A Fidesz frakciója ismét felhívta az oktatási államtitkár figyelmét szakpolitikai mozgásterének határaira. Kérdés, hogy ez mire elég. Úgy tűnik, a főszereplő nem igen értett a figyelmeztetésből.
A Fidesz kiállt Pokorni Zoltán mellett, de Hoffmann Rózsa szerint tisztázták a félreértést, s egyébként pedig nagyon sokan megértették és támogatták az oktatás átalakítását célzó koncepciót.
Központilag kiosztott értékek, a szakmai önállóság hiánya, szelektív oktatási rendszer, na meg a pedagógusoknak az értelmiségi lét feladásáért kínált virtuális pénz: ezek az első benyomások az új törvény tervezetéről. Mindenesetre csalódtak, akik, mint maga blogger is, azt gondolták, hogy némi antiliberális retorikai ámokfutás után a szakmáé lesz a szó. Nincs veszélyesebb, mintha egy politikus nekiáll megvalósítani saját rögeszméit.
Nincs olyan ósdi ügy, amely meg ne találná a maga támogatóit. Az elmúlt hetek látszólagos enyhülése és tárgyalási hajlandósága után bekeményített az oktatási kormányzat. Előkerültek a nagyágyúk: a teljes jobboldali szellemi hátország állt a retro törvénytervezet mellé.
Hét szervezet biztosította támogatásáról a tervezetet. Ezek közül öt közvetlenül a kormányoldal értelmiségi holdudvara. Kettő reakciója érthető, a Professzorok Batthyány Köre már tavaly is a mostanihoz hasonló törvényt követelt, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége pedig Hoffmann Rózsa szűkebb gondolati közössége.
Egyik előző bejegyzésben a Harvard példáját említettem. Néhány nappal később meg is érkezett (a valószínűleg szándékolatlan) államtitkári válasz. Lehet, hogy többen olvassák blogot, mint ezt gondolnám :).
"Úgy vélte: a hazai egyetemek soha nem fognak a Harvarddal versenyezni, Magyarországon nem lesznek 50 ezres létszámú egyetemek, egyszerűen az ország adottságainál fogva."
Nincs múlhatatlan ok új felsőoktatási törvény megalkotására. Viszont, ha az ember nyomot akar hagyni az oktatástörténeten, és nem elégszik meg az iskolaidőben összerángatott pedagógusoknak tartott nagyívű előadásokkal, akkor az a minimum, hogy saját törvényei legyenek. Kerül, amibe kerül.
Nem egyeztetett a Fidesszel az oktatásért felelős KDNP-s államtitkár a felsőoktatási törvény koncepciójának nyilvánosságra hozatala előtt. Pokorni Zoltán szerint az iskolaszerkezet, az érettségi-felvételi rendszer, a bolognai képzések, a nemzeti alaptanterv átalakításában és a roma integráció kérdésében nézetkülönbségek vannak a két kormánypárt között, ezt kénytelen volt szóvá tenni. Az egykori oktatási miniszter úgy látja: fennáll a veszélye, hogy a KDNP-s koncepció átesik a ló túlsó oldalára.
Pokorni beszólt Hoffmann Rózsának. Az MSZP-SZDSZ koalíció legszebb napjait idézi az oktatási bizottság fideszes elnökének véleménye az oktatási kormányzatról. De a helyzet ma más: nincs valódi koalíció. Így a miniszterelnökön múlik: az oktatás a KDNP külön bejáratú játszótere lesz-e.
"A mi hallgatóink úgy gondolják, hogy egyszerűbb állást kitalálni maguknak, mint állást keresni"-hangzik el a fenti című fillmben a Harvard rektorától, (igazából elnök, de ez egy másik történet).
Miért érdekes a PISA és miért érdemes költeni az oktatás értelmes fejlesztésére?
A közgazdászok véleménye:
Sosem látott ütemre kapcsolhatna a magyar gazdaság növekedése, ha az oktatás színvonala utolérné Finnországét. Az USA-ban akkora költséget okoz a hátrányos helyzetű diákok lemaradása, mint a gazdasági válság. Több, a közelmúltban publikált kutatás szerint is erős összefüggés van az oktatás és a gazdaság növekedése között.
Véget értek a mézeshetek. Az első olyan kormányzati elképzelés, amely az oktatás területén érdemi vitát váltott ki, az új felsőoktatási törvény tervezete. Kevesebb jog a hallgatóknak, a felvételi verseny helyett központi akarat, kevesebb gazdasági autonómia, kézből etetett egyetemek-sokan nem kérnek belőle. A kormány nem cáfolja, hogy a kiszivárgott információk helyesek, jövő hétre ígéri a részletes papírt és az egyeztetés kezdetét. Izgatottan várjuk mindkettőt.
Sikeres oktatási reform? Úgy tűnik ilyen is van, nem is olyan messze.
Az oktpolcafe két kiváló bejegyzésben is foglalkozik a lengyel oktatási rendszer 1999-ben kezdett átalakításával és ennek eredményeivel. Ami fontos: valóban lehet előre lépni, legalább is, ha a PISA vizsgálatot valóban fontos mérésnek tekintjük, mint ez a világ többsége teszi.
Nem tudunk semmit, de azt nagyon.
Miután az oktatási kormányzat továbbra sem részelteti a szakmai közvéleményt abban a szerencsében, hogy megossza velük a leendő forradalmi közoktatási törvény koncepcióját, továbbra is a kremlinológia bevált módszereivel leszünk kénytelenek következtetéseket levonni.
Gloviczky államtitkár úr szíves közlése szerint lesz pedagógus kamara: Kötelező lenne a kamarai tagság a pedagógusoknak//Népszabadság. Ez az ötlet időnként már a rendszerváltás idején is felmerül, de aztán el is halt. Nem véletlenül. A "hivatásrendi" típusú kamarák azokban a szakmákban indokoltak, ahol az többségében független státusú szakértők dolgoznak: ügyvédek, könnyvizsgálók, közjegyzők stb.
A gyermekkori elhízáshoz vezető egyik leggyakoribb kockázati tényező a reggeli elhagyása - mondta Martos Éva, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) főigazgató-főorvosa a Startolj reggelivel! elnevezésű program záró rendezvényén tartott sajtótájékoztatón szerdán.
Már-már úgy tűnt, hogy minden különösebb izgalom nélkül folytatódik az eddig retro oktatáspolitika. Orbán bejelentése a "német" típusú duális szakképzés bevezetéséről azonban már érdemi változások kezdete lehet. Ha a szokásos módszerrel, erőből vezetik be a duális képzési rendszer tovább ronthatja az eddig is legrosszabb helyzetben lévő diákok esélyeit.
Egészen elképesztő: hogyan tanulnak meg a gyerekek maguktól tanulni.
" Az oktatás önszervező rendszer, amelynek a tanulás a felszíni jenelsége."
Eddig három polgármester került figyelmünk középpontjába. Nézzük, hogy alakult a sorsuk Esztergomban, Nagyecseden és Almamelléken.
Mitől ilyen vonzó az állami iskola gondolata? Mi a baj az önkormányzati iskolafenntartással? Hogyan lehet kiküszöbölni az önkormányzati fenntartás hátrányait, de megőrizni a decentralizáció előnyeit? Ki fizeti a számlát?
Az önkormányzati választások idején kampánytémává vált a helyhatóságok egyik legfontosabb feladata és legnagyobb terhe, az oktatási intézmények fenntartása. Orbán Viktor az intézmények állami kézbe vételében látja az önkormányzatok problémáinak megoldását.
Azt gondolom, hogy a magyar állam, az oktatással foglalkozó kormányzat ésszerűbben tudná a forrásokat az országban szétteríteni és elosztani, mint ahogy most, fejkvótákért vívott mérkőzések formájában történik az iskolák, települések között” – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök kedden késő este, a köztévé Az Este című műsorában.
