Ha már annyi diplomás sincs, hogy legalább a minisztereket közülük lehessen kiválasztani, biztosan nem indokolt a felsőoktatás leépítése.

A ma elfogadásra váró új felsőoktatási törvény egyik alapvető célja az, hogy csökkentse a "diplomások túlképzését", és az virágzó fizikai szakmák felé irányítsa a jövő ifjúságát (vérfagyasztó részletek a Ténytáron). Az indok az, hogy a munkaerő-piaci igényekhez kell igazítani a képzés szerkezetét.

Egy tegnapi baráti beszélgetés alkalmat ad arra, hogy elgondolkozzak ennek az állításnak a valóságtartalmán. Természetesen az új nemzeti fejlesztési miniszterről volt szó. Baj-e hogy nincs diplomája? A válasz nem annyira egyértelmű, mint ahogy tűnik.

Jogilag nincs gond. Az államigazgatás érdemi pozícióiban is előírás a felsőfokú végzettség, azonban a törvényalkotó ez alól a politikai vezetőket mentesíti. Ez a választott vezetők esetében természetes, hiszen nem lehet korlátoznia tisztelt szavazópolgár akaratát. A minisztériumi vezetők esetében pedig nyilván az a logika, hogy a parlament által választott miniszterelnök azzal dolgozik együtt, akivel akar. Az persze furcsa lesz, amikor a miniszter lesz az egyetlen, aki nem járt felsőoktatási intézménybe a tárca tisztségviselői közül.

Mi a helyzet szakmailag? Itt már bonyolultabb kép.  A magyar felfogás, a kontinentális európai gyakorlatnak megfelelően elég komoly szerepet tulajdonít formális iskolai végzettségeknek, szemben például az amerikai és ausztrál szokásokkal. Ugyanakkor az elmúlt időszakban az öreg kontinensen is egyre többet foglalkoznak az előzetesen szerzett tudás elismerésével. Nem csak az a tudás lehet hasznos, amit iskolában szerzünk, hanem a nonformális úton (például különféle tanfolyamokon) és az önálló tanulással, vagy a munkahelyi tapasztalatokkal szerzett képességek és ismeretek is.

"Az élet a legjobb tanítómester" elve tehát egyre inkább elismert, és ebből a szempontból az új miniszter életrajza alapján nem áll rosszul. Végigjárta a banki ranglétrát, van nemzetközi tapasztalata (vélhetően nyelvismerete is) és irányított már nagyobb szervezetek. Ez sokkal jobb kiindulópont lehet, mint jó pár, néhány év politikai kitérővel  közvetlenül a felsőoktatásból érkező miniszter és államtitkár életútja.

Csak éppen a felsőoktatás nem csak emelt szintű szaktanfolyam. A hallgatók (jó esetben) egy sor más, az értelmiségi léthez és sikeres szakmai élethez szükséges ismeretet is megtanulnak. A felsőoktatási végzettség magas munka-erőpiaci értékében  (a magyar piac ugyanis kimondottan díjazza a diplomát) jelentős részben az alapozza meg, hogy a munkaadó tapasztalatai alapján a magasabb végzettségűek például erősebben az önálló gondolkodásban, könnyebben tanulnak új dolgokat, jobban kommunikálnak.

Az ilyen általános képességek hiánya viszont adott esetben is meglehetősen nyilvánvaló a bizottsági meghallgatás tapasztalatai alapján, (bár azért mi kérünk elnézést, hogy blogtársunk Hoffmann Rózsához hasonlította az új minisztert.) A megfelelő alapképességek hiányát aligha pótolhatja a töretlen politikai bizalom. Így az uniós fejlesztéssel foglalkozó tárcavezető figyelmébe ajánljuk az Európai Bizottság 2006-os állásfoglalásának címét: Tanulni sosem késő!