Eötvös, Terfort, Klebelsberg, Keresztury, Ilku, Glatz csak néhány név a 162 évből.

Egy minisztérium megszüntetése ritkán vált ki közérteklődést, a szerző most mégse csak a személyes elfogultság okán szól róla.

Az elmúlt közel másfél száz évben mindig volt olyan tárca, amelyiknek fő feladata az oktatás, kultúra ügyeintek intézése volt. Nemcsak praktikus, de szimbolikus gesztus is volt, hogy már az első felelős kormány létrehozta 1848-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot, amely 1867-től folyamatosan működött, 1951-től nagyjából felváltva hol külön Oktatási, hogy egyesített Művelődési (Oktatási és Kulturális) Minisztériumként.

Egy minisztérium, nemcsak szervezeti, igazgatási egység. Jó esetben (és itt általában jó eset volt)  egy adott terület stratégiai bázisa, az oktatásügy szellemi műhelye is. Koncepciózus és tehetséges miniszterek hosszú sora dolgozott, nem mindig ma is rokonszenves célokért, de gyakran eredményesen, megváltoztatva nemcsak az oktatás, hanem ország sorsát is.

Szükség lenne rá most is.

Felülről még megvan