Az első eredmények megmutatkozásához akár évtizedek is szükségesek lehetnek: Finnország húszéves tudatos fejlesztés eredményeként jutott el a mai szintre.

Végre előállt a Fidesz az oktatási terveivel a mai konferenciáján. Szerző nem győz csodálkozni, miért kellett eddig várni.  A Fidesz (és KDNP) oktatáspolitikusai mai szeánszukon tulajdonképpen azt mondták el, amit eddig is sejteni lehetett.

Pedagógus életpálya modell (akármi is az), a nevelés fontosságának hangsúlyozása (ezt minden kormány szóba hozza), nyári táborok, kirándulások és szakkörök támogatása (mintha eddig tiltva lettek volna), és persze az elmúlt 8 év lelkes fikázása. Gondolom, ha egy kormánypárti politikus nem hangsúlyozza eléggé, hogy a világ minden gondja a pro-, és posztgyurcsányisták bűne, akkor jővő héten büntetésből Molnár Oszkár mellett kell ülnie a Parlamentben.

Van úgy, hogy valaki annyira hosszúra nyújtja a nyelvét, hogy maga botlik el benne.

Szerző nagy izgalommal várta, hogy a PDSZ, a kisebb, de az elmúlt években a baloldali kormányt okkal és ok nélkül meglehetősen hangosan támadó pedagógus szakszervezet mihez kezd a kormányváltás után. Az új kormány oktatási programjának hiánya és az ötletszerűen elővezetett oktatást érintő törvényjavaslatok kevés alapot szolgáltatnak a várható érdekvédői lelkesedésre.

Meglehetősen kreatív megoldás született: a PDSZ ma örömmel üdvözölte, hogy mostantól kezdve május végéig meg kell születnie az iskolák bezárásáról átszervezéséről szóló döntéseknek.

Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, akit időnkét elárasztanak kevéssé kulturált kommentelők cigánybűnőzés cimkéjű szeméttel.

Most viszont valaki (nyilván, mert nem értette az illető mi ez) igazán érdekes holmit küldött. Eredetijét itt megtaláltam

Franciaországban az Állami Számvevőszék mondta ki, hogy a buktatás felesleges kiadás.

A számvevők nem elégedtek meg a szokásos "megvan-e minden kréta" típusú ellenőrzéssel: rámutatnak, hogy a buktatások aránya szokatlanul magas, és részben ennek következtében minden hatodik (francia) diák használható végzettség nélkül kerül ki az iskolából. Tiszta pazarlás!

A következtetések logikusak: a szülők, a számvevőszék és oktatási szakértők egyaránt a buktatás helyett a felzárkóztatás erősítését szeretnék. A problémafelvetés, és irány hasonló az elmúlt évek hazai oktatáspolitikájához.

A tanár ura az gyereknek. A polgármester ura az iskolának. Ime az új rendszer.

Sokan és sokhelyütt kritizáltak az elmúlt évek "liberális" (valójában inkább modernizálónak mondanám) oktatáspolitikáját. Nem alap nélkül, hiszen a jó szándék, ha türelmetlenséggel párosul, nem mindig a kívánt eredményt hozza.

Úgy tűnt, az új kormány, bár a programjában nincs az oktatással kapcsolatos koncepció, a népszerűtlen vadhajtások lenyesegetésével sokak tetszését elnyerheti.

Aki erre várt nem csalódott, az eredmény mégis elgondolkozató. Egyrészt megérkezett Hoffmann Rózsa módosító indítványa a buktatás üdvös voltáról. A műfaj sajátos, hiszen néhány nappal az államtitkári kinevezés előtt támadtak halaszthatatlan ötletei képviselőasszonynak. Megvárhatta volna, persze, hogy a kormány nevében terjessze elő a javaslatot, de mint említettem, akkor másokat is meg kellett volna kérdeznie, például az érintettek képviselőit. Erre pedig már nem terjed ki   a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Az mindenesetre sajátós lesz, amikor államtitkárként a saját módosító javaslatáról mond majd véleményt a kormány nevében.

A kormányprogram és vitája oktatási szempontból kevés figyelmet érdemel és még kevesebbet kap.

Mivel a kormányprogram adós marad egy összefüggő oktatási elképzelés ismertetésével, kénytelenek vagyunk a kevés különálló mondat értelmezésével beérni.

Ezek közül méltán váltott ki némi érdeklődést az oktatási integrációra vonatkozó mondat, amely az elmúlt évek oktatási integrációját kacskaringós kudarctörténetnek mutatja be. A Fidesz EP képviselője, aki egy éve még folytatandónak nevezte a programot, gyorsan igazodott és legott igazolta is az állítást: mondván, hogy is lehetne sikeres a program, ha nyolcszorosára nőtt a cigány osztályok száma. Szajkózza aztán az állítást mindenki a kormányoldalon.

Mi a valóság? A nyolcszoros szám valóban szerepel az Esély a Hátrányos Helyzetű Gyermekekért Alapítvány kalandos beadványában. Csakhogy a kutatás  a nyolcszoros növekedést a 80-as évek elejéhez képest számolja. Ez nem az elmúlt évek, hanem az elmúlt évtizedek eredménye.

Kedves, bár kritikus olvasóm kérdezi, hogy szerintem is tönkrette-e a felsőoktás minőségét tömegesedés. Ma eredetileg a kormányprogram oktatási részével akartam folytatni, de mivel ez csak nyomokban fellehető, ráér legközelebb is.

A felsőoktatás tömegessé válása nem valamilyen kormányzati gyengeség következtében bekövetkezett sorscsapás. Az ötvenes évektől szinte minden fejlett országban folyamatosan nőtt a felsőoktatásban részt vevő diákok aránya. Ennek oka volt a változó gazdasági szerkezet (egyre több, magas szintű tudást követelő munkahely) mellett az is, hogy a középoszályosodó munkásosztály egyre inkább a társadalmi felemelkedés útjának tekintette a felsőoktatásban való részvétel, és egyre inkább volt arra pénze és politikai hatalma, hogy a gyermekei számára elérhetővé is tegye.

Persze lehet, hogy rövidesen kötelező lesz :(

Eötvös, Terfort, Klebelsberg, Keresztury, Ilku, Glatz csak néhány név a 162 évből.

Egy minisztérium megszüntetése ritkán vált ki közérteklődést, a szerző most mégse csak a személyes elfogultság okán szól róla.

Az elmúlt közel másfél száz évben mindig volt olyan tárca, amelyiknek fő feladata az oktatás, kultúra ügyeintek intézése volt. Nemcsak praktikus, de szimbolikus gesztus is volt, hogy már az első felelős kormány létrehozta 1848-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot, amely 1867-től folyamatosan működött, 1951-től nagyjából felváltva hol külön Oktatási, hogy egyesített Művelődési (Oktatási és Kulturális) Minisztériumként.

Egy minisztérium, nemcsak szervezeti, igazgatási egység. Jó esetben (és itt általában jó eset volt)  egy adott terület stratégiai bázisa, az oktatásügy szellemi műhelye is. Koncepciózus és tehetséges miniszterek hosszú sora dolgozott, nem mindig ma is rokonszenves célokért, de gyakran eredményesen, megváltoztatva nemcsak az oktatás, hanem ország sorsát is.

Szükség lenne rá most is.

Felülről még megvan

A program hiánya szabad utat nyit a politikai önkifejezés előtt az oktatásban is.

Szokatlan, hogy kormánypárti képviselők már a kormány megalakulása előtt vagy egy tucatni szellemes javaslatot nyújtanak be.

Rögtön az elején megérkezett két kedves régi ismerősünk, amelyekről már szóltunk ezeken az oldalakon is. Az első a BTK megígért módosítása, ami jól illik az egész háromcsapásos örületbe. Méltóképp fejezi ki azt a hiedelmet, hogy a nagyobb büntetés fenyegetése megóv a bűnözéstől. Ez ugyan utoljára Szent Lászlónak jött be, bár akkor még nem lévén sztatisztikaia, ebbenl se lehetünk biztosak. Viszont legalább jól hangzik, és bár nem eredményes, de túl nagy bajt sem csinál.

