Most kiderül, hogy a pedagógusokkal valóban mindent meg lehet-e csinálni. A béremelési ígéretekés a mesebeli életpályamodell mára brutális óraszámemeléssé változott. Ez tovább rontja a tanári munka minőségét és a pálya vonzerejét. Csak annak éri meg pedagógusnak maradni, aki kötelezőn túl semmit se tesz hozzá. Mindezt pedig egy egy napos határidővel megválaszolandó "kérdőív" próbálja igazolni.
Néhány napja még arra csodálkozhattunk rá, hogy a pénzügyesek 28 kötelező órát akarnak ráerőltetni a pedagógusokra, mára az oktatási kormányzat már 32 óráról beszél - némi trükközéssel színesítve. Hiába, meg kell erősíteni az ingó államtitkári pozíciót. Ugyanis kérdőívvel keresték meg az iskolákat, amely szerint:
"Kíváncsiak arra, hogy az életpályamodell feltételei mellett egyetértenek-e a pedagógusok azzal, hogy a törvényben megszabott heti munkaidő 80 százalék1át kötelezően munkahelyi tevékenységgel töltsék. Ezeken belül az órarend szerinti foglalkozással lekötött óra nem lehet kevesebb, mint a jelenlegi kötelező óraszám, a szervezett nevelő-oktató munkához köthető valamennyi egyéb tevékenységre pedig az igazgató saját hatáskörében jelöli ki munkatársait."
Heti kötelező munkaidő váltaná fel a heti kötelező óraszámot az iskolákban.
A pedagógusok persze leginkább azzal értenének egyet, ha nem piszkálná őket a kormány hetente újabb szörnyű ötletekkel. A szándék világos. A 80% az 32 óra. Az ebből tanítással töltött idő viszont nem lehet kevesebb, mint a jelenlegi, általában 22 óra. Értjük, kevesebb nem, több viszont bőven.
Mivel az iskolában a "kemény paraméter" az, hogy minden órára be kell menni legalább egy tanárnak (meg jó esetben pár diáknak) nyilvánvaló mi fog történni: a spórolás érdekében az igazgató minden tanárt a lehetséges maximális órára fog kényszeríteni, ha nem magától, akkor a fenntartó szelíd óhajára, eltekintve némi ebédlői ügyelettől. Amúgy nem is lenne értelme a dolognak, hiszen mi a bánatnak üljön a tanár az iskolában, ha nincs dolga. Dolgozatot javítani és órára felkészülni otthon is lehet, sőt a tanári szobák mai állapotában csak ott lehet. Azt persze biztosra vehetjük, hogy mindezt lelkes adminisztrálás kíséri majd, valós és virtuális jelenlétek folytonos igazolásával.
A pedagógusok foglalkoztatásának feltételei valóban eltérnek a megszokottól és elképzelhető lenne más modell is, de ez nem az oktatás kulcskérdése - hiedelmekkel szemben a nemzetközi szervezetek szerint se. Például az OECD az oktatás és a gazdasági hatékonyság számos kérdését érintő jelentése nem tesz ajánlást ebben a témában. Sokkal fontosabb lenne a pedagógusmunka minőségének javítása, például a differenciálás, a többletteljesítmények megfizetése. Itt azonban erről szó sincs, épp ellenkezőleg, a minőség és hosszabb távon a gyerekek lesznek a vesztesek.
Mire jó hát az egész? Arra, hogy a pedagógusok nagyjából ötöde, 30 000 ember csatlakozzon az iskolabezárások miatt utcára kerülő társaihoz, a megtakarítás pedig benn maradjon állambácsi zsebében, esetleg az újonnan átvett egyházi iskolák többlettámogatásává változzon. Az az ígéret, hogy az intézkedést az életpálya modell és béremelés kíséri majd, vélhetően már a hívő lelkek arcára is csak keserű mosolyt csal.
A kormányzat ezúttal igazán megadta a módját is konzultációnak is. Egyszerűen elküldte a medve halállistáját a nyuszikáknak - azzal a különbséggel, hogy erről nem lehet leiratkozni. Hogy nehogy az igazgatók valóban megkérdezzék a pedagógusokat, egy, azaz egy napot kaptak k a kérdés átgondolására. Nem mintha nagy fantázia kellene a válaszhoz: itt olvashatóak például a Pedagógusok Szakszervezetének érvei a nemek mellett. Ettől még persze kérdés, hogy hányan mernek valóban nemet mondani, hiszen az egy nap arra azért elég, hogy a fenntartó szelíden figyelmeztesse a vezetőt, hogy kitől kapta a kinevezését. Abban pedig semmi kétségünk, hogy a végső összegzés, akár az alkotmány esetében, most is az eredeti kormányzati szándékot igazolja vissza, akármi is az.
