Vajon tudták azok a képviselők, akik decemberben minden tiltakozás ellenére sürgősségi eljárásban megszavazták a felsőoktatási törvényt, hogy mihez adják a nevüket?

Ha nem tudták, akkor most világossá vált számukra és a társadalom számára is. A kormány ugyanis bátran megvárta a törvény elfogadását és a vizsgaidőszak kezdetét, majd nyilvánosságra hozta a jövő évi keretszámokat - állítólag a miniszterelnök személyes döntése alapján. 

Az idei keretszámok sokkolták az intézményeket és a felvételizőket. Szinte megszűnik az államilag finanszírozott jogász és gazdasági képzés, felére csökken a társadalomtudományi helyek száma, de úgy  tűnik az informatika is újra burzsoá áltudománnyá vált. Milyen logika áll a kormány döntései mögött?

Az biztos, hogy nem arról van szó, mint amiről a propaganda szól, tudniillik, hogy  munkaerőpiac igényeihez kell ilyen hirtelen alkalmazkodni. A munkaerőpiac ugyanis éppenséggel jutalmazza a diplomásokat, elhelyezkedési esélyük és jövedelmük (átlagban) jóval jobb (kevésbé rossz), mint felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők esetében. A nemzetközi tapasztalatok is inkább arra ösztönöznek, hogy gazdaságilag is jó befektetés a felsőoktatás fejlesztése.

Az belső arányok eltolásának, a természettudományos és műszaki képzés bővítésének esetleg lenne értelme, bár a munkaerő-piaci hasznosság megítélése itt sem annyira egyszerű: a rugalmasabb humán végzettségek gyakran jobban hasznosíthatóak. Ráadásul a javaslat valójában ezekről a területekről is von el állami finanszírozású keretszámokat, és helyettük "részösztöndíjas" helyeket ad. Csakhogy a közben megjelentképzési önköltség összege alapján ezek a diákoknak gyakorlatilag ugyanannyit kell majd tejelniük, mint eddig a költségtérítéses hallgatóknak. Viszont vállalniuk kell egyszerre a diákhitel visszafizetését és a hallgatói szerződés jelentette abszurd játékot. Nyilván tódulni fognak a jogról kiszoruló diákok, hogy ilyen feltételek mellett is informatikát, vagy kémiát tanuljanak.

Az egyik valódi ok tehát nyilván  a pénz kivonás. Hiszen a hallgatók jelentős része, ha azt akarja tanulni, amire évek óta készül, fizetni fog, mégpedig általában jóval többet, mint az eddigi költségtérítések. Ettől viszont nem lesz jobban finanszírozott a felsőoktatás, mert ezt a pénzt az állam egy laza mozdulattal el is veszi az intézmények állami támogatásából. Igaz az optimisták vagy felelőtlenek felvetnek diákhitelt, csak éppen az a kérdés, hogy miből fizeti majd vissza. Jegyezzük meg, hogy a diákhitelt a DHK szintén a piacon veszi fel, tehát a növekvő diákhitel állomány szintén az (a deviza) államadósságot hizlalja. Előre látjuk, milyen nagyszerű programok lesznek majd pár év múlva   "a bajba került diákhitelesek megmentésére".

Félő, hogy másról is szó van. A jogász, közgazdász, társadalomtudományi képzés fizetőssé tétele éppen a politikailag érzékeny értelmiségi szakmákat monopolizálja az elit számára. Most már világos, hogy "a nemzeti középosztály" kiépítésének eszköze a többiek kiszorítása. A nagyon kevés állami helyre zömmel azok kerülhetnek majd be, akinek rendelkezésére áll a nyelvtanfolyam, a fizetős előkészítő, esetleg a újonnan bevezetett szóbelin  átsegítő "hátszél". Ezen túl pedig az szerezhet diplomát, akinek a családi háttere lehetővé teszi a tandíjak csengetését, vagy diákhitel törlesztésének vállalását. A többieknek pedig elég lesz a lebutított szakképzés is.

Volt már olyan korszak a magyar történelemben, amikor a "nemzethűség és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatóság" alapján korlátozták a felsőoktatásban tanulók számát, a numerus clausus szégyenletes időszaka, amikor megfelelő "nemzetiségi" arányokat kívánták beállítani a zsidó hallgatók kiszorításával. Volt olyan is, amikor az "osztályidegen" diákokat nem engedték beiratkozni. Szörnyű, hogy újra itt tartunk.