Olvasókör oktatásról, társadalomról és Európáról - Arató Gergely blogja

Népiskola

Népiskola

Rohanunk a káoszba

2011. december 07. - Tanbácsi

100Úgy tűnik, az Orbán és Hoffmann közti jó viszony lesz az oktatásügy veszte. Hiába a külső civil és a belső fideszes szakmai tiltakozás, a "kormány tekintélye" felülírja az ellenzők érveit. Lesz új köznevelési törvény és ma erősen kétséges, hogy a módosító indítványok érdemben javítanak-e majd rajta.

Felette épületes színjátékkal szórakoztatta az oktatásért aggódó közönséget a Fidesz és csatolt része kedden, főszerepben természetesen a miniszterelnökkel. "Egyeztetésre" került sor ugyanis a köznevelési törvényről a Fidesz-KDNP frakcióban.

A tanácskozáson a hírek szerint a Hoffmann Rózsa hozzá sem szólt, viszont elsőként és magabiztosan nyilatkozta, hogy  Orbán Viktor és a Fidesz frakció többsége a köznevelési törvényjavaslat mögött áll. Lelkesedésének értékéből csak az von le egy árnyalatnyit, hogy minden eddigi esetben is így vélte, és általában az derült ki, hogy nem sok alappal.

A később kiszivárgott hírek ez alkalommal azonban megerősítették szavait, és csak kevés reményt hagytak azoknak, akik még mindig bíznak a kormánypárti többség bölcsességében, legalább is az oktatás területén. Mint kiderült, Orbán kemény kiált a törvény elfogadása és az oktatás államosítása mellett, igaz ez nem tette lelkessé a polgármestereket. Egy sor dolog viszont nem dőlt el, többek között az óvoda kezdete, az általános iskolai "felzárkóztató" büntetőosztályok bevezetése, vagy az egész napos iskola ügye. Az is egyértelművé vált, hogy az ígért béremelésnek nincs meg a fedezete. Ezek szerint tehát úgy jut el a törvény hétfőn a módosítókról szóló szavazáshoz, hogy nincs a kormányoldalon belül sem megegyezés az alapvető szakma és pénzügyi kérdésekben.

Az igazán felháborító a döntés (-képtelenség) háttere. A sajtó szerint Orbán Viktor nem Hoffmann Rózsa államtitkárt, és vele a törvény tartalmát, "hanem a kormány tekintélyét védte". Ráadásul állítólag azért győzhetett az államtitkár mindenkivel szemben, mert az "elmúlt másfél évben kitanulta Orbánt", és rájött, hogy a miniszterelnök egyetlen célja az államosítás keresztülvitele. Ha ez így van, az egyszerűbben azt jelenti, hogy a kormány presztízséért feláldozzák az oktatásügyet.

Pedig lenne miről érdemben szavazni. Összesen már 400 körül jár a módosító indítványok száma, ezek jó részét kormánypárti képviselők nyújtották be. Irányuk meglehetősen szerteágazó. Pokorni Zoltán, Révész Máriusz és  jó pár, hosszú évek óta oktatással foglalkozó fideszes képviselő sziszifuszi munkával igyekszik kigyomlálni a törvény legkárosabb ötleteit. Közben Lázár János főleg a hivatali szellemet erősítő javaslatcsomagot nyújtott be, és, állítólag tévedésből, megszüntetné súlyosan fogyatékos gyermekek kötelező oktatását is. 

Hogy ne csak szomorkodjunk, Michl József képviselő úr (akire kevésbé emlékezhetünk az elmúlt évek szakmai vitáiból) ismét bebizonyította, hogy KDNP-snek lenni nem pártállás, hanem szellemi állapot kérdése, amikor javasolta a testi fenyítés engedélyezését, majd ezt azzal igyekezett kompenzálni, hogy a gyerekek kötelező szeretetét is törvénybe iktatná. Természetesen előkerültek a kötelező hittant követelő képviselők is.

Az ellenzéknek szükségszerűen kevés figyelem jut a kormányoldal saját bábszínháza mellett. Pedig a Demokratikus Koalícióhoz és az LMP-hez tartozó képviselők is egy későbbi demokratikus oktatáspolitika körvonalait sejtető  módosítócsomagokat adtak be. Ezek átírják a teljes törvényt, többek között az esélyegyenlőséget sértő rendelkezések kivételét, az integrációs és kompetenciafejlesző programok folytatását, a szülői és diákjogok tiszteletben tartását, a pedagógusok és tantestületek autonómiáját szolgálják, és megakadályoznák az államosítást. Tegyük hozzá, a törekvések számos helyen párhuzamosak egymással és több ponton a Fidesz szakpolitikusainak elképzeléseivel is. Az MSZP nem bíbelődött a részletekkel, hanem az egész törvényt paragrafusonként hatályon kívül helyezné, (hasonlóan a DK-hoz, amelynek képviselői "csak" a törvény hatálybalépését akadályoznák meg). 

Szintén nem jut el a képviselők többségéhez a Hálózat a Tanszabadságért álláspontja. A törvényjavaslat tárgyalásának idején folyamatosan Kossuth téri fogadóórákat szervező civil szervezet az elmúlt napokban tételesen cáfolta az államtitkárság törvényt védő érveit. Úgy tűnik, sajnos kevés eredménnyel.

Jövő hétfőn, amikor az országgyűlés szavazni fog, minden valószínűség szerint elszabadul a káosz. Az előzmények után aligha képzelhető el, hogy akár Orbán Viktor nyomása teljesen vissza tudná fogni a belső vitákat. Minden valószínűség szerint jó pár "nem ortodox" szavazási kombinációt látunk majd, a végeredmény teljesen megjósolhatatlan. Alighanem igaza van a Ténytár elemzőjének, hogy csak a zárószavazás után tudjuk majd meg, hogy egyáltalán mi marad a törvényben. Sok jóra ne számítsunk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nepiskola.blog.hu/api/trackback/id/tr313444335

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A makarenkói pofon 2011.12.07. 16:26:56

Hányszor elmondták politikusaink az elmúlt húsz év alatt, hogy egy ország fejlődése az oktatás nélkül elképzelhetetlen. Csak sajnos ezek mindig megmaradnak tervek, elméletek és szépen hangzó lózungok szintjén, változás azonban soha nem következik be....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása