"Utcáravalók" - Szüdi János az iskola szabadságáról
Szüdi János fontos cikket közöl a Népszabadságban.
A szerző (aki 1985-től 2010-ig dolgozott az oktatási minisztériumban különböző vezető pozíciókban) hatásosan érvel a szöveges értékelés, a szakmai ellenőrzés és az iskola autonómiája mellett. Legfontosabb tétele az, hogy az iskola, az óvoda és kollégium a gyerekért van.
Szüdi János fontos cikket közöl a Népszabadságban.
A szerző (aki 1985-től 2010-ig dolgozott az oktatási minisztériumban különböző vezető pozíciókban) hatásosan érvel a szöveges értékelés, a szakmai ellenőrzés és az iskola autonómiája mellett. Legfontosabb tétele az, hogy az iskola, az óvoda és kollégium a gyerekért van.
A közoktatás akkor tölti be rendeltetését, ha képes arra, hogy valamennyi gyermeket befogadjon és sikeresen végigvezessen az egész rendszeren. Nincs joga a közpénzen megszervezett közoktatásnak megválogatni, kinek akar közszolgáltatást nyújtani. Ugyanúgy kell fogadnia és kiszolgálnia minden tanulót, akár szegény, akár gazdag, bőrszínre és felekezetre való tekintet nélkül. Ez nem egyszerű, meg kell küzdeni a szakmai nehézségekkel és a társadalmi előítéletekkel is. Mi több, a közoktatásnak ellensúlyoznia kellene az éhezés, a lakáskörülmények, a munkanélküliség miatt reményt vesztett, depressziós családi légkört s a szülők iskolázatlanságát. Ezen a téren pedig a közoktatás sokszor magára maradt. A közoktatás intézményeit nem elkülöníteni kellene a társadalmi környezetétől, az adott település közösségétől, hanem éppen ellenkezőleg erősíteni kellene ezt a kapcsolatot. Szorosabban össze kellene fogni a családvédelemmel, a gyermekvédelemmel, az egészségüggyel, a szociálpolitikával.
Nem adhatjuk fel azt a követelményt, hogy minden intézményben minden gyermek magas szintű szolgáltatáshoz jusson a közpénzek lehető leghatékonyabb felhasználásával és az esélyegyenlőséget célzó jogszabályok maradéktalan betartásával. Fontos az ellenőrzés, de abban kiemelkedő szerepet kell kapniuk a szülőknek, a tanulóknak és szervezeteiknek. Az állami ellenőrzést hozzáértő szakértőkre kell bízni, akik nem utasítást, hanem segítséget adnak a feltárt hiányosságok megszüntetéséhez. Nem szakfelügyeletre van tehát szükség, hanem szakmai ellenőrzésre és szaktanácsadásra.
Az óvodák, iskolák és kollégiumok a gyermekekért vannak, ezért az a fontos, hogy ők jól érezzék magukat bennük. A pedagógusnak alkalmazkodnia kell a gyermekek igényeihez s törekednie arra, hogy személyiségüket a lehető legteljesebben kiteljesíthessék. Ezt a célt nem a tanulói jogok csorbítása, hanem azok maximális tisztelete és érvényesítése szolgálja. A tanulói jogok és kötelezettségek – minden ellenkező állítással szemben – szoros egységben és arányosan jelennek meg a közoktatás joganyagában, mely szerint a tanuló jogosult és egyben köteles iskolába járni, s, miként a pedagógus, köteles megtartani annak szabályzatait, köteles felkészülni az órákra, jogosult élni a minden állampolgárt megillető jogokkal, de köteles tiszteletben tartani mások jogait is. Az a tanár nem tanár, aki kiszolgáltatottnak érzi magát attól, hogy tiszteletben kell tartania a tanuló személyiségi jogait, nem kiabálhat vele, nem adhat körmöst, nem húzhatja meg a haját, s nem is rúghatja ki az osztályból, az iskolából.
A szöveges értékelés elfogadása vagy elvetése vízválasztó a közoktatásban. Nem az a lényege, hogy az egyes számjegy, vagy a „felzárkóztatásra szorul” kifejezés mond-e többet a szülőnek. A lényeges kérdés az, hogy meg kell-e buktatni a gyereket, ha még nem tud folyékonyan olvasni vagy segítséget kell-e nyújtani neki ahhoz, hogy tovább tudjon lépni a többiekkel.
Vajon hány szakmai ellenvélemény után kezd el a kormány gondolkozni?