Orbán újra államosítana - jöjjön az állam, de hova? //Népszabadság
Ugyanakkor a pontos részletekről nagyon keveset tudni. Ennek köszönhetjük az utóbbi időszak egyik legviccesebb Kósa nyilatkozatát is.
K: Csak azt szeretnénk tudni, ki finanszírozza majd a közoktatásnak jelenleg az önkormányzatok kezében lévő részét.
V: Van az az ember, aki a mozi ötödik percében hangosan megkérdezi, ki a gyilkos. És ha erre valaki megszólal a zsöllyéből, hogy az a bőrkabátos, de csak a végén fog kiderülni, na, azt a többi néző nagyon nem fogja szeretni. Mert azt gondolják, hogy a film dramaturgia meg fogyaszthatóság szerint lett felépítve, amit nem jó fölborítani. Maguk most öt perc után megkérdezik, ki a gyilkos. Én meg nem leszek az, aki két pattogatott között odakiáltja: az a bőrkabátos.
Minden világos.
Kósa Lajos: Nem mondom meg ki a gyilkos // Figyelőnet
A problémafelvetés egyáltalán nem új. Hiller István már 2009 februárban nagyon hasonló húrokat pengetett:
Az önkormányzati és a közoktatási törvény bevezetése óta eltelt bő két évtized tapasztalatai alapján azt javasoljuk, hogy Magyarországon ismét iktassuk be az iskolafenntartók sorába az államot. Ezek az iskolák nem a több mint fél évszázaddal ezelőtti rosszízű államosítás útján, hanem a fenntartó cseréjével jönnének létre. Az állam és a jelenlegi fenntartók egyeztetéseket kezdhetnek az iskolák átvételéről, ha a fenntartók bármilyen ok miatt úgy gondolják, hogy az iskola fenntartása jobb kezekben lenne az államnál.
Egységes tantervvel dolgozó állami iskolákat szervezne 2010-től az oktatási miniszter // Népszava
A javaslatot akkor a pedagógusok többsége és sok önkormányzat üdvözölte, azonban szakértők messze nem voltak ilyen lelkesek. Lényegében arra a veszélyre hívták fel a figyelmet, hogy a tervezett állami iskola könnyen válna "szegényiskolává", miközben az egységes tantervet sem övezte különösebb népszerűség. Ekkor hangzott el az állami iskolát politikai populizmusnak minősítő vélemény is.
Stigma lenne az állami iskola? // Népszabadság
De mitől ilyen vonzó az állami iskola gondolata? Mi a baj az önkormányzati iskolafenntartással?
Először is, mint általában, a pénz. Eltérő adatok vannak, de nagyjából az állam átlagosan az oktatási költségek 60%-át adja normatíva formájában az intézmények működésére. A többit az önkormányzatoknak kell hozzátenni. Azonban szegény településnek szegény az önkormányzata is, így aztán ahol a legtöbb a társadalmi hátrány, ott van a legkevesebb pénz az iskolákra. Ráadásul így az oktatás, mint a helyi önkormányzat által ellátott állami feladat, az egyéb helyi közfeladatokkal versenyez, ami időnként "a tanárok miatt nincs pénz a Kossuth utca aszfaltozására" formájában csapódik le helyben.
Másodsorban ez a fenntartói rendszer együtt a rengeteg önkormányzattal, a szabad iskolaválasztással és a normatív finanszírozással, na meg a csökkenő gyereklétszámmal folyamatos versenybe kényszeríti az iskolákat. Ami szolgálhatná a minőség javulását is, azonban mivel a szülőnek alig van lehetősége az "informált választásra" az esetek többségében inkább a hiedelmek és előítéltek világában dől el a küzdelem. Gyakran nem a legjobb, hanem a legjobban kommunikáló intézmény marad fenn. Ugyanakkor mivel az intézményfenntartás hatalom, az önkormányzatok akkor is ragaszkodnak a hozzá, ha a közös intézmény nemcsak olcsóbb, hanem színvonalasabb is lehetne. Az elmúlt időszak finanszírozási kényszerekkel támogatott kistérség szervezése sokat segített a rendszer ésszerűségének javításán, de mivel a térségek működése is önkormányzati alkukon alakul, ez az ésszerűség is korlátozott.
