Ez már az oktatáspolitika vége. A legújabb felsőoktatási terveket kizárólag a pénzügyi megszorítás és a politikai preferenciák határozzák meg.

Korábban többször és hosszasan értekeztünk arról, hogy a kormány által kitalált felsőoktatási törvény kínkeserves vitája hogyan halad. Már akkor is sejthető volt, hogy abból a folyamatból nem igen születik értelmes eredmény, tekintettel arra, hogy hiányzik a világos koncepció.

Az ami most történt azonban legalább annyira meglepte az érintetteket, mint derült égből a jégcsákány. Orbán tőkepárti retorikai fordulatát (erről: 28 óra és privatizált egyetemek) hűen követi az államtitkárság, erőből rendet vág a felsőoktatási intézmények között. (itt: Megfelezné az egyetemek számát a kormány).

Az, hogy sok-e a felsőoktatási intézmény, nézőpont kérdése. Mindenféle nemzetközi összehasonlításra van mód, egyik oldalon vannak viszonylag kevés egyetemmel működő rendszerek (Ausztria. Belgium), olyanok is van ahol gyorsan nőtt az intézmények száma az utóbbi időben, mint Csehország, és olyan is mint Nagy-Britannia, ahol összesen164 egyetem működik  a 300 főstől a 38 ezer fősig - ettől még elég jó a brit felsőoktatás hírneve. Korábban már érveltem amellett, hogy többet érnek a rugalmas, többféle intézményt tartalmazó rendszerek, (Vesztes pozíció) de ez most tök mintegy. Mindegy az is, hogy van-e egyáltalán értelme a főiskolák és egyetemek merev elválasztásának. Itt ugyanis nem szakmáról van szó - egy sor elemzés, vagy hatástanulmány sem született arról, hogy mi az ésszerű megoldás. Semmilyen előkészítésnek, egyeztetésnek nincs nyoma.

Az egész folyamat hátterében a Széll Kálmán terv áll. Ebben a kormány az államadósság egyik okának a felsőoktatás burjánzását látja. Nosza rajta: húzzunk egyet a nadrágszíjon, csökkentsük a hallgatói létszámot, és növeljük a tandíjat! Az is rögtön látszott, hogy az intézményrendszer összeroskad ekkora kivonástól. (Csomagbontás után: tanulatlansággal az államadósság ellen). Ebben az esetben is rá lehetett volna bízni a hallgatókra, hogy ők döntsenek, hova járnak és  így melyik egyetemre van szükség. De a kormány nem az rábízós fajta: ezt is jobban tudja.

És itt lép a képbe a politika. Nem véletlen, hogy a legnagyobb visszhangot a Corvinus esete váltja ki: ez az intézmény az egyik legnépszerűbb egyetem, úgy tűnik, mégis megszűnhet. Valahogy él a gyanú, hogy ebben szerepe lehet annak, hogy a kormány és a közgazdaságtudomány közötti viszony nem mindig harmónikus. (Senki sem érti, miért épp a Corvinust szünteti meg a kormány)  Hasonló sorsa jut a Kaposvári, a Győri és az Óbudai egyetem, és számos vidéki főiskola is.Szemmel láthatóan a terv egyáltalán nem számol a helyi hatásokkal, mint ahogy azzal sem, hogy mennyi zűrrel és költséggel jár maga az átszervezés is.

Attól eltekintve, hogy így kezelhetetlen méretű intézmények jönnek létre, sok döntés furcsa szakmailag is. Például a műszaki képzésben a Győri Egyetem az Audi felsőoktatási partnere. Aligha fognak innen kezdve mérnököket helyett erdészeket alkalmazni a motortervezésre. Amúgy is, miközben a műszaki felsőoktatás fontosságáról beszélnek, rögtön megszüntetnek két ilyen témájú egyetemet, a Győri és az Óbudai egyetemet. Az is érhető, hogy a kormánynak mindegy, hogy milyen művészetről van szó, de vajon hogy képzelik? Innentől az zenészek irányítják az iparművészeket, vagy a szobrászok a színészeket? Persze a kormány kedvence marad: a nagy leépítésben is lesz pénz és energia az  új közigazgatási szuperegyetemre (erről itt: Bach Sándor közszolgálati egyetem).

Azért lesznek akiknek nem kell aggódnia: a bezárási hullám az egyházi egyetemeket és főiskolákat nem érinti. Már, ha a történelmi egyházakról van szó, mert aki valamilyen egzotikusabb vallást, vagy keresztény irányzatot képvisel, az megnézheti magát: olyan rosszul jár, mint az állami intézmények.