Olvasókör oktatásról, társadalomról és Európáról - Arató Gergely blogja

Népiskola

Népiskola

Búcsú egy minisztériumtól

2010. május 20. - Tanbácsi

Eötvös, Terfort, Klebelsberg, Keresztury, Ilku, Glatz csak néhány név a 162 évből.

Egy minisztérium megszüntetése ritkán vált ki közérteklődést, a szerző most mégse csak a személyes elfogultság okán szól róla.

Az elmúlt közel másfél száz évben mindig volt olyan tárca, amelyiknek fő feladata az oktatás, kultúra ügyeintek intézése volt. Nemcsak praktikus, de szimbolikus gesztus is volt, hogy már az első felelős kormány létrehozta 1848-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot, amely 1867-től folyamatosan működött, 1951-től nagyjából felváltva hol külön Oktatási, hogy egyesített Művelődési (Oktatási és Kulturális) Minisztériumként.

Egy minisztérium, nemcsak szervezeti, igazgatási egység. Jó esetben (és itt általában jó eset volt)  egy adott terület stratégiai bázisa, az oktatásügy szellemi műhelye is. Koncepciózus és tehetséges miniszterek hosszú sora dolgozott, nem mindig ma is rokonszenves célokért, de gyakran eredményesen, megváltoztatva nemcsak az oktatás, hanem ország sorsát is.

Szükség lenne rá most is.

Felülről még megvan

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nepiskola.blog.hu/api/trackback/id/tr32464813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bora 2010.05.20. 18:01:17

Éles szócsaták alakultak ki a teltházas miháldi falugyulésen Falugyulést tartottak Miháldon szombat délután. Szinte telt ház volt a kultúrban, ahol Lakatos Ferenc vajda és a megyei kisebbségi tanácsnok, Vajda László is békére intette a megjelenteket. A gyulés összehívásának igénye azt követoen merült fel, hogy nemrég beszámoltunk róla: a helyi cigány kisebbségi önkormányzat elnökének házánál szóváltásba fulladt az önkéntes tuzoltók és szimpatizánsaik demonstrációja, akik azért vonultak az utcára, mert valakik ellopták életmento eszközeiket. (Utóbb a szerszámok és az elkövetok is kézre kerültek.) A szombati "szeánszon" a falu vezetoin kívül megjelent a CKÖ-elnök, Horváth Zsuzsanna, pár önkéntes tuzoltó, néhány fo a Magyarok Szövetségébol, valamint sok érdeklodo miháldi. A beszélgetés nagyjából másfél órán keresztül csöndesen csordogált medrében, afféle kérdezz-felelek zajlott a polgármester, Mándó Tibor és néhány lakó között. Éppen holtpontra jutott volna a társalgás, amikor szót kért Gergely Norbert, a Miháldi Önkéntes Tuzoltó Egyesület elnöke, s eloállt azzal, amiért valójában összehívták a találkozót. - Csak a felháborodásunkat akartuk kifejezni a minket ért lopások miatt - utalt vissza az ominózus tiltakozó sétára. - Csendben mentünk, senkit nem szidtunk, a háznál mégis megtámadtak minket. Szavait Horváth Zsuzsanna cáfolta, azt mondta, szerinte zsidóztak, cigányoztak a demonstrálók - ezzel viszont Gergely Norbert nem értett egyet. A CKÖ elnöke azt is jelezte, amikor a sötétben meglátták a tömeget, megijedtek - ezt egyébként a vele egy utcában lakó másik roma asszony is megerosítette. A találkozón Vajda László, a Zala Megyei Önkormányzat kisebbségi tanácsnoka feleslegesnek és felelotlennek nevezte a demonstrációt. Hangsúlyozta: most már le kellene végre zárni a történteket, s a rendorségre bízni a továbbiakat. A fórumon az is szóba került, hogy a miháldiak cigányellenesek lennének. Ezt a jelen lévok kikérték maguknak, s rámutattak: az önkéntes tuzoltók közt is vannak romák, ami azt bizonyítja, szó sincs rasszizmusról. Ráczné Major Margit, a helyi általános iskola igazgatója is hozzászólt a vitához. A CKÖ elnökének címezve kijelentette, ha a tuzoltók sétája másra nem is volt jó, arra igen, hogy most már talán o is elgondolkozik azon, hogyan kell egy felelos közéleti szereplonek viselkednie. Ezt követoen Horváth Zsuzsanna elnézést kért mindenkitol, akit valaha is megbántott. Lakatos Ferenc kanizsai roma vajda szintén ott volt a falugyulésen, s arra biztatta a feleket: nyújtsanak egymásnak békejobbot. Nem sokkal ez után elfogytak a hozzászólások, mire Mándó Tibor bezárta a fórumot. Az emberek pedig felálltak és csendben hazamentek. (forrás: Zalai Hírlap ) Add tovább! -->> CIGÁNYBÛNÖZÉS http://zalaihirlap.hu/cimlapon/20100123_lakossagi_forum_mihald

Ismeretlen_11256 2010.05.21. 06:36:09

szükség hát. megmondom őszintén, én azt is veszélyesnek tartom, hogy a humán minisztériumnak nyilván valamiképpen közös költségvetési kerete lesz, és nagy a kísértés ilyenkor, hogy a tárcán belül átrendezésekre kerüljön a sor: hogyan fogják a finanszírozási feszültségeket kezelni? a másik megszűnő minisztérium (a pénzügy) persze még cifrább problémát vet fel: egy kormány költési lehetőségeit hagyományosan a pénzügyminiszternek kell megszabnia - de mit tehet egy államtitkár, ha a főnöke nyakló nélkül költekezik? (azzal meg, hogy a gazdaságfejlesztési minisztérium és a fejlesztési minisztérium viszont elkülönül, alighanem létrejön egy fekete lyuk is, ahol roppant sok pénz el tud nyelődni.)

Ismeretlen_36888 2010.05.21. 12:32:17

1: Létrejön egy fekete lyuk? Lehetne ezt a fekete lyukat ezúttal az én zsebem fölé helyezni? Eddig a fekete lyukak az MSZP potentátok zsebei fölött voltak......csak úgy süllyedtek el a Nokiás-dobozok..... Az építésügyi minisztérium réges-rég, a belügy- rég megszünt.......

Ismeretlen_159036 2010.05.21. 15:08:10

Ha észrevetted, a belügyet épp most állítják vissza, mert nem igazán vált be rendészet és igazságügy kombináció. A szovjet tipusú "együgyes" minisztériumok valóban megszüntek, joggal, mert a kormány méretének is van fizikai határa (rövid ideig az ötvenes években volt felsőoktatási minisztérium is). Az általad említett önálló építésügyi minit egyébként a szakma folyamatosan követeli vissza, elnézve az építésügyi szabályozás kalandos történetét, talán nem is alaptalanul.

Kiritowha 2010.05.21. 18:38:52

Kishír: Ismét brutális diákverés Pécsett Ismét brutális diákveréstõl hangos Pécs, a napokban ugyanis egy feltehetõen cigány gyerek ököllel verte osztálytársát az egyik általános iskolában. Az ügyben a rendõrség könnyû testi sértés miatt indított eljárást. A 15 éves sértett elmondása szerint osztálytársa a teremben, órakezdés elõtt pár perccel támadt rá. Öt-hat ütést kapott tõle, s csak akkor hagyta abba a verést, amikor a többiek szóltak neki, hogy jön a tanár. A fiú orvoshoz ment, látleletet kért és feljelentést tett. Add tovább! -->> CIGÁNYBÛNÖZÉS

Vasgereben 2010.05.22. 19:25:10

most az számit, hogy mi a neve vagy hogy mit csinálnak a benne dolgozók? nos,amit 94-98 és 2002-2010 közt a Magyar Bálint-Hiller duó müvelt azt fel kel szántani és sóval bevetni! Még a helyét is! nekik meg börtönben a helyük emberiség elleni bünökért! Dehát a ballibek csak vicsorognak mindenre, ahelyett hogy a maguk után hagyott trágyadomnb miatt szégyenkeznének!

Vasgereben 2010.05.22. 19:40:55

S hogy mit hagytak maguk után? nos tessék: 1. gender szemlélet megvalósitását (OM rendelet alapján) az óvodákban; 2. buktathatóság megtiltása, szöveges osztályozás, a putris cigéngyerekek, diváns viselkedésű és szellemi fogyatékos gyerekek kötelező integrálása a normálisok közé; 4. a tanulók fegyelmezhetősége minden lehetőségének megszüntetése az iskolában; 5. a kötelező iskolába járás 18 évre emelése; 6. a lexikális ismeretek elsajátitásának alárendelése és a semmin alapuló készség kialakitás favorizálása; 7. a természettudományok oktatásának folyamatos visszaszoritása; 8. az érettségi értékének és jelentőségének devalválása; 9. a bolognai rendszer ráerőltetése az országra; 10, a szóbeli felvételik megszüntetése és egyáltalán a tanárképzés tönkretétele, stb,stb.

Új Világrend 2010.05.22. 20:01:28

Hé Arató! Ugye, maga is gyanúsított a Kulcsár (alias a K és H bank) ügyben? Kulcsár beszélt Gyurcsányiról is. Arról a Gyurcsányiról, aki voltaképpen Gyurcsány Ferenc, azaz Gyurcsány(i) Ferenc. A nép döntött: a szoci moslékot lefolyasztják a csatornába. Új világ van készülőben. Hamarosan minden szoci politikus át lesz világítva... Majd meglátják... Nem ártana egy készenléti bőröndöt az ágya mellé készíteni, benne némi ruha, pipere, három napi hideg élelem. Hogy miért? Mert ha az átvilágításon fennakad, akkor ne akkor kelljen keresgélni a cuccokat, amikor éppen jön a nagy fekete autó...

Ismeretlen_10940 2010.05.22. 21:21:55

Orbánnak nincs szüksége tudásra, elég a feltétlen hit. Míg csak hisznek az alattvalók, s nem látnak, könnyen adagolhatja a drogot számukra. Most megint egy halbiológus fog felelni a közoktatásért. Aztán pedig Semjén és a klérus. :(

Ismeretlen_159036 2010.05.22. 23:04:54

Nos, ha ez a rendkívül kifinomult és megalapozott érvelés igaz lenne, akkor lenne igazán szükség egy olyan oktatási minisztériumra, amelyik ezt a sok-sok hibát rendberakja. Ezek szerint a minisztérium megszütnetése és az oktatás kihagyása az kormány programból az eddigi munka elismerése,. Ui: biztos, hogy a 48-as liberális Vas Gereben jó alias neked ?

Vasgereben 2010.05.23. 09:18:37

tanbácsi: mivel igaz (tessék cáfolni!) szükség is van , de miért muszáj azt pont OM-nak nevezni? Nem elég Hoffman Rózsa személye hozzá garanciának? ja, hogy nem liberális, de miért kellene az legyen? a minőségi oktatás/nevelés sohasem a liberalizmus alapján történt! Ahogy a munkahelyeken és a katonaságnál sem lehetséges ez. A sportban is az edző s nem a sportoló akarata kell érvényesüljön, mert ha nem, gyorsan bekövetkezik a baj! Dehát ezt a ballibek sohasem értik meg! Úgy ahogy te sem azt, hogy a nickemnek semmi köze sincs a Vas Gereben irói álnévhez, mivel ez egyszerüen egy vasból készült gerebenről (tudod mi az?) szól. S azért gerebenről, hogy az eféle marhaságokat amiket te is leirtál gerebenezhessem vele! Jó szurósan!

Vasgereben 2010.05.23. 10:03:46

ui. jó lenne tudomásul venni, hogy minden olyan területen ,ahol a károkozás késletetten nyilvánul meg, igencsak elővigyázatosan kell az újitásokkal/változtatásokkal bánni! A '70-es évek elején elqurt tanárképzés is a nyolcvanas -kilencvenes években éreztette igazán ahatását, ahogy az elemisták irás/olvasás oktatásának hülyeségei is jóval később mutatkoztak meg s ez fog történni az erőszakos integrálás, a fegylemezhetetlenség, a buktathatatlanság, stb. esetében is. Akkor, amikor már csak tüzoltás lehet, de javitás már nem! An bolognai/kredit rendszer, a felvételi elmaradásának követklezményei is évek múlva jelentkeznek, de évtizedekig fognak hatni! Akkor is még, amikor a felelősök már a hamunak is azt mondják, hogy mamú!

Ismeretlen_159036 2010.05.23. 22:03:35

A gereben nem tudtam, megnézem köszönöm. Az, hogy minek hívják teljesen mindegy, lehetne Kis Zöld Virág, vagy most divatos módos Nemzeti Tudásfejlesztési Egységminisztérium is. Viszont az államtitkár személye, akármilyen liverális vagy éppen konzervatív nem garancia semmire, ha nincs megfelelő szervezeti súlya, eszköze, már pedig ebben a struktúrában nincs.
süti beállítások módosítása