Végül az önkormányzatok szervezetileg sem igen alkalmasak az oktatásirányításra. Laikus, vagy éppen ellenkezőleg érintett tagokból is álló testületeknek kellene dönteniük szakmai, szervezési és finanszírozási kérdésekben úgy, hogy alig rendelkeznek a szükséges információkkal és szaktudással. Az önkormányzati vezetők jó része kedveli az intézményfenntartással járó hatalmat, de egyáltalán nem rajong az intézményfenntartás terhei miatt.
Abban a szakértők szinte kivétel nélkül egyetértenek, hogy a jelenlegi rendszer reformra szorul. A Sólyom László felkérésére készült, konzervatívabb szellemiségű Szárny és teher inkább csak a problémákra koncentrál, a modernista zöld könyvben Varga Júlia tanulmánya viszont javaslatokkal is szolgál. A probléma megoldása persze messze nem olyan egyszerű, hogy hopp, államosítsuk az iskolákat, mint 1948-ban a gyárakat vagy épp az egyházi iskolákat.
Először is, ismét a pénz. Ha az iskolákat állami kézbe vesszük, az azt is jelenti, hogy az eddigi önkormányzati 40%-ot az állam adja. Ez nagyjából 300 milliárdos tétel. Ha ez a pénz többlet, akkor ennyiével többért márt az önkormányzatok is ellátnák a feladatot szívesen. Ha viszont valahonnan máshonnan visszaveszik az önkormányzatoktól az gyökeresen rendezi át a helyhatoságok pénzügyi viszonyait.
Másodszor, ki dönt? Hatékonysági szempontból lehet üdvös, ha egy központi hivatalból döntik el, hogy hol legyen iskola, óvoda és hány pedagógussal (a központi bérfinanszírozás ezt is jelenti!), de az ilyen rendszer óhatatlanul rugalmatlan, nehézkes és meglehetősen drága is. Ráadásul a mindenkori kormány a jelenleginél sokkal könnyebben erőltetheti át rajta a szándékait, legyen az akár a pénzkivonás, akár mondjuk az politikai nevelés.
Nagy kérdés az átvétel módja és ütemezése is. A megállapodásokon alapuló modellben az önkormányzatok nyilván a leglepusztultabb, rossz állapotú, szegregált intézményeket adnák át először. Nagy kérdés, hogy át lehet-e ugrani a szakadékot három lépésben. Ugyanakkor a teljes rendszer átvétele hatalmas pénzügyi, szervezési és jogi kihívás lenne.
A nemzetközi gyakorlat rendkívül vegyes. Vagy központosított rendszer, mind Franciaországban, és Romániában, tartományi szintre decentralizált, mint Ausztriában és Németországban, önkormányzati, mint Svédországban (de csak 290 önkormányzattal) és az Egyesült Királyságban (sok különös kivétellel és eltérő angol és skót rendszerrel), vagy éppen iskolakörzeteken alapuló, helyi, de többségében az önkormányzatoktól autonóm rendszerrel mint az Egyesült Államokban. Az mindenesetre megfigyelhető, hogy az utóbbi időben a centralizált rendszerek elmozdultak valamelyest a decentralizáció, az önkormányzati rendszerek pedig a erősebb központi ellenőrzés irányába. A magyar hagyomány is a vegyes rendszerű intézményfenntartás: a rendszerben a domináns egyházi fenntartás mellett jelen voltak a községi, uradalmi majd az állami iskolák is.
