A Népszabadság mai cikke szerint a már ismert állami keretszám csökkentés és költségtérítés emelés mellett újra felvetődött az utólagos tandíj (leánykori nevén utólagos képzési hozzájárulás ötlete is). Szijjártó rohant cáfolni, pedig az ötlet megérne némi gondolkodást - különösen, ha állami finanszírozású helyek megszüntetését és az irreálisan magas költségtérítést helyettesítené.

"Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az oktatást érintő tervek között szerepel az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek radikális, akár ötvenszázalékos csökkentése is. Tudomásunk szerint a megvitatandó lehetőségek között szerepel az is, hogy a hallgatók utólag fizessenek tandíjat az államnak. Az elképzelés szerint a diákhitel mintájára egy állami szerv, amely szerződéses kapcsolatban állna a bankokkal, fogná össze a fizetéseket. Cserébe félévente 30 ezer diák külföldi ösztöndíját vállalná át a kormány."

Mit jelent ez pontosan? Az utólagos képzési hozzájárulási rendszer lényege az, hogy a képzésnek valódi ára van. A hallgató ezt a költséget azonban nem közvetlenül fizeti meg, hanem később valamilyen adó vagy hiteltörlesztés formájában, akár a létező diákhitel rendszeren keresztül. Ehhez hasonló szisztéma működik többek között az Egyesült Királyságban és Svédországban is.

Legfontosabb előnyei:

• A képzések ára nem valamilyen kormányzati döntésen alapul, hanem (nyilván megfelelő pufferekkel) a kereslet kínálat viszonyok alakítják.
• Ösztönzi az egyetemek közötti versenyt - nagyobb érdeklődés, több bevétel.
• Felelősebbé teszi a hallgatói választást: ennyit is megér-e neki egy divatos és keresett képzés?
• A hallgatót ösztönzi arra, hogy a lehető leggyorsabban végezzen.
• Hosszabb távon többletforrást von be a felsőoktatás finanszírozásába.
• Lehetővé teszi az "államilag finanszírozott" és költségtérítéses képzés közötti merev és igazságtalan határ feloldását.
• Közvetlenül nem gátolja a szegényebb diákok felsőoktatási részvételét, hiszen a fizetés később történik.
• Mivel a visszafizetés jövedelemarányos nem jelent aránytalan terhet a rosszabbul kereső szakmákban sem, sőt lehetővé teszi különböző kompenzációk alkalmazását, például a közalkalmazottak esetében, illetve tanulmányi és szociális alapon.
• Ha hitel típusú, a külföldre távozó diplomásokon is beszedhető a képzés ára.
   

Hátrányai:

• Nem hoz azonnali bevételt, csak évek múlva jelenik meg többletforrás.
• Érvként szolgálhat a felsőoktatás állami támogatásának csökkentésére.
• A rosszul kereső diplomások esetén évtizedekig tartó fizetési kötelezettséget jelent.
• Távol tarthatja azokat a diákokat, akik nem akarnak, vagy nem mernek magas tartozást vállalni.
• Számottevő adminisztrációs és hitel esetén kamatköltségei vannak.

Egy-egy megoldás előnyei és hátrányai csak természetesen csak más megoldásokkal összevetve értékelhetőek. Mindenesetre akár a piaci típusú tandíjrendszert, akár az "ingyenes" és költségtérítéses rendszer jelenlegi kombinációját nézzük, ez komolyan vehető alternatíva - a következményeket persze részletesen kellene elemezni a döntés előtt.

A cikk egy dologban pontatlan. 2006-ban a javaslat nem az MSZP-SZDSZ torzsalkodásnak esett áldozatul, sőt az MSZP szakpolitikusai kimondottan preferálták az elképzést. Inkább az azonnal látható reformok iránti vágy miatt döntött végül a koalíció az azonnali tandíj bevezetése mellett.

Szijjártó persze azonnal szalad cáfolni a "tandíjvádat". Azt azonban egyelőre nem tudjuk, hogy a kormány valóban elutasította-e az egyébként megfontolandó lehetőséget, és marad az egyszerű megtakarító (fideszül pénzbehajtó) megközelítésnél, vagy esetleg valamilyen más néven mégis viszontláthatjuk később. Könnyen lehet, hogy mindenki jobban járna vele, mint a kevés finanszírozott hellyel és magas költségtérítéssel bezárt felsőoktatással.