Mitől ilyen vonzó az állami iskola gondolata? Mi a baj az önkormányzati iskolafenntartással? Hogyan lehet kiküszöbölni az önkormányzati fenntartás hátrányait, de megőrizni a decentralizáció előnyeit?  Ki fizeti a számlát?

Az önkormányzati választások idején kampánytémává vált a helyhatóságok egyik legfontosabb feladata és legnagyobb terhe, az oktatási intézmények fenntartása. Orbán Viktor az  intézmények állami kézbe vételében látja az önkormányzatok problémáinak megoldását.

Azt gondolom, hogy a magyar állam, az oktatással foglalkozó kormányzat ésszerűbben tudná a forrásokat az országban szétteríteni és elosztani, mint ahogy most, fejkvótákért vívott mérkőzések formájában történik az iskolák, települések között” – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök kedden késő este, a köztévé Az Este című műsorában.

Orbán újra államosítana - jöjjön az állam, de hova? //Népszabadság

Ugyanakkor a pontos részletekről nagyon keveset tudni. Ennek köszönhetjük az utóbbi időszak egyik legviccesebb Kósa nyilatkozatát is.

K: Csak azt szeretnénk tudni, ki finanszírozza majd a közoktatásnak jelenleg az önkormányzatok kezében lévő részét.

V: Van az az ember, aki a mozi ötödik percében hangosan megkérdezi, ki a gyilkos. És ha erre valaki megszólal a zsöllyéből, hogy az a bőrkabátos, de csak a végén fog kiderülni, na, azt a többi néző nagyon nem fogja szeretni. Mert azt gondolják, hogy a film dramaturgia meg fogyaszthatóság szerint lett felépítve, amit nem jó fölborítani. Maguk most öt perc után megkérdezik, ki a gyilkos. Én meg nem leszek az, aki két pattogatott között odakiáltja: az a bőrkabátos.

Minden világos.

Kósa Lajos: Nem mondom meg ki a gyilkos // Figyelőnet

A problémafelvetés egyáltalán nem új. Hiller István már 2009 februárban nagyon hasonló húrokat pengetett:

Az önkormányzati és a közoktatási törvény bevezetése óta eltelt bő két évtized tapasztalatai alapján azt javasoljuk, hogy Magyarországon ismét iktassuk be az iskolafenntartók sorába az államot. Ezek az iskolák nem a több mint fél évszázaddal ezelőtti rosszízű államosítás útján, hanem a fenntartó cseréjével jönnének létre. Az állam és a jelenlegi fenntartók egyeztetéseket kezdhetnek az iskolák átvételéről, ha a fenntartók bármilyen ok miatt úgy gondolják, hogy az iskola fenntartása jobb kezekben lenne az államnál.

Egységes tantervvel dolgozó állami iskolákat szervezne 2010-től az oktatási miniszter // Népszava

A javaslatot akkor a pedagógusok többsége és sok önkormányzat üdvözölte, azonban szakértők messze nem voltak ilyen lelkesek. Lényegében arra a veszélyre hívták fel a figyelmet, hogy a tervezett állami iskola könnyen válna "szegényiskolává", miközben az egységes tantervet sem övezte különösebb népszerűség. Ekkor hangzott el az állami iskolát politikai populizmusnak minősítő vélemény is.

Stigma lenne az állami iskola? // Népszabadság

De mitől ilyen vonzó az állami iskola gondolata? Mi a baj az önkormányzati iskolafenntartással?

Először is, mint általában, a pénz. Eltérő adatok vannak, de nagyjából az állam átlagosan az oktatási költségek 60%-át adja normatíva formájában az intézmények működésére. A többit az önkormányzatoknak kell hozzátenni. Azonban szegény településnek szegény az önkormányzata is, így aztán ahol a legtöbb a társadalmi hátrány, ott van a legkevesebb pénz az iskolákra. Ráadásul így az oktatás, mint a helyi önkormányzat által ellátott állami feladat, az egyéb helyi közfeladatokkal versenyez, ami időnként "a tanárok miatt nincs pénz a Kossuth utca aszfaltozására" formájában csapódik le helyben.

Másodsorban ez a fenntartói rendszer együtt a rengeteg önkormányzattal, a szabad iskolaválasztással és a normatív finanszírozással, na meg a csökkenő gyereklétszámmal folyamatos versenybe kényszeríti az iskolákat. Ami szolgálhatná a minőség javulását is, azonban mivel a szülőnek alig van lehetősége  az "informált választásra"  az esetek többségében inkább a hiedelmek és előítéltek világában dől el a küzdelem. Gyakran nem a legjobb, hanem a legjobban kommunikáló intézmény marad fenn. Ugyanakkor mivel az intézményfenntartás hatalom, az önkormányzatok akkor is ragaszkodnak a hozzá, ha a közös intézmény nemcsak olcsóbb, hanem színvonalasabb is lehetne. Az elmúlt időszak finanszírozási kényszerekkel támogatott kistérség szervezése sokat segített a rendszer ésszerűségének javításán, de mivel a térségek működése is önkormányzati alkukon alakul, ez az ésszerűség is korlátozott.

Végül az önkormányzatok szervezetileg sem igen alkalmasak az oktatásirányításra. Laikus, vagy éppen ellenkezőleg érintett tagokból is álló testületeknek kellene dönteniük szakmai, szervezési és finanszírozási kérdésekben úgy, hogy alig rendelkeznek a szükséges információkkal és szaktudással. Az önkormányzati vezetők jó része kedveli az intézményfenntartással járó hatalmat, de egyáltalán nem rajong az intézményfenntartás terhei miatt.

Abban a szakértők szinte kivétel nélkül egyetértenek,  hogy a jelenlegi rendszer reformra szorul. A Sólyom László felkérésére készült, konzervatívabb szellemiségű Szárny és teher inkább csak a problémákra koncentrál, a modernista zöld könyvben Varga Júlia tanulmánya viszont javaslatokkal is szolgál. A probléma megoldása persze messze nem olyan egyszerű, hogy hopp, államosítsuk az iskolákat, mint 1948-ban a gyárakat vagy épp az egyházi iskolákat.

Először is, ismét a pénz. Ha az iskolákat állami kézbe vesszük, az azt is jelenti, hogy az eddigi önkormányzati 40%-ot az állam adja. Ez nagyjából 300 milliárdos tétel. Ha ez a pénz többlet, akkor ennyiével többért márt az önkormányzatok is ellátnák a feladatot szívesen. Ha viszont valahonnan máshonnan visszaveszik az önkormányzatoktól az gyökeresen rendezi át a helyhatoságok pénzügyi viszonyait.

Másodszor, ki dönt? Hatékonysági szempontból lehet üdvös, ha egy központi hivatalból döntik el, hogy hol legyen iskola, óvoda és hány pedagógussal (a központi bérfinanszírozás ezt is jelenti!), de az ilyen rendszer óhatatlanul rugalmatlan, nehézkes és meglehetősen drága is. Ráadásul a mindenkori kormány a jelenleginél sokkal könnyebben erőltetheti át rajta a szándékait, legyen az akár a pénzkivonás, akár mondjuk az politikai nevelés.

Nagy kérdés az átvétel módja és ütemezése is. A megállapodásokon alapuló modellben az önkormányzatok nyilván a leglepusztultabb, rossz állapotú, szegregált intézményeket adnák át először. Nagy kérdés, hogy át lehet-e ugrani a szakadékot három lépésben. Ugyanakkor a teljes rendszer átvétele hatalmas pénzügyi, szervezési és jogi kihívás lenne.

A nemzetközi gyakorlat rendkívül vegyes. Vagy központosított rendszer, mind Franciaországban, és Romániában, tartományi szintre decentralizált, mint Ausztriában és Németországban, önkormányzati, mint Svédországban (de csak 290 önkormányzattal) és az Egyesült Királyságban (sok különös kivétellel és eltérő angol és skót rendszerrel), vagy éppen iskolakörzeteken alapuló, helyi, de többségében az önkormányzatoktól autonóm rendszerrel mint az Egyesült Államokban. Az mindenesetre megfigyelhető, hogy az utóbbi időben a centralizált rendszerek elmozdultak valamelyest a decentralizáció, az önkormányzati rendszerek pedig a erősebb központi ellenőrzés irányába. A magyar hagyomány is a vegyes rendszerű intézményfenntartás: a rendszerben a domináns egyházi fenntartás mellett jelen voltak a községi, uradalmi majd az állami iskolák is.

Az iskolafenntartás ügye a legkevésbé sem alkalmas kampánytémának. Az átalakítás szükséges, de sok-sok munka, egyezkedés, kompromisszum és szívósság kell a véghezviteléhez. Széles körű szakmai egyetértés esetén is évtizedes program. Jó kiindulópontja lehetne az oktatási kerekasztal a zöld könyvben leírt javaslata: az oktatásirányítást a kistérségi tankerületek lássák el, a (leendő) választott kistérségi önkormányzatokhoz kötődve, de azoktól szakmailag függetlenül. A működés költségeit az állam teljes mértékben finanszírozza és a rendszert független állami szervezet állandóan monitorozza. Ilyen módon lehetne megtartani a decentralizáció előnyeit, de az önkormányzati fenntartás hátrányainak nagy részét kiszűrni. Azonban ez a megoldás is csak  a maitól lényeges eltérő önkormányzati és finanszírozási rendszerben képzelhető el.

Államférfiak (és hölgyek) kerestetnek: itt az alkalom a magyar modell megalkotására!