Az iskolafenntartás ügye a legkevésbé sem alkalmas kampánytémának. Az átalakítás szükséges, de sok-sok munka, egyezkedés, kompromisszum és szívósság kell a véghezviteléhez. Széles körű szakmai egyetértés esetén is évtizedes program. Jó kiindulópontja lehetne az oktatási kerekasztal a zöld könyvben leírt javaslata: az oktatásirányítást a kistérségi tankerületek lássák el, a (leendő) választott kistérségi önkormányzatokhoz kötődve, de azoktól szakmailag függetlenül. A működés költségeit az állam teljes mértékben finanszírozza és a rendszert független állami szervezet állandóan monitorozza. Ilyen módon lehetne megtartani a decentralizáció előnyeit, de az önkormányzati fenntartás hátrányainak nagy részét kiszűrni. Azonban ez a megoldás is csak a maitól lényeges eltérő önkormányzati és finanszírozási rendszerben képzelhető el.
Államférfiak (és hölgyek) kerestetnek: itt az alkalom a magyar modell megalkotására!
A Sólyom László által felkért Bölcsek Tanácsa ajánlása a nevelés-oktatás rendszerének
újjáépítésére és a korrupció megfékezésére
Az ellenzék hangjának hangosnak és erősnek kell lennie, írja a Guardianban Estelle Moris az ellenzék felelősségéről.
A mindenkori ellenzék fontos feladata, hogy alternatív eszméket és politikát helyezzen az előtérbe.
Alighanem itthon is tanulságos, amit mond.
Miközben a közoktatásban ádáz harcok dúlnak nemcsak modernek és konzervatívok, hanem időnként a kormánypártok közt is, a felsőoktatás politikában viszonylagos béke honol.
A legfontosabb kérdésekre persze még nem tudjuk a választ. A hangvétel és szakmai megközelítés mindenesetre biztató. Mintha nem is ugyanaz a kormány lenne.
Szüdi János fontos cikket közöl a Népszabadságban.
A szerző (aki 1985-től 2010-ig dolgozott az oktatási minisztériumban különböző vezető pozíciókban) hatásosan érvel a szöveges értékelés, a szakmai ellenőrzés és az iskola autonómiája mellett. Legfontosabb tétele az, hogy az iskola, az óvoda és kollégium a gyerekért van.
Az iskolák sem büszkék az államtitkárra.
A Nemzeti Erőforrás Minisztériumának államtitkára szerint a magyar iskola ezer évvel ezelőtt és egy vesztes világháború után, az 1920-as években is képes volt fejlődni. Mára azonban - mint mondta - oda jutottunk, hogy "a magyar iskolára senki nem lehet büszke." Nagyon komoly problémák vannak, amelyeket csak úgy lehet megoldani, ha a rendszer évszázados erősségeit újra feléleszti.
Népszabadság - Hoffmann Rózsa: Fájdalmas lépések a korszerű tudásért
A lényeg az, hogy a szakszervezet végre az azzal fogalkozik az ami a dolga. A következő lépés: együttműködés a szakszervezetek között és közös program a pedagógusok és az oktatás védelmében.
Az új, állítólag az iskolába járást támogató törvény természetesen nem működik.
Az új szabályok szerint ha ennyit hiányzik a gyerek, akkor a jegyzőnek kötelessége felfüggeszteni a családi pótlék vagy az iskoláztatási támogatás kifizetését.Helyette természetbeni juttatást kellene adniuk, de erről a megkérdezett önkormányzatok nem tudták, hogy pontosan mit is jelent.
Szendrőládon az egyik családban összesen 8 gyerek van. A gyerekek édesanyja az RTL Híradónak azt mondta: tavaly előfordult, hogy a gyerekek nem tudtak eljutni az iskolába, de akkor is csak azért, mert nem volt pénzük cipőre.
Az integráció nem bukott meg, épp ellenkezőleg. Ahol bevezették azIPR-t, a mélyszegénységben élő nem roma és roma gyerekek jobban felszerelt iskolába járnak, jobbak a továbbtanulási mutatóik, azaz nagyobb esélyük van a kitörésre.
Ez az integráció eredményességét vizsgáló kutatás valódi eredménye. A szegregációt támogató cikkről kiderült, hogy szándékosan félreértelmezi a kutatási eredményeit.