Sokkal komolyabb hatása van egy másik javaslatnak, amely a már szintén említett, egyházi iskoláknak való pénzosztás része. Ugyanis a kiváló KDNP-s honatyák módosítása (elég bonyolult megfogalmazzással)  megkönnyíti az önkormányzati iskolák egyházi kézbe adását. Ma ugyanis, ha az önkormányzatnak az pajkos ötlete támad, hogy átadja egy egyháznak az iskoláját, akkor még évekig ő fizeti az állam helyett a kiegészítő támogatást. Mostantól viszont lényegében szabad  a pálya. És roppant csúszos is: pár éven belül vidéki kistelepülések sora adja majd át iskoláját az egyháznak, a fizetés lehetőséget meg az államnak. És egyszer csak érkezik egy csinos, sokmilliárdos számla az oktatási minisztérium pótlékába, amit, nem lévén többletforrás, a többi iskola rovására kell kifizetni.

Szintén régi vitatéma a családi pótlék rendszere.  A hangzatos átnevezéseken túl, valójában a javaslat nem is annyira radikális. Előírja, hogy 50 óra igazolatlan hiányzás után a gyereket védelembe kell venni és a családi póltékot természetben nyújtani eseti gondnok felügyelete mellett. (Tehát nem vonják meg a családi pótlékot, ami a 1998-2002-es rendszerhez képest üdítő fejlődést).

Lehet követni, hogy ezt valósítja-e meg.

Nem igazán találják a közös hangot szülők és tanárok.

Egy felmérés szerint akadozik a kommunikáció a szülők és pedagógusok között. El lehet szöszölni azon, hogy ez magyar átok, a kapitalizmustól van, vagy a tanárok alacson fizetése miatt, vagy épp azért, mert együtt és külön külön keveset járnak misére, (mint a leendő főnök véli), így nagyon nehéz müködni.

Lehet (tanár oldalról) szídni a gyerekek romló minősége mellett a szülők romló minőségét is és fordítva, a helyzet nem szimmetrikus.

Az oktatás szolgáltatás (emelkedettebbeknek szolgálat - ebből a szempontból tökmindegy). A pedagógus dolga az, hogy a rábízott gyereket nevelje és tanítsa.Ha ehhez az kell, hogy megértsék egymás a szülővel (fájdalom, az kell), akkor meg kell oldania. Ehhez persze nem ártana, ha a tanárképzés is felkészítené rá, de sose késő tanulni - a tanítónak se.

Az Önök szerzője is vett részt néhány rossz hangulatú és pár igen kockázatos (l. meggybor :) )  családlátogatáson, sokat okult belőle. Kalandra fel kollégák!

Nem éppen harmonikus a tanár szülő együttműködés. Pedig anélkül nagyon nehéz.

Ha nincs ötleted egy probléma megoldására, szigorítsd a BTK-t!

Az oktpocafe kiváló szerzői valamilyen mélyebb filozófiát keresnek az kormány egyik első tervezett intézkedésben, a pedagógusokkal szembeni erőszak visszaszorítása érdekében a pedagógusok kiemelt büntetőjogi védelmének megteremtésében.

Maga a javaslat teljesen értelmetlen. A pedagógus ma is közfeladatot ellátó személy, így kiemelt védelmet élvez. Ezt lehet tovább szigorítani, de sok értelme nincs. A hírnek talán van is némi visszatartó ereje rövid távon, de tartosan semmi. Amikor Pistike belérúg a tanítónénibe, vagy épp a t. szülő elindul igazságot tenni az iskolába, előtte aligha tanulmányozza a büntetőjog szabályait.

Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa." Mt 10,13

A Fidesz kormány egyik első intézkedése a hírek szerint az "egyházi intézmények hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése" lesz.

A Fidesz és ideológiai felettes énje, a KDNP szerint az elmúlt években a kormány sok milliárddal rövidítette meg az egyházi iskolákat.

