Hasonlít-e az új tandíjelképzelés a népszavazáson elvetetthez? A válasz az, hogy sajnos nem.
A tandíj az elmúlt két évtizedben volt már a felsőoktatási reform varázsszere és a kormányzati népnyúzás jelképe, jobboldali vezetők generációi szocializálódtak hangulatos tiltakozó rendezvényeken. Most sem kérdés, hogy sajátos politikai bája van a tandíjjal szemben népszavazást csodafegyverként bevető Fidesz-KDNP által javasolt új fizetési rendszernek. Hiszen az államtitkár egykoron azt mondta:"Amíg az országunk állapota ilyen, addig nincs mese, az ifjúságnak meg kell adni a továbbtanulás lehetőségét! Addig mindenképpen az államilag finanszírozott képzést kell favorizálni."
Tekintsünk el most azonban a politikai H faktorról és lássuk, mi a helyzet a szakmai megvalósítással?
A jó térítési-támogatási rendszernek három feltételnek kell megfelelnie: ösztönözze a hallgatókat jó teljesítményre, javítsa a képzés színvonalát és segítse a különböző szociális hallgatók azonos hozzáférés a tanuláshoz.
Az, hogy tandíjrendszerről van szó, aligha kétséges.Az a rendszer ugyanis, ahol a hallgatók egy része direktben fizet, mégpedig a teljes költséget, másrésze pedigszerződésben vállalt kötelezettségek ellenében mentesül ez alól, az egy klasszikus tandíj-ösztöndíj rendszer. Az elnevezésbeli trükközés épp annyira átlátszó, mint az egykori "képzési hozzájárulás".
A javaslat látszólag több szempontból hasonlít a Gyurcsány kormány alatt javasolt szisztémához, azonban lényegét tekintve döntőek a különbségek.
Először is a mostani rendszer nem ösztönzi a hallgatók jobb teljesítményét. A 2006-os rendszer a tandíjbevétel jó részét tanulmányi és szociális ösztöndíjakra költötte volna, így a jól tanuló diákok a tandíj költségét az ösztöndíjból fizethették volna. Ennek most nyoma sincs, sőt az a rendszer is megszűnik, amelyik lehetővé tette a jól teljesítő költségtérítéses hallgatók állami képzésbe való kerülését. (A 2006-os törvény leggyengébb pontja az volt, hogy nem tolta teljesen egybe a két képzési módot).
Másrészt a javaslat nem segíti a minőség fejlődését. A korábbi elképzelésben a tandíj egy része az intézmények számára jelentett volna fejlesztési többletforrást. Az állami helyekért folyó nyílt verseny és (a térítés későbbi differenciálása) pedig segíthette volna a jól teljesítő intézmények forrásainak bővülését. Ebből a szempontból most kimondottan rosszul járnak az intézmények. Az állami keretszámok csökkenésével szűkülnek az állami források, és a költségtérítéses hallgatók dupla tandíja sem jelent valódi többletet, mivel a magas összeget jóval kevesebb hallgató fogja tudni kifizetni.
Végül a korábbi rendszer a tandíjmentességgel, megemelt szociális ösztöndíjakkal és az hátrányos helyzetűeknek adott többletpontokkal igyekezett csökkenteni a tandíjrendszer társadalmi felemelkedést szükségszerűen gátló hatását. Most semmilyen hasonló védőhálóra sem lehet számítani, sőt a tandíjak egekbe emelése a költségtérítéses kiskaput is bezárja. A kormány szándéka így teljesül:a felsőoktatás valóban a jómódúak kiváltsága lesz.
Van persze még egy különbség. 2006-2007-ben a HÖOK tüntetések sorát szervezte , most viszont úgy tűnik beéri egy erőtlen tiltakozással. Úgy tűnik viszont, hogy a helyi HÖK-kök már ébredeznek.
