékelése tehát kikerül az iskola és az intézményvezető hatásköréből. A minősítőbizottság elnökét és a pedagógusképzést képviselő tagját a Kormányhivatal nevezi ki, az intézményvezető, vagy megbízottja hangsúlyosan a fenntartó képviselőjeként vesz részt a munkában.

A minősítést alapelveinél érdemes idézni az eredeti dokumentumot: 

Az eljárás során a minősítő bizottság figyelembe veszi többek között az intézmény

vezetőjének véleményét; a szaktanácsadói jegyzőkönyvet; a jelölt munkaközösség

vezetőjének értékelését; szaktanárok esetében a standardizált mérések eredményeit

(kompetenciamérések, érettségi eredmények); a diákok és szülők anonim, kérdőíves

felmérésen alapuló véleményét; a pedagógus által készített írásbeli anyagokat, beszámolókat

(önreflexiók, óravázlatok, tanmenetek, „személyiségi lapok”; a pedagógus önértékelése, stb.).

A minősítő bizottság vizsgálja a pedagógus munkájával kapcsolatos egyéb dokumentumokat

is (az általa készített feladatlapokat, javításipontozási terveket, kijavított dolgozatokat,

statisztikákat, stb.).

Az eljárás során a minősítő bizottság figyelembe veszi többek között az intézmény vezetőjének véleményét; a szaktanácsadói jegyzőkönyvet; a jelölt munkaközösségvezetőjének értékelését; szaktanárok esetében a standardizált mérések eredményeit (kompetenciamérések, érettségi eredmények); a diákok és szülők anonim, kérdőíves felmérésen alapuló véleményét; a pedagógus által készített írásbeli anyagokat, beszámolókat (önreflexiók, óravázlatok, tanmenetek, „személyiségi lapok”; a pedagógus önértékelése, stb.). A minősítő bizottság vizsgálja a pedagógus munkájával kapcsolatos egyéb dokumentumokat is (az általa készített feladatlapokat, javításipontozási terveket, kijavított dolgozatokat, statisztikákat, stb.).

Papír, papír, papír: a pedagógus mostantól kezdve úgy dolgozik majd, hogy minden lépését és cselekedetét dokumentálja, a magas bizottság szája izének megfelelően. A meglehetősen szerteágazó dokumentumhalmazban aztán elveszik a valódi teljesítmény: például a mérések eredménye (ami egyébkén ritkán egy pedagógus teljesítménye). De hát kit érdekel a jó kompetenciamérés vagy érettségi eredmény, ha csúnya a dolgozatjavítás, vagy nem kellően módszeresek az "önreflexiók" (ilyen pedagógiai dokumentumról még nem hallottam).

Kiszolgáltatott helyzetbe kerül az igazgató is: innen kezdve nem sokat számít a hétköznapi munkában szerzett tapasztalat, a minősítő bizottság kiemelhet, vagy épp ellenkezőleg kirúghat bárkit.

Ugyanis a minősítésen nem megfelelő gyakornokok, illetve az időben nem előrelépő pedagógus I-ek aztán mehetnek a törvényelőkészítő által alantasnak tartott adminisztratív és kisegítő munkakörökbe. A rendszer a katonai kérdések ismerőseinek  lehet ismerős: az up or out rendszert leginkább hadseregek alkalmazzák, bár már ott is elavultnak számít. Nem véletlen, hogy (az egyébként ez úttal valóban részletes) javaslat egy szolgálati szabályzat alaposságával sorolja oldalakon keresztül a pedagógusok kötelességeit.

Összefoglalva tehát: a rendszer nem jelent a pedagógusoknak kiszámíthatóságot és ösztönzést, ugyanakkor nem szolgálja az oktatás minőségét sem, hiszen a tanerőt  az érdemi munka helyett annak szimulálására kényszeríti. Lényegében megszünteti az intézményvezető szakmai irányító szerepét, az intézmények és tanárok, tanítók, óvónők szakmai autonómiáját. Az is valószínű, hogy ez a fajta kiszolgáltatottság nem teszi vonzóbbá a pedagógus pályát.

A rendszer részletes szakmai elemzését ismét az Oktpolcafé végezte el.

Az államtitkárság láthatóan a törvényalkotás csodafegyverének szánja az életpálya modellt. Úgy véli, hogy az ígért bérnövekedés segítségével mindent el lehet fogadtatni a tanárokkal. Ez nincs így. A Pedagógusok Szakszervezet éles hangú állásfoglalásban hívta fel a figyelmet a javaslat kockázataira:

Az egész életpálya-modell lényege megteremteni a pedagógus teljes kiszolgáltatottságának, megalázásának jogi kereteit. Aki mást, mond, más tesz, mint amit elvárnak, az az állását veszítheti el.

Abban is könnyen lehet, hogy igaza lesz a szakszervezetnek, hogy az életpályából lehet, hogy csak a minősítés marad. Pokorni ugyanezen a konferencián úgy fogalmazott:

Ha a magyar tanítók annyi órát és annyi gyereket tanítanának, mint amennyi az OECD átlag, akkor több tíz százalékkal lehetne emelni a fizetésüket, azonos ráfordítás mellett” – mondta a volt oktatási miniszter.

Úgy tűnik tehát, hogy nem áll rendelkezésre forrás a bérek növelésére, és ezen az sem segít, hogy államtitkár állítólag szinte naponta tárgyal a miniszterrel. Abban viszont bizonyosan igaza van Pokorninak, hogy "becsületes megállapodást kellene ajánlani a pedagógustársadalomnak". Ez diktátumokkal és megfélemlítéssel nem megy.

---

Azt, hogy milyen alaposan előkészítették a törvényt, mutatja az is, hogy a hírek szerint épp azon kaptak (újra) össze a Fidesz frakcióülésén, hogy mennyibe is kerül a modell.