Miről is van szó? A vatikáni megállapodás (és az ennek alkotmányosságát alátámasztó AB döntések) alapján az egyházi iskolák megkapják mindazt a normatív támogatást, amit az önkormányzati iskolák. Ezen felül az önkormányzati ráfordítás átlagát is megkapják külön kiegészítő normatívában. Hat éve minden alkalommal arról szól a vita, hogy ez a többlet elég nagy-e (ez Fidesz kormány idején, jóval alacsonyabb támogatásnál nem volt kérdés). Ilyen automatikus többletfinanszírozás az alapítványi iskoláknak természetesen nem jár.

Ha csak az érintettek hallanánk, azt hihetnénk, hogy Magyaroszágon az átkos szociálliberális kormányzás alatt egyházi iskolák sora ment tönkre és zárt be. A valóság épp ellentétes: minden évben önkormányzatok sora adja át intézményeit egyházi fenntartónak a jobb finanszírozás érdekében.

Ez az elszámolási vita azonban ráirányítja a figyelmet az alpkérdésekre. Több érvet lehet hozni az egyházi iskolák kiemelt állami támogatása mellett.

Az egyik szerint ezek az iskolák sokkal nyitottabbak hátrányos helyzetű, szegény, fogyatékos diákok iránt. Szerencsére sok egyházi intézmény tényleg ilyen, de semmiképp sem ez az általános. Gyakran panaszkodnak ennek ellenkezőjére, például Nyíregyházán .

Elképzelhető az is, hogy az egyházi fenntartók  magasabb erkölcsi színvonalon, elkötelezettséggel látják a feladatukat. A tények ezt sem mindig igazolják.

Mielőtt pénzt oszt az új kormány, először arra kellene válaszolni, hogy milyen társadalmi szerepet vállalnak az egyházi iskolák? Mi az a többlet, amivel kiegészítik az állami iskolarendszert? Enélkül csak a feltételezett ideológiai hátországnak adott jutalomról van szó.

A rejtélyes iskolai jelenségek mögött gyakran a rögvalóság áll.

Nem bírom ki, hogy ne írjak az almamelléki "tanár- majd fotósverésről" pár szót.

Az alapügy látszólag egyszerű, egy 11 éves diák hetekig bántalmazta úton, útfélen egyik tanárát. Mivel többszöri jelzése ellenére sem tett semmit senki rendőrségi feljelentést tett.

Ronagyuri kolléga már feltett néhány kérdést, leginkább azzal kapcsolatban, hogy hogy lehet az, hogy egy viszonylag kis településen hetekig senki sem tudott és tett semmit.

Azóta újabb kalandos fordulatok álltak be. Az iskola igazgatója, aki megsokallta a hirtelen népszerűséget a biztonság kedvéért az egyik (bizonyára rámenős) fotóriporterrel is afférba került. Rögtön kiderült az is, hogy az direktor egyben megyei önkormányzati képviselő és volt képviselőjelölt is.

De a bántalmazott pedagógus se egyszerű gyalogos. Ő maga a település polgármestere. Ellenjelöltje is volt a polgármester választáson, na ki? Hát épp az igazgató.

Ettől aztán további kérdései támadnak az embernek. Pont a polgármester ne tudná, hogy hova kell fordulni nem hetek múlva, hanem azonnal? Igaz az iskola fenntartója nem a község, hanem a kistérség, de annak tanácsában épp a polgármesterek ülnek. Így aztán a kolléga nemcsak beosztottja, de közvetten főnöke is az igazgatónak.

Ez volt mai mesénk az önkormányzati iskolafentartásról.

És még egy cikk, ahol a különösen izléses képválasztás érdemel figyelmet

A konzervativizmus a magyar oktatásban is a régi jó rend visszaállításában látja gondok megoldását.

Horn Dániel a Narancsban úgy véli, hogy az oktatásra váró kormánypolitikáról keveset tudni a leendő államtitkár nyilatkozatain kívül. Nincs teljesen igaza, a KDNP-nek van oktatási programja, bár abból elég kevés konkrétum derül ki, magyarán bármi és bárminek az ellentéte is következhet belőle.

A nyilatkozatok konkrétabbak. Úgy tűnik, a kötelező erkölcsoktatáson túl (amiről leginkább az jut eszembe, hogy Aronson szerint Amerikában az iskolai lövöldözéseket a tízparancsolat kifüggesztésével akarták orvosolni), a buktatás és az osztályozás tilalmának eltörlése áll a középpontban (legalább is a kampány idején).

Nem kétséges, népszerű követelés. Horn szerint leginkább a pedagógusok lustasága okán. Nem hiszem, bár bizonyára kis öröm a fél délután szöveges értékeléseket írni, vagy éppen a szülőkkel külön beszélni (még ha nem is kell az önbevallásos felmérésben teljesen hinni , pláne a heti 6 és fél óra önképzésben, de szép lenne...).

Ennél azomban többről van szó. Az osztályozás és buktatás a pedagógus monopóliumának szimbóluma. Ő dönt az osztályzatról és a bukásról, az egyeztetés és az érdemi indoklás kényszere nélkül. Szöveges értékelés? Felesleges munka, hiszen tudom, hogy milyen a diák. Egyeztetés a szülővel? Hiszen én szakember vagyok, a szülő meg nem. A pedagógus a tudás forrása és ellenőrzője, a diák sorsának ura. Sokáig és sokan így gondolták és gondolják ma is.

Az iskola azonban egyre kevésbé ilyen. Nem mostanában, már vagy 100 éve a pedagógusok jó része arra törekszik, hogy ne ura, hanem segítője legyen a tanulási folyamatnak, ne felettese, hanem partnere a diáknak. Ez sehol sem ment egyszerűen. A Holt költők társasága, vagy a Mona Lisa mosolya erről a küzdelemről szól. Persze nem ám a mában. 50-70 évvel visszatekintve - ott akkor volt aktuális.

Könnyű lenne persze a "tanítani, nem buktatni" népi igazsága alapján kiosztani a pedagógust. Csakhogy az új iskolának sok feltétele van. A t. törvényalkotó könnyen beírja a törvénybe, hogy nem lehet buktatni, de ez igen kevés. Hiába szeretné a szöveges értékelést, ha a pedagógus nem igen kapott felkészítést az ötfokú skálánál bonyolultabb értékelési módszereknél. Egyáltalán, hogy lehet a szülővel egyeztetni, ha nincs egy nyugodt szoba, hogy lehet szövegesen értékelni, ha nincs egy számítógép. A buktatásmentesség akkor ér valamit, ha lassabban fejlődő, lemaradó, másra figyelő diák segítséget kaphat: külön foglalkozást, fejlesztés, na meg egy kis szeretetet. Az utóbbi kivételével azonban ehhez szakember, szakértelem, idő és pénz kell. Csupa olyan, ami ma nagy hiány. Jogszabály, képzés, fejlesztés, pénz együtt hozhat lassan változást.

Most aztán vissza az időben. Egy két reformacerával kevesebb, a pacekből értékelt diákra meg majd 10 év múlva csodálkozunk rá, hogy nem tanult meg olvasni. A kudarcok és bukás után az iskolából kiutált nebuló meg szép egészséges felnőtt lesz, aki a bűnözés himes mezején keresi boldogulását. Néha elfelejtjük, hogy a nemzetközi vizsgálatokon kissé írás és olvasástudatlannak bizonyult nemzedékek nem a "liberális reform áldozatai". Ők még bizony a régi jó rendszerben maradtak tanulatlanok. Most megnyílik a lehetőség újabb korosztályok előtt is.

A politikai haszon is sovány lesz. Az egy-két heti csendes öröm után kiderül, hogy ettől még semmi se lett jobb: se pénz, se koncepció, se remény. Pár év múlva lehet újra kezdeni.

Hogyan lesz valakiből papírnélküli?

Papírnélkülinek (sans-papiers) a franciák nevezik azokat a bevándorlókat, akiknek, mivel nincs igazolványuk jogaik sincsenek. Helyzetük rendezését követeli a szellemi és politikai baloldal régóta és hevesen.

Győri Péter szerint most nálunk a Hivatal maga gyártja a papírnélkülieket - magyar állampolgárokból. Akinek nincs bejelentett (állandó) lakcíme, annak tartózkodási helye (lányk. nev. ideiglenes lakcíme) se lehet. Így írja a jogszabály, így kell lennie. Így készül a lakcím és jognélküli. Nem jogosult ellátásokra és nem szavazhat.

Nem érvényes rá a tankötelezettség sem. A törvény szerint ugyanis a tankötelezettséget a lakóhely vagy tartozkodási hely szerinti iskolában kell teljesíteni - tehát sehol. A papírnélküliek gyerekét senki sem köteles beengedni az iskolába. Remélem persze, hogy az iskolák ennél emberségesebbek, de a jog nagy úr.

Nemrég olvastam Michael Applenél, hogy mennyire megrázta, amikor megtudta, hogy egy ázsiai katonai diktatúrában úgy spórolják meg az iskolák költségeit, hogy a bádogvárosok gyerekeit egyszerűen nem veszik nyilvántartásba, "láthatatlanná teszik". Ez történik most a saját hazánkban.

Remélem, csak tévedés. De már a lehetőségért is szégyellem magam.

Ne feledd a papírnélkülieket!

Az esztergomi vezetés végleg leszámol a renitens gimnáziummal. Az alcím: "Hallgatnak és félnek a Szent István Gimnázium tanárai". Ez mindent elmond a döntés hangulatáról.

A polgármester a 2/3-os többség része. Más országban egy bekapcsolt mikrofon eldönt egy választást. Itt egy jó iskola eltüntetésének sincs következménye.

Ebben az új országban ébredtünk.

Amikor nagy a veszélye, hogy a jobboldal megsemmisíti az oktatási esélyegyenlőség és integráció eddigi eredményeit, nem lehet össze-vissza beszélni.

Ónody Molnár Dóra ma okos cikkben ír arról, hogy mennyire megalapoztalan Demján demagóg állítása a szegény éhenhaló gyerekekről.

Ahogy kell, kap a baloldali kormány is:

"...számos javaslatuk volt, amit vagy a válság, vagy az apparátus tehetetlensége buktatott el. Ez utóbbira példa a Demján Sándor által is szorgalmazott, a hátrányos helyzetű gyerekek után kapható bérpótlék, csakhogy ez kivitelezhetetlennek bizonyult az állam nehézkesen működő gépezetében."

Ez jól hangzik, csak éppen nem igaz. Az halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket integráltan oktató, nevelő pedagógusok bérpótlékát már tavaly bevezette a "tehetlen" kormány. Most is működik a program.

Figyelmetlenség? Egyensúlyozás? Felelőtlenség.

Minden évben külön izgalom, hogy a  szokásos népi játékokon: az érettségi nehéz volt - könnyű volt - pont jó volt, rövid volt - hosszú volt - pont jó volt, erre számítottunk - másra számítottunk - semmire se számítottuk és így tovább, éppen ki sértődik meg politikailag.

Emlékezetes és tanulságos, hogy tavaly hogyan lett jobboldali botrány Spiró cikkéből. Idén (sajnos) a baloldal nyert. Épp kedvenc szerzőim (Dési és Fleck) nyomultak rá ezerrel arra, hogy szabad-e (az egyébként valóban humanizmusból erős deficitben szenvedő) Magyar Hírlap cikkét olvastatni az érettségin.

Azonban az egész kiindulópont téves: a magyar érettségi csak a konzervatív kánonban a "nemzeti önazonosság fontos építőköve" (Dési). A konzervatív nemzetfelfogásban van olyan, hogy hivatalos nemzeti kultúra, amibe az a cikk, újság, író kerülhet be, aki ezt kellően megérdemli.

Egy baloldali-liberális felfogásban a kultúra az sokszínű és nyitott valami. Az érettségi egy fontos vizsga, de nem nemzeti ünnep vagy szentmise. Náci szöveget nem adunk diák kezébe (máskor se), de egy szöveg értelmezését nem lehet megtiltani az alapján, hogy rokonszenves, ellenszenves, vagy éppen elviselhetetlen lapban jelent meg.

Baloldalinak lenni több, mint a jobboldali ellentéte.