Olvasókör oktatásról, társadalomról és Európáról - Arató Gergely blogja

Népiskola

Népiskola

Vereség vagy taktikai visszavonulás? - Gyorsjelentés a kormány-diákok csata állásáról

2012. december 22. - Tanbácsi


Bár megjelent végre egy kormányhatározat, továbbra sem világos sok minden a jövő évi keretszámok kapcsán. Az 55 ezer valójában csak 33, a miniszter mindenről egyedül dönthet, a legkeresettebb szakok  csak tandíjjal elérhetőek: folytatódik a kapkodás és a kreatív kommunikáció. Közben újra diákokat vittel el a rendőrök a Lánchídról.

A pénteki nap mindenképpen piros betűs a felsőoktatási keretszámokkal kapcsolatos kormányzati ámokfutás történetében. A világvége ugyan nem következett be, de majdnem ennyire rendkívüli esemény történt. A Magyar Közlöny aktuális számának  29760. oldalán ( “Az anyakecsketartás „de minimis” támogatásáról” szóló VM rendlelet után) végre hivatalos is tájékozodhattunk arról is, hogy mit tervez a kormány a felsőoktatásban 2013-ban. 

(forrás: Magyar Kétfarkú Kutya Párt)

Erre szükség is van. December 19-i sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő a felsőoktatási felvétel kapcsán rövid idő alatt a harmadik fordulatot jelentette be: az állami fínanszírozású helyek számának drasztikus csökkentése, majd a keretszámok teljes eltörlése után most éppen arról szólt az ígéret, hogy jövőre 55 ezer elsős diák tanulhat ingyen. Akár meg is nyugodhattunk volna, hogy a kormányban feltámadt a józan ész, vagy ennek hiányában a politikai életösztön, és végre európai irányt vesz az oktatáspolitika. Mostanra világos, hogy erről szó sincs.

Először is mindarra, amiről szó van, arra semmilyen garancia sincs. A hétfőn rohamtempóban elfogadott törvénymódosítás ugyanis a jogszabályba öntött halandzsa remekműve: nem jelent semmit, tehát minden beleérthető. A kormányhatározat sem sokkal informatívabb, de a különböző hír és nyilatkozat morzsákból azért nagyjából összerakható, hogy mire készül a kormány.

  • Az egyetlen biztosnak látszó szám az 55 ezres ingyenes hely. Ez azonban nem csak az alapképzést elkezdőkre vonatkozik, benne vannak a mesterképzést és doktori képzést kezdő hallgatók is. A kormányhatározat szerint  ez csak annyit jelent, hogy a felvettek létszáma “nem lehet kevesebb, mint a 2012-ben”. Praktikusan tehát a kormány a 2012-es csökkentést nem vonta vissza, az 55 ezer valójában csak 33 ezer.
  • Természetesen ez nagyon is azt jelenti, hogy mégis lesz idén is keretszám, csak éppen ezt nem szakmai előkészítés és egyeztetés után, képzési fokonként és szakterületenként állapítják meg, ha egy globális számon belül szabadon szárnyalhat a fantázia.
  • A miniszter a maga végtelen bölcsességében meghatározza majd meg az összes intézmény összes szakja esetében az államilag finanszírozott helyekre vonatkozó ponthatárt,
  • Ha a hallgatók elérik a pontszámot bejutnak a finanszírozott helyre, viszont “vállalniuk kell”, hogy diplomát szereznek és Magyarországon maradnak -  ez a hallgatói szerződés megmaratását jelenti.
  • A miniszer azt is megteheti, hogy egyes szakokon egyáltalán nem engedélyez államilag finanszírozott helyeket, mint ahogy 16, népszerű szak esetében ezt valóban meg is tette.
  • A kormány valamennyi többlettámogatást ad az egyetemeknek. Ennek részleteit nem rögzíti a kormányhatározat, azt viszont igen, hogy ezt “elsõsorban a felsõoktatási intézmények adósságrendezésére, az európai uniós önrészek átvállalására és a felsõoktatási PPP beruházások kiváltására” kapják majd az intézmények. 

A probléma ott kezdődik, hogy  miniszternek kellene döntetnie arról, hogy egyes szakokon és a intézményekben  mennyi a pontszám - ez összesen közel 3000 egyedi ponthatár meghatározását jelenti. Ez a folyamat a korábbi években úgy is komoly erőfeszítéseket igényelt, hogy az egyes szakok keretszámait előre meghatározták. Nem véletlen, hogy az elképzelés, hogy előre meghúzzák a ponthatárokat, már szerdáról csütörtökre virradó éjjel megbukott. Ennek hiányában viszont teljesen esetleges lesz a folyamat, egyszerűen azért, mert akár egy pont változás is bonyolult láncreakciókat indíthat el. mivel a hallgatók több intézménybe és szakra jelentkeznek.
Megpróbálhatják úgy belőni a határokat, hogy tényleg 33 ezernél több finanszírozott hallgató legyen, de az, hogy sikerül-e az teljesen bizonytalan. Ötletszerűen, egyedi alkuk alapján alakulnak majd a felsőoktatás nagy arányai (hány műszaki, hány pedagógus stb. is) és az is, hogy melyik kar, melyik szakja hány hallgatót kap majd. A döntés során a hallgatók választásának semmilyen szerepe sem lesz.

Egy ilyen rendszer részletes kitalálásához, az  egyeztetéséhez, kipróbáláshoz évek kellenének, hogy megbízhatóan működjön, most csak napok vannak rá. Az egész rendszert úgy vezetik be, hogy a felvételizőknek semmilyen felkészülési idejük sincs: évek óta készülnek az egyetemre, de most hetek alatt kell alkalmazkodniuk egy kipróbálatlan szisztémához. Az egész folyamatról ordít a kapkodás és a koncepciótlanság.

Arra, hogy a továbbiakban mi történik a hallgatói létszámokkal arra a kormány kétes hitelű szavain kívül semmi garancia sincs. A pontszámok megemelésével vagy akár az érettségi szigorításával (amit a kormány tervez) bármikor drasztikusan lehet csökkenteni a hallgatók számát. Viszont a továbbiakban a bármikor lehet arra hivatkozni, hogy bármennyi hallgató bejuthatott volna, csak a teljesítmény volt alacsony. Erősíti ezt a gyanút az, hogy a miniszterelnök a Fidesz frakcióülésén a tüntetések várható kifulladásáról és arról beszélt, hogy  majd több lépésben vezetik be, amit terveznek.

A kormány innentől kezdve gyakorlatilag tanszékekre bontva avatkozhat be az intézmények életébe, hiszen egy ügyesen magasra húzott ponthatárral, vagy az állami támogatás teljes megvonásával bármelyik területet ellehetetlenítheti. Az, hogy ebben nincs gátlása, azt rögtön be is mutatta Balog miniszter, amikor bejelentette, 16 szakon egyáltalán nem lesz államilag finanszírozott hely.Az állam számára haszontalan szakok listáján a gazdasági stúdiumokhoz és jogi képzéshez csatlakozott például a kommunikáció, a nemzetközi kapcsolatok, az emberi erőforrások és az andragógiai is. Arra a kérdésre, hogy miért pont ezeket a szakokat teszik a kevésbé tehetős diákok számára elérhetetlenné, nincs érdemi válasz.

 

(forrás: https://www.facebook.com/hallgatoi.halozat)

Az intézmények számára sem kedvezőbb a kép. Nem világos, hogy a döntés terheit ki viseli: a kormány  ugyan többlettámogatást ígér, de ennek módjáról nem sokat tudni.A kormányhatározatban összeg egyáltalán nem szerepel, de a nyilatkozatokban emlegetett 25 milliárd forint a felsőoktatás idei veszteségét jó részét sem fedezi. A PPP kiváltás ráadásul nem pótolja a hiányzó normatív támogatást. A kormány ígér ugyan töblettámogatást “a létszámnövekedésbõl fakadó képzési többletköltséget” finanszírozására, csak éppen, az a kérdés, hogy mi a többlet, mivel mint láthattuk lényegében a tavalyi számok maradnak. A tervezett létszámcsökkentés miatti elvonást viszont nem kapják vissza az intézmények.

Ugy tűnik a reakciókból, hogy érintettek már nem dőlnek be könnyen a trükköknek  Bár Balog miniszter egészen sajátos perfonmanszott adott elő Nagy Dávid HÖOK elnökkel, a lényeg nem változott: a felsőoktatási szervezetek érdemi írásos javaslatot várnak a kormánytól, és továbbra sem adják fel követeléseiket.

 

A Felsőoktatási Egyezetető fórum követelései (6 pont)   A jelenlegi kormányálláspont
1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját Nincs válasz
2. Követeljük, hogy legalább 44.000-en kezdhessék meg állami ösztöndíjas formában felsőfokú tanulmányaikat! Nagyjából 33 ezer helyre van ígéret
3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat! Részlegesen ígéret van rá
4. Töröljék el a hallgatói szerződést! Elutasították, rakaszkodik a kormány a röghözkötéshez.
5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát! Romlik a helyzet, a miniszer jogot kap arra, hogy intézményre és szakra saját szája íze szerint húzza meg a keretszámokat
6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba! A helyzet romlik, a szegényebb diákok kiszorulnak a legkurrensebb szakokról.

 


Most ott tartunk, hogy a tüntető diákok szimbolikusan is visszajutottak a 0 kilométerhez: az 1986-os  “lánchídi csatá”-t idézte, ahogy a rendőrök szerdán elvitték a tüntetőket. A hallgatók dühe jogos, a felsőoktatás szervezeti által elfogadott 6 pontból alig teljesül valami. Az ágazat jövőjét meghatározó, minden érintettet bevonó, érdemi szakmai tárgyalások megkezdéséről semmi hír.

Ha az ünnepek utánra is megmarad a felsőoktatási szervezetek egysége és elszántsága, és a tiltakozás  továbbra is összekapcsolódik más csoportok (pedagógusok, Humán Fórum, Város Mindekiért) protestálásával is, akkor még csoda dolgokat láthatunk: egy valóban civil mozgalom győzelmét.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása