Olvasókör oktatásról, társadalomról és Európáról - Arató Gergely blogja

Népiskola

Népiskola

A nagy Palkovics kamu

2017. április 13. - Tanbácsi

Bár alig hiszem, hogy van olyan naiv polgára Magyarországnak, aki elhiszi, hogy a CEU ügy felsőoktatási szakmai kérdésekről szól, de a korábban jobb sorsra érdemes Palkovics álomtitkár kínos magyarázkodása kudarcos brüsszeli útja során mégiscsak megér pár karaktert.

Mit is állít Palkovics? Először azt mondta " Senki nem fog bezárni egyetlen egyetemet sem, a magyar kormány egyetemeket alapít, új oktatási helyeket nyit meg, nem pedig bezárja őket". Először is senki sem emlékszik arra, hogy a magyar kormány egyetemeket alapítana. Az elmúlt időszakban a Nemzeti Közszolgálatai Egyetemet sikerült összehozni, azt is úgy, hogy hozzáadták a  Zrínyihez a más intézményektől elvett karokat, botrányos körülmények között kiköltöztettek egy jó középiskolát, és minderre szabálytalanul elköltöttek egy csomó uniós pénzt. Szép teljesítmény. Az pedig, hogy nem akarnak bezárni egyetemet, nevetséges, Balog miniszter világosan elmondta, hogy az a cél, hogy a "A magyar kormány nem szeretné, ha a CEU ebben a formában működne tovább, ezt ki kell mondani". Palkovics mire gondolt, amikor a főnöke ezt mondta? Azt hitte, hogy azért más formában, mondjuk síkkötő BT-kén, vagy polgári körként tovább működhet majd a CEU?

Valószínűleg érezhette, hogy ez így kicsit karcsú lesz arra, hogy bebizonyítsa Washingtonnak, Brüsszelnek, Berlinnek, a világ komolyabb tudósainak és 80 ezer dühös honpolgárnak, hogy nincs itt semmi látnivaló, Újabb zseniális ötlete támadt. Hirtelen "eszébe jutott", hogy ugyan az új törvény lehetetlenné teszi, hogy a CEU Magyarországon működjön, de van megoldás, mert akkor az amerikai CEU majd "licenszmegállapodást" köt a magyar szabályok szerint működő Közép Európai Egyetemmel, és minden mehet tovább.

Úgy tűnik, hogy az államtitkár, amellett, hogy szánalmas módon próbálja letagadni a főnökei valódi szándékát, a modern felsőoktatás működését sem érti. Attól ugyanis, hogy a  CEU  New York államban van akkreditálva, még Budapesten működik. Ez amúgy nem valami egyedi trükk, a legtöbb külföldi amerikai egyetemnek (például a Bejrúti Amerikai Egyetemnek) hasonló a státusza. Ha tehát a CEU nem működhet Budapesten, akkor el kell mennie valahova máshova, de akkor persze semmi értelme sincs, hogy Budapesten is adjon ki diplomákat a  KEE-ben. Ezzel persze elsősorban a CEU magyar diákjai szívnának. Nem véletlen, hogy a CEU nem túl lelkes.

De hát a kormány pont azt akarja, hogy a CEU elhúzzon Pestről. Orbán és barátai ezt világossá is teszik.  Az egész történet a politikai fegyvernek gondolt sorosozáson túl arról szól, hogy nem bírja a kormány, hogy a valódi egyetem lényege a függetlenség és a kritikus szellem. Ebbe fognak belebukni.

A bejegyzés trackback címe:

https://nepiskola.blog.hu/api/trackback/id/tr2912420189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pan Modry 2017.04.14. 19:33:29

Majd ha a ner el lesz zavarva mint a komcsik 89-ben, akkor ezek a Pavolkovics felek fogjak nagy pofaval mondani hogy ök csak azert csatlakoztak a merhez hogy belulrol bomlasszak.

(Tipikusan a fideszesek is ilyen komcsik, szinte mindegyik ugynok volt es a szovjetek segget nyalta, majd '90 utan hirtelen nagy kereszteny es nemzeti lett, hozzajuk kepest meg Biszku Bela is magasabban van, mert o legalabb kovetkezetes volt elete vegeig a gusztustalan elveihez)

nomen nudum 2017.04.14. 20:03:37

Ha már szó esett az állami janicsárképző (KNE) dicsteljes megalapításáról, tegyük hozzá, hogy nemcsak "botrányos körülmények között kiköltöztettek egy jó középiskolát", ami egyébként még nem történt meg, csak most fog, hanem a Magyar Természettudományi Múzeum épületét is elvették, és ki tudja, mikor fogják a múzeum ott lévő részlegeit valahova kiköltöztetni.

nomen nudum 2017.04.14. 20:04:28

Pardon, nem KNE, hanem NKE. Mert hát kéne a fenének.

kvadrillio 2017.04.14. 20:07:20

Ebben az ideológiai és politikai küzdelemben a CEU egy nagyon jól körülhatárolható ideológiát – ha úgy tetszik: világnézetet – és konkrét ügyekben ebből az ideológiából/világnézetből levezethető álláspontot képvisel. És ez akkor is így van, ha emellett a CEU mára a magyar felsőoktatás szerves része, ha minőségi oktatást nyújt, ha színvonalas nemzetközi konferenciákat szervez és kutatásokban vesz részt.

Azt, hogy a CEU-nak van világnézete, politikai karaktere, „szelleme”, a törvénymódosítással szemben fellépők közül is sokan elismerik, például Balázs Zoltán, a CEU korábbi oktatója, a jobboldali-keresztény értelmiség meghatározó tagja. Ezt a világnézetet lehet nevezni liberálisnak. Vagy baloldalinak. Vagy emberi joginak. Bárhogy is nevezzük azonban, ez olyan világnézet, amely ellenállhatatlanul önti el a mindennapjainkat, és amiből sokunknak nagyon elege van. Elegünk van a genderelméletből és annak a gyakorlatba való átültetési kísérleteiből. Elegünk van a klasszikus női és férfi szerepek eltörlésére irányuló törekvésekből. Elegünk van a női egyenjogúság leple alatt agresszíven nyomuló feminizmusból. Elegünk van az abortusz propagálásából. Elegünk van a homoszexuálisokból és abból, hogy azt próbálják a fejünkbe verni – és még inkább a gyerekeink fejébe –, hogy a homoszexualitás normális, sőt: támogatandó. Elegünk van abból, hogy a gyerekeiket a legdurvábban szegregáló elitiskolákba járató belvárosi értelmiségiek oktatnak ki bennünket társadalmi integrációból és magyar–cigány együttélésből. Elegünk van a folyamatosan felszínen tartott holokauszt témából. És elegünk van abból, hogy mindezt európai értékként akarják eladni nekünk. Nekünk, akik szintén európai egyetemeken tanultunk és szocializálódtunk.

És habár Balázs Zoltán szerint ezzel a karakterrel vagy szellemmel vitatkozni nem a kormány és nem a kormánysajtó, hanem a jobboldali értelmiség – többek között az ő – dolga, mi sokan azt érzékeljük, hogy ez a vitatkozás csekély eredményeket hoz. Mert ez a „szellem”, ez a „karakter”, ez az ideo­lógia terjed mint a pestis. Elönt mint az árvíz. És a jobboldali értelmiség vitája annyit ér, mint pestissel szemben a C-vitamin vagy árvízzel szemben a homokozólapát. Csak példaként: az emberi jogi ideológia leszivárog a falusi munkanélküliek szintjére. A jobboldali értelmiség által hirdetett egyéni felelősségvállalás azonban nem.

És most azt látjuk, hogy a kormány támadást intézett ezen ideológia, ezen világnézet, ezen „karakter”, ezen „szellem” egyik bástyája ellen. Igen, politikai támadást. Merthogy a CEU nem csupán felsőoktatási intézmény, hanem a George Soros körüli politikai csoportosulás egyik tagja. Ez a csoportosulás pedig kőkeményen politizál. A vallott világnézetből következő konkrét cselekvéseket, politikai ak­ciókat kezdeményez és/vagy támogat. A más ideológiai alapon álló kormányokat pedig igyekszik megbuktatni – amint ezzel nálunk is próbálkozott. Aki pedig politikai szereplőként viselkedik, ne csodálkozzon azon, ha az ellenérdekelt politikai szereplők politikai eszközöket vetnek be vele és a holdudvarába tartozó intézményekkel szemben. Itt most ez történik.....

Felföldi Zoltán, közgazdász, volt CEU-s hallgató.....magyarhirlap-hu

ostvan1 2017.04.14. 20:17:48

@kvadrillio: "ez az ideo­lógia terjed mint a pestis. Elönt mint az árvíz. És a jobboldali értelmiség vitája annyit ér, mint pestissel szemben a C-vitamin vagy árvízzel szemben a homokozólapát. Csak példaként: az emberi jogi ideológia leszivárog a falusi munkanélküliek szintjére. A jobboldali értelmiség által hirdetett egyéni felelősségvállalás azonban nem."
Talán azért szivárog le, mert általános emberi értékeket képvisel.
A Magyarországon terjesztett jobboldali gondolatok pedig hamisan szólnak. Hasznos lenne átgondolni őket. És őszintének lenni.

ügyfélszolgálatos 2017.04.14. 20:49:27

@kvadrillio: LOL tudom hogy te csak egy lúzer troll vagy kár is írnom neked. De most komolyan elhiszed ezt a faszságot? LOL

Punxsutawney Mormota 2017.04.14. 20:53:34

@Pan Modry: "el lesz zavarva, mint a komcsik 89-ben" Ez a tévedésünk, mindannyiunk nagy tévedése. Nem lettek elzavarva. A harmadik sor előrefutott, és átvette a hatalmat 1994-ben, a 6. sor, meg szépen többszörös színváltás után jutott el addig, hogy visszatérjen gyökerekhez.
Nem, nem zavartuk el őket.

kvadrillio 2017.04.14. 20:59:51

NA..., AZ BASZNA BE, HA EZEKBŐL LENNÉNEK A JÖVŐ NEMZEDÉKÉNEK VEZETŐI !!! MINT A RÓMAI BIRODALOM BUKÁSA, ÚGY BUKNA EURÓPAI BIRODALMUK IS A SZENNYBE, MOCSOKBA !!!

hidfo.ru 2017.04.08. 22:12 Belföld
Kiderült: a szado-mazochizmus és pedofília fellegvára volt a Soros-egyetem

A szado-mazo-liberalizmus fellegvára volt Soros György egyeteme, az onnan kikerült liberális politikusok pedig a pedofíliát is megpróbálták legalizálni. Követőik már a végüket érzik, holnap ismét utcára vonulnak, hogy ne menjen kárba a befizetett tandíj.

Véletlenszerű mintavétellel is szinte kizárólag nemzetellenes és emberellenes ideológiát képviselő dokumentumokat lehet találni a Soros-egyetem által kitermelt szakdolgozatok közt – derült ki egy a Magyar Idők által idézett blog összesítéséből. A CEU-n végzett diákok a nyugati világban még “értékesnek” számító papírért cserébe többek közt a szado-mazochizmus, a homoszexualitás, az istentagadás és a tömeges bevándorlás áldásos hatásairól kellett értekezzenek. Illetve jó kérdés, hogy kellett-e értekezzenek ezekről a témákról, vagy önszántukból ferdültek el ilyen irányba. Amennyiben a Soros-egyetem ilyen, tematikailag egységes, a betegség és hanyatlás jegyeit egyaránt magán viselő témákkal foglalkozásra kötelezte a diákokat, az már önmagában is emberiségellenes bűn – de akár az is kiderülhet, hogy a Soros-egyetemen végzett diákok mind önszántukból foglalkoztak szinte kizárólag a társadalom hullafoltjainak népszerűsítésével. Utóbbi esetben pusztán a társadalom legaljának spontán gyülekező helye a holokauszt-túlélő és egyúttal a nácikkal kollaboráló Soros György által alapított egyetem.

A véletlenszerű mintavételből az is kiderült, hogy a CEU-n végzettek intenzíven foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy hogyan lehetne Európát elárasztani színesbőrű bevándorlókkal, emellett hogyan lehet őket tájékoztatni a fehér európai nőkkel közösülés lehetőségeiről anélkül, hogy akár egyetlen európai nyelvet is megtanulnának.
Pénzügyminiszter: azért engedjük be a migránsokat, hogy közösüljenek az európaiakkal

Az előkerült szakdolgozatok alapján ugyanakkor a CEU tanárai intenzív ellenségkép-képzést is folytatnak, és az elítélendő, megsemmisítendő, társadalmilag nemkívánatos kategóriába sorolnak minden olyan ideát, ami akár a nemzetállamok fennmaradását támogatja, akár azt ellenzi, hogy a fehér európai nők a “testükkel szabadon rendelkezés” nevében magzatgyilkosságot kövessenek el, miközben a színesbőrű bevándorlók nyolc gyermekkel érkeznek Európába, és utána még hatot vállalnak állami támogatással.

Sajnos a Soros György által alapított CEU elég sokáig működhetett ahhoz, hogy kitermeljen annyi liberális ilyen-olyan hívő személyt, akik holnap harmincezren felvonulnának tüntetni az egyetem megmaradása mellett. Bár a CEU működését látszólag sikerül törvényes keretek közé szorítani (megszüntetni), a jogi környezet szempontjából az még mindig a szürke kategóriába esik, hogy törvényesnek számít-e, ha több ezer külföldi állampolgár (jelenlegi és volt CEU-s diák) tüntet Budapesten egy magyar törvénymódosítással kapcsolatban.

Tanbácsi 2017.04.14. 21:01:10

Ezen az alapon be lehetne tiltani a Pázmány és a Károlit is, mert én meg az azok mögött álló ideológiával nem értek egyet. Csak éppen az egyetemi autonómi lényege éppen az, hogy nem kívülről mondják meg, hogy egyetem szellemisége milyen legyen.
De ez legalább egy egyenes, ha nem is éppen rokonszenves álláspont.

Punxsutawney Mormota 2017.04.14. 21:09:26

@kvadrillio: Hogyan lehet definiálni, hogy jobboldali-keresztény értelmiségi? ,Tizenhat gyereke van, és ha éppen nem akarja az asszonyt teherbe ejteni, akkor a plébánossal kupakol? Mitől vallja magát valaki valaminek? Milyen keresztény elvek szerint él? Ószövetségi vagy újszövetségi? Esetleg valami újkeresztény egyház tanításait követi? Ez már csak azért is érdekes, mert a Bibliát is számtalanszor, sokszor politikai érdekek mentén átformálták, többször (félre)fordították, ha valaki nem beszél arámiul, héberül és ógörögül, akkor bizony nehezen mondhatja magát tiszta keresztény hitben élőnek, hiszen valaki más fordítására van utalva. Ami vagy jó, vagy nem jó.

És úgy egyáltalán: ki a faszom az a Balázs Zoltán jobboldali izéhatározó? Találtam egy Balázs Zoltánt, aki a Corvinuson oktat, Fideszes alpógármester a XV. kerületben, ezzel együtt finoman szólva sem lelkesedik a CEU elleni hadjáratért.

Aztán találtam valami színházi embört is ezzel a névvel. Ő lenne az? Egy nevenincs színház vezetője? Azt hittem, hogy valami nagyobb ágyút szednek elő.

Punxsutawney Mormota 2017.04.14. 21:12:00

@kvadrillio: Ugyan az USA-ban már ellőtték a "Hillary Clinton sátánista szeánsza egy pizzérában" poént, mert esetleg újrafelhasználásra itt is be lehetne dobni. "CEU-s diákok pedofil péntek estéi egy kőbányai krimóban" címmel.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.04.14. 21:17:20

@kvadrillio:

azért ez felületes olvasásra is gecinagy HOAX... bro'...

Pan Modry 2017.04.14. 21:19:56

@kvadrillio:
Jusson is csak le a falusiak szintjere, nem akarom hogy a falun lako honfitarsaimat fideszes nagyurak kvazi rabszolgakent (kozmunkaskent) egreciroztassak a foldjeiken a munkavedelmi szabalyok betartatasa nelkul es fos kozmunkasbert fizetve ahelyett hogy piaci alapon fizetnek oket.

Fideszgecik, eljetek meg a valodi versemypiacon, az egesz ideologiatok mogott az all hogy genetikai selejtek vagytok akik elvereznenek piaci versenykorulmenyek kozott es ezert is akarjatok kinyirni az olyan dolgolat mint a ceu!

Pan Modry 2017.04.14. 21:21:14

@Pan Modry:
Ja, es a kozmunkasbert is a mi penzunkbol fizetik, nem a sajatjukbol!

Abbol a penzbol, amit mi (akiket te lelipsiztek) ,megkeresunk valodi erteket eloallitva.

kvadrillio 2017.04.14. 21:29:19

ÉS VIKTORKA PONT MOST LÖK ODA A CAMPINGEKRE TÖBB MINT 5 MILLIÁRDOT ! ÜGYESEN ÖSSZEDOLGOZNAK EZEK LENYÚLÁSILAG ! :O))) baszameg !

Lorenzo di Mészáros felvásárolt 106 hektárnyi kempinget a Balaton körül

sarkadizs
gazdaság
április 12., szerda 16:32
214
2473

Mészáros Lőrinc tőzsdei cége, a Konzum Zrt. és a rengeteg Mészáros-féle és Orbán-közeli üzletben felbukkanó Jászai Gellért megvette az egyik legnagyobb balatoni turisztikai céget, a Balatontouristot - derül ki a Konzum tőzsdei közleményéből.

Aki nem akarja Mészáros Lőrincet gazdagítani, annak ezektúl elég nehéz lesz kempingeznie a Balaton körül. A tó legtöbb parti kempingjét ugyanis a Balatontourist birtokolja. A cégnek összesen 106 hektárnyi területe van a tónál, ezen csak tavaly több mint 183 ezer vendéget fogadtak.

A cég 12 nagy kempingje mellett a balatonberényi nudistakemping tulajdonosa is, de van szállodájuk és üdülőfalujuk is. Ezzel 5200 kempinghely, 500 bungaló és egyebek mellett 200 mobilház tulajdonosai.

Ugyanez, a Mészáros és Jászai körül csoportosuló tulajdonosi kör agresszív hotelfelvásárlásokba is kezdett a környéken, így nemcsak kempingjeik, de hoteljeik is vannak már Közép-Európa legynagyobb tava körül. (Index)

mészáros lőrinc
balatontourist
jászai gellért
kemping

gergengocia 2017.04.14. 21:37:08

@kvadrillio: A liberalizmus is az egyéni felelősségvállalást "hirdeti".

gergengocia 2017.04.14. 21:39:25

... viszont hagyja élni a többieket is.

ősbölény 2017.04.14. 21:48:58

@kvadrillio:
Szívesen folytatnék veled vitát, de annyi minden szóba hoztál, hogy kénytelen vagyok mindössze egy példán bemutatni, hogy mit lehetne érvként egyes állításaiddal szembeszegezni.
Ezt írtad:
"Elegünk van a genderelméletből és annak a gyakorlatba való átültetési kísérleteiből. Elegünk van a klasszikus női és férfi szerepek eltörlésére irányuló törekvésekből."
Elhiszem, hogy neked ebből eleged van. Elhiszem, hogy ragaszkodsz a "klasszikus női és férfi szerepek" fenntartásához. Csakhogy ezek a szerepek nem egy elmélet miatt vannak megszűnőben, hanem a társadalom változásai miatt. 200 évvel ezelőtt nem lehetett a sarki közértben parizert kapni, mosodába vinni a szennyest és bölcsődébe a kisgyereket. Ezért voltak nemi szerepek. Ma már mindez van, és ezért a nők kiszabadultak a másodlagosság állapotából. Ha erről többet és mélyebbet írunk, akkor az a gender-elmélet. És egyébként kell is többet és mélyebbet írni, mert láthatólag még Te, a CEU-n képzett elitértelmiségi sem érti meg a körülötte lévő és szemmel látható valóságot. Nyilván azért, mert ragaszkodsz ahhoz, hogy "a nő helye a konyhában van". Azonban az emberiség fele mégis csak nő. És ebbe nekik is van egy kis beleszólásuk. Továbbá vannak olyan férfiak is, akik szívesen osztoznak a társadalmi szerepeken női kollégáikkal, és nem ragaszkodnak konokul a kiváltságaikhoz. Akár tetszik ez neked, akár nem.

ősbölény 2017.04.14. 21:58:43

@kvadrillio:
Hosszan idézel e következő honlapról:

hidfo.ru 2017.04.08. 22:12 Belföld

"A Magyar Nemzeti Arcvonal egy hungarista eszmeiségű szervezet, melyet 1989-ben Győrben hoztak ... Jelenleg Hídfő néven jelenik meg időszakos lapként." (Wiki) Aztán a honlapját eladták az orosz titkosszolgálatnak. Ezt nem tudják Széles Gábor lapjánál? Nem hinném.
Forráskritika is van a világon (kb. 500 éve, egyébként jezsuita szerzetesek találták ki, és a Nagy Konstantin adománylevelének hamisságát mutatták ki). Nálad, úgy látszik, nincs forráskritika, van viszont orosz propaganda.

Gyűrött Papír 2017.04.14. 22:11:17

@kvadrillio:
"NA..., AZ BASZNA BE, HA EZEKBŐL LENNÉNEK A JÖVŐ NEMZEDÉKÉNEK VEZETŐI !!!"
Ezt mondta Kádár is a KB ülés után nevetve, miközben krumplilevest kanalazott.
Aztán most mi van?

Most tök komolyan! Szerinted kikből lesznek a jövő vezetői? Nem a jelenkor gyerekeiből?

exterminador 2017.04.14. 22:12:53

@ősbölény: és a jelzett szervezet elnökét jelenleg rendőrgyilkosságért tartják fogva, ezt tegyük még hozzá.

medium size devil 2017.04.15. 00:17:13

@kvadrillio: Hol erint Teged a genderelmelet lofasz matyi, hogy ennyire szenvedsz tole?

medium size devil 2017.04.15. 00:18:45

@Tanbácsi: A Pazmany betiltasa nem is olyan rossz otlet, mit higy igy mondod..
süti beállítások